2022-ben leginkább önismereti könyveket, krimit, romantikus műveket, szépirodalmi alkotásokat és gyerekkönyveket olvastunk. A legnagyobb változás a pszichológiai tematikájú művek előretörése.

Nem kevesebb mint tizenhat önismereti alkotás található 2022 ötven legsikeresebb alkotása között. A második legnépszerűbb kategória a szórakoztató irodalom kilenc művel, a harmadik helyen pedig a szépirodalom áll, hét ilyen alkotás található a legkeresettebbek között. Emellett még sokan keresték olvasták gyerekkönyveket, életmóddal és gyermekneveléssel kapcsolatos írásokat, ismeretterjesztő köteteket.

A Bookline kimutatása szerint egy szépirodalmi mű, Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye lett a tavalyi év legnépszerűbb könyve.

A zoológus végzettségű szerző debütáló írása 2018-ban jelent meg az USA-ban, 2019-ben első lett a New York Times Bestseller listáján, hazai megjelenése óta pedig már a magyar olvasók kedvence is. A titokzatos lápi lány történetét azóta már több mint 12 millió példányban értékesítették világszerte, nyáron láthattuk a könyvből készült filmet is.

A legkeresettebb könyvek listáján Dr. Máté Gábor legújabb írása lett a második, a Normális vagy a betegségek valódi okait mutatja be, miközben éles kritikákat fogalmaz meg világunkról. Máté Gábor további négy alkotása: A test lázadása, A család ereje, Szétszórt elmék, A sóvárgás démona is sokak kedvence lett.

A népszerű klinikai szakpszichológus, író Orvos Tóth Noémi is két könyvét is sokan olvasták. Harmadik helyen végzett a Szabad akarat, az ötödik helyen pedig az Örökölt sors című műve. Utóbbi az elmúlt évek egyik legtöbbet eladott műve, a Bookline havonta megjelenő sikerlistáin is több mint három évig szerepelt.

Az
önismereti könyvek táborát erősíti Edith Eva Eger A döntés című
sikerkönyve, amelyben a magyar származású holokauszttúlélő, pszichológus saját
történetét vetette papírra. Írásában útmutatót ad olvasóinak azzal a céllal,
hogy „mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.”

A pszichológiai írásokat a sikerlistán Náray Tamás Anyám szerint című regénye követi, ezzel a regény 2022 legkeresettebb magyar nyelven írt szépirodalmi műve lett. A Spanyolországban élő író, divattervező, festőművész személyes hangvételű, szókimondó kötetében családi történeteket tár az olvasók elé.

Ezek
voltak tehát 2022 kedvencei, de hogy alakult a karácsonyi időszak?

A 2022-es év utolsó Bookline sikerlistájának első helyén ezúttal Dr. Máté Gábor Normális vagy című kötete szerezte meg, a második helyen az Ahol a folyami rákok énekelnek, a harmadikon pedig Dragomán György Adjuk meg a módját! című irodalmi főzőskönyv áll, így a hónap legnépszerűbb gasztronómiai írása lett.

A legkeresettebb szórakoztató mű Robert Galbraith A Koromfekete szív című krimije lett, az életrajzi írások közül pedig Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című visszaemlékezése érdekelt a legtöbbeket. Előbbi a Cormoran Strike-sorozat része, a népszerű szériát jegyző szerző neve mögött maga J. K. Rowling áll, utóbbiban pedig a Jóbarátok Chandlere ír függőségéről, betegségeiről és magányáról, bőségesen szólva sokunk kedvelt sorozatáról, a Jóbarátokról is.

Kedvelt
alkotás lett a tavaly elhunyt Kossuth-díjas író Moldova György Ha
meghalsz, veled mehetek?
című műve, amely a szerző utolsó kéziratából
készült. Műfajában kiemelkedő alkotás még a decemberi sikerlistáról az Olvasd
a játékot!
című kötet, amely a labdarúgás taktikai oldalát mutatja be. Nem
meglepő módon felkerült a legkedveltebb könyvek listájára Dragomán György
Adjuk meg a módját! című, a gasztronómia és az irodalom határmezsgyéjén
egyensúlyozó alkotása, és több önéletrajzi alkotást is szívesen forgattunk, így
Michelle Obama vagy Laár András visszaemlékezései is vásárlásra késztették az
olvasás szerelmeseit. Az év utolsó hónapjában a pszichológiai írásokat és a
szórakoztató alkotásokat keresték a legtöbben.

A 2022-es Bookline nyomtatott Top 50 lista
Pozíció Szerző Cím Kiadó
1 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Könyvkiadó
2 Dr. Máté Gábor, Máté Dániel Normális vagy Open Books
3 Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat Jelenkor Kiadó
4 Dr. Máté Gábor A test lázadása Open Books
5 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Jelenkor Kiadó
6 Edith Eva Eger A döntés Open Books
7 Náray Tamás Anyám szerint Libri Könyvkiadó
8 Wim Hof A Wim Hof-módszer Jaffa Kiadó
9 Valérie Perrin Másodvirágzás Európa Könyvkiadó
10 Colleen Hoover Velünk véget ér Könyvmolyképző Kiadó Kft.
11 Edith Eva Eger Az ajándék Open Books
12 Fábián Janka A szabadság szerelmesei Libri Könyvkiadó
13 Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld A család ereje Open Books
14 Karády Anna A füredi gyermek Álomgyár Kiadó
15 Dr. Máté Gábor Szétszórt elmék Open Books
16 Nádas Péter Rémtörténetek Jelenkor Kiadó
17 Disney: Adventi mesekalendárium 2022 KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
18 Joanna Faber, Julie King Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje Reneszánsz Könyvkiadó
19 Dr. Csernus Imre Én és te Jaffa Kiadó
20 Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona Open Books
21 Agatha Christie Karácsonyi krimik Helikon Kiadó
22 Szentesi Éva Merkúr a retrográdban Libri Könyvkiadó
23 Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy Libri Könyvkiadó
24 Borsa Brown Az Arab királysága Álomgyár Kiadó
25 Lakatos Péter Életmentő izom Jaffa Kiadó
26 Barcs Kriszta Így működik a lelked Kulcslyuk Kiadó
27 Vágyi Petra Sémáink fogságában Kulcslyuk Kiadó
28 Jean Raspail Szentek Tábora Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.
29 Karády Anna A füredi lány Álomgyár Kiadó
30 Almási Kitti A Te döntésed Kulcslyuk Kiadó
31 Shunmyo Masuno ZEN – Az egyszerű élet művészete 21. Század Kiadó
32 Szujó Zoltán Öveket bekapcsolni! KreaSport Kft.
33 Kertész Balázs Közgazdaságtan lelkes amatőröknek Libri Könyvkiadó
34 Bartos Erika Bogyó és Babóca – Hónapok meséi Citera Kft.
35 Fábián Janka Árvízi napló Libri Könyvkiadó
36 Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság Kulcslyuk Kiadó
37 Benedek Elek Gyémánt mesekönyv Scolar Kiadó
38 Guillaume Musso A brooklyni lány Park Kiadó
39 Colleen Hoover Ugly Love – Csúf szerelem Könyvmolyképző Kiadó Kft.
40 Bánki György A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról Ab Ovo
41 Tim Marshall A földrajz hatalma Park Kiadó
42 Berg Judit Maszat karácsonya Pagony Kiadó Kft.
43 Dragomán György Adjuk meg a módját! Magvető Könyvkiadó
44 Bajzáth Mária Kerek élet fája Lampion Könyvek
45 Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub Agave Könyvek
46 Lukács Liza Ne cipeld tovább! Kulcslyuk Kiadó
47 Jane Nelsen Pozitív fegyelmezés Reneszánsz Könyvkiadó
48 Lukács Liza Hogyan szeretsz? Kulcslyuk Kiadó
49 Vekerdy Tamás Jól szeretni Kulcslyuk Kiadó
50 Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban Kulcslyuk Kiadó
A Bookline  decemberi nyomtatott Top 50 listája:
Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás ...napja a
listán
1 Dr. Máté Gábor, Máté Dániel Normális vagy Open Books 0 91
2 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Könyvkiadó 3 58
3 Dragomán György Adjuk meg a módját! Magvető Könyvkiadó új 26
4 Moldova György Ha elhagysz, veled mehetek? Kocsis Kiadó új 30
5 Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat Jelenkor Kiadó 11 392
6 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Jelenkor Kiadó 9 67
7 Robert Galbraith A Koromfekete szív Gabo Kiadó új 28
8 Fábián Janka A szabadság szerelmesei Libri Könyvkiadó -6 56
9 Dr. Máté Gábor A test lázadása Open Books -5 234
10 Lakatos Péter Életmentő izom Jaffa Kiadó -4 58
11 Jeff Kinney Egy ropi naplója 17. Kibörul a bili Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 27
12 Náray Tamás Anyám szerint Libri Könyvkiadó 16 210
13 Dr. Csernus Imre Én és te Jaffa Kiadó -10 52
14 Agatha Christie Karácsonyi krimik Helikon Kiadó -7 51
15 Váncsa István Évszakok ízei Open Books új 26
16 Nyáry Krisztián Így szerettek ők 3. Corvina Kiadó -8 47
17 Valérie Perrin Másodvirágzás Európa Könyvkiadó 1 184
18 Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 24
19 Sarah Ferguson yorki hercegné A szív iránytűje MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT 24 35
20 Visky András Kitelepítés Jelenkor Kiadó új 23
21 Szabó Christophe, Soós Márk, Szabó "Peet" Péter Olvasd a játékot! G-ADAM STÚDIÓ KFT 34 41
22 Agatha Christie 12 új Miss Marple-sztori Helikon Kiadó -2 66
23 Edith Eva Eger A döntés Open Books 19 695
24 Borbás Marcsi Édes békeidők II. StratComm Kft. új 30
25 Schäffer Erzsébet Indián nyár Central Könyvek új 26
26 Wim Hof A Wim Hof-módszer Jaffa Kiadó 31 50
27 Laár András Laáramlás Helikon Kiadó új 26
28 Colleen Hoover Velünk véget ér Könyvmolyképző Kiadó Kft. 18 195
29 Leslie L. Lawrence Bolondok kolostora I.P.C. Könyvek Kft. -17 49
30 Robert T. Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa BAGOLYVÁR TRADE KFT új 12
31 Vavyan Fable Az élet ócska örömei Fabyen Kiadó -22 42
32 Tim Marshall A földrajz hatalma Park Kiadó új 21
33 Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub Agave Könyvek új 29
34 Nádas Péter Rémtörténetek Jelenkor Kiadó 24 56
35 Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld A család ereje Open Books -9 212
36 Lakatos Péter Kortalanul! Jaffa Kiadó új 19
37 Dr. Máté Gábor Szétszórt elmék Open Books -8 204
38 Kocsis Noémi Bakancslista – Magyarország Scolar Kiadó új 24
39 Kordos Szabolcs Egy város titkai 21. Század Kiadó 14 50
40 Richard Osman Az eltévedt golyó Agave Könyvek -26 37
41 Robert C. Castel Függőleges koporsó Könyv Népe Kiadó Kft. új 19
42 Kollár Betti Kosársuli Magnólia -9 45
43 Colleen Hoover Verity Könyvmolyképző Kiadó Kft. 1 59
44 Bono Surrender Open Books új 15
45 Fábián Janka Az Anna-bál szerelmesei Libri Könyvkiadó új 22
46 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Könyvkiadó új 18
47 Benedek Ágota Állva maszturbálok Libri Könyvkiadó 7 78
48 Guy Debord A spektákulum társadalma Open Books új 12
49 David Koenig Mindörökké Columbo Helikon Kiadó új 24
50 Michelle Obama Belső fényünk HVG Könyvek kiadó új 13
A Bookline december e-könyv Top 10 listája:
Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás ...napja a listán
1 Dr. Máté Gábor - Máté Dániel Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban Open Books 1 58
2 Jussi Adler-Olsen Nátrium-klorid Animus Kiadó 10 38
3 Benedek Ágota Állva maszturbálok Libri Kiadó 2 45
4 Jonas Jonasson A próféta és a hülye Athenaeum új 26
5 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Kiadó 1 149
6 Valérie Perrin Másodvirágzás Európa Könyvkiadó új 24
7 Dr. Máté Gábor A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket Open Books 3 181
8 Guillaume Musso A szajnai ismeretlen Park Kiadó 1 55
9 Emily Nagoski - Amelia Nagoski Érzelmi kiégés Libri Kiadó új 28
10 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Jelenkor új 27

Forrás: Bookline

Nyitókép (illusztráció): Shutterstock