Oliver Burkeman brit újságíró, aki tizenöt éven keresztül heti rendszerességgel írt a Guardiannek pszichológiai tárgyú cikkeket. Az Ez a rovat megváltoztatja az életedet hasábjain széleskörűen, de kellő szkepticizmussal kutatta és publikálta a szellemi jóléthez és boldogsághoz vezető módszereket. A 2016-ban magyarul is megjelent Túladagolt boldogság – A pozitív gondolkodás mellékhatásai könyvében összegezte addigi tapasztalatait a túlértékelt boldogságról és a hozzá kapcsolódó hiedelmeinkről.
Az élet rövid – Útmutató halandóknak a stresszmentes időbeosztáshoz kötetében még tovább megy: szembesít minket azzal a kellemetlen ténnyel, hogy ha minden jól megy, akkor is csak átlagosan négyezer hetet (nyolcvan évet) kapunk a Földön – bár Magyarországon ez csak a nőkre igaz, a férfiak még kevesebb idővel gazdálkodhatnak. Mégis, gyakran úgy éljük az életünket, mintha végtelen mennyiségű idő állna rendelkezésünkre. Felesleges, érdektelen, de sürgősnek tűnő dolgokkal pakoljuk tele a napjainkat, sokszor nem is a saját igényeinknek, vágyainknak, hanem mások elvárásainak engedelmeskedve. Legjobb példa erre az e-mail: hiába olvassuk és töröljük őket rendszeresen, szinte lehetetlen megállítani az áramlásukat, sziszifuszi küzdelmünkben mindenképpen alulmaradunk. Ha válaszolunk is rájuk, akkor meg csak tetézzük a bajt, hiszen azzal mi magunk generáljuk az újabb levelezéseket.
Úgy tűnhet, hogy ebben a helyzetben a legfontosabb az lenne, hogy legalább a rövidre szabott időnket hatékonyan töltsük el. Csakhogy az időgazdálkodásról szóló szakirodalom nagy része feladatközpontú: arra ösztönöz bennünket, hogy találjuk ki a tökéletes ütemtervet vagy termelékenységi módszert, amellyel a teendőink listáján a lehető legtöbb tételt ki tudjuk pipálni. Ezzel azonban ugyanaz a baj, mint az e-mailekkel: ha végzünk is a listánkkal, azonnal új feladatok bukkannak fel. Véges erőforrásaink miatt ráadásul folyamatosan feszültnek és túlterheltnek érezzük magunkat, miközben eszeveszetten evezünk egy olyan áramlással szemben, amelynek erejét fel sem tudjuk mérni. Megállítani pedig végképp nem.
Burkeman könyve ezért megkérdőjelezi azokat a hagyományos időgazdálkodási módszereket, amelyek azt sugallják, hogy minden percünket hatékonyan be kell osztanunk. Szerinte leginkább a prioritásokra kellene koncentrálnunk, és kizárólag a valóban fontos dolgokra kellene az energiáinkat fordítani. Mindeközben arra is rámutat, hogy a célkitűzések rendkívül korlátozó hatással bírnak, mivel csak egy meghatározott eredményre fókuszálnak, így nem engedik érvényesülni a kreativitást és a spontaneitást. Ezért javasolja inkább a folyamatosan változó célok kitűzését, amelyek lehetővé teszik számunkra a rugalmasságot és az alkalmazkodóképességet.
De el kell fogadnunk azt is, hogy szinte semmit nem fogunk tudni elvégezni. Gondoljunk csak bele: ha mindennap elolvasnánk egy könyvet – ami hatalmas vállalás lenne –, akkor is csak évi 365 könyvvel végeznénk. Csak Magyarországon évente 12–13 ezer új cím jelenik meg, tehát még a szinte emberfeletti teljesítményünkkel is csak kapirgálnánk a felszínt. De ugyanez igaz bármi másra az utazástól kezdve az ételeken át a filmekig, vagy bármilyen élményig. Sőt, ideje rájönnünk arra is, hogy bármi mellett köteleződünk is el, rengeteg mindenből kimaradunk az életünkben. De ha ráébredünk erre, rögtön megszabadulhatunk a FOMO (fear of missing out – félelem a kimaradástól – a szerk.) nyomasztó érzésétől.
A könyv másik fontos témája az elfoglaltság kultúrája (hustle culture) és annak hatása az életünkre. Egy olyan világban, amely arra összpontosít, hogy az utolsó pillanatig megszervezzük az életünket, optimalizáljuk erőforrásainkat, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük, elfelejtettük, hogyan kell ténylegesen a jelenben élni és élvezni az életet. Burkeman szerint az örökös elfoglaltságérzet és produktivitási kényszer csak stresszt és kimerültséget okoz, ezért fontos megtanulnunk időnként kiengedni és „semmit tenni”.
Burkeman a nyugati és keleti filozófusok gondolatai mellett számos személyes történetet is megoszt az olvasókkal, amelyekből sokat tanulhatunk az idő értékéről. A könyvet tíz megfontolandó tippel fejezi be. Többek között arról ír, hogy hogyan hagyjunk fel az időoptimalizáló kísérleteinkkel, miként adjunk teret a strukturálatlan időtöltésnek és szabadidős tevékenységeknek, miért tanuljuk meg élvezni az apró dolgokat, és hogyan találjunk valami hobbit – amiben aztán miért engedjük el perfekcionizmusunkat.
És természetesen, hogy miért és hogyan töltsünk minél több időt szeretteinkkel.
Egyetlen kortárs időgazdálkodással foglalkozó könyv sem hagyhatja figyelmen kívül a közösségi média használatának csapdáit. A szerző egészen odáig megy, hogy azt tanácsolja, okoskütyüinket butítsuk le: ne legyen rajtuk semmilyen csevegő program, és szabaduljunk meg a Facebook, Instagram, Twitter applikációktól is. Sőt, ha kellően bátrak vagyunk, akkor az e-mail fiókunkat is tegyük elérhetetlenné a telefonunkról.
Az élet rövid talán csak egy újabb önsegítő könyvnek tűnik a sok közül, de nem az. Azáltal, hogy szembesít minket időnk végességével, felszabadítóan hat, és abba az irányba terel minket, hogy valóban csak a legeslegfontosabb dolgokkal foglalkozzunk az életünkben. Mindenkinek szól, aki érezte már túl soknak a létet, és szeretne egy egyszerűbb, nyugodtabb és végső soron boldogabb életet magának.
Nyitókép (illusztráció): Image Ashley Corbin-Teich / Source via AFP
