Minden fotó elkelt

Egyéb


labadyszoba.jpg
Lábady István: Szoba

(MTI) - Százszázalékos aukcióra csak elvétve akad példa a hazai árverések történetében. Száz tételre, klasszikus, és közelmúltbeli mester, valamint a fiatal nemzedék munkáira lehetett licitálni a 19. századtól napjainkig terjedőn, témában pedig a történelmi és dokumentumfotóktól a művészfotóig, portrékig, a reklám és divatfotóig. Az árak a nemzetközi trendekhez képest alacsonyak, a hazai gyakorlathoz viszonyítva magasak voltak. 

       A katalógus címlapjára is feltett André Kertész Iskolaudvar című 1931-es fotója 1,6 millió forintról indult és ennek csaknem duplájáért, 3 millió forintért vitte el egy ismert gyűjtő. Kieselbach Tamás úgy vélekedett, André Kertész képének ilyen magas leütési ára azt bizonyítja, hogy a fotográfiát, mint a világban másutt, már Magyarországon is műtárgyként kezeljük.

pecsiciporeklam.jpg
Cipőreklám félmillióért
      Két, az 1930-as években készített Brassai fotó is milliós leütést ért meg. 120, illetve 140 ezer forintról, 1, illetve 1,2 millió forintra licitálták. Sokan akarták megszerezni Pécsi József műveit. Egy cipőreklám az 1930-as évekből 100 ezerről 480 ezer forintig, míg aktjai 60 és 65 ezres kikiáltási árról 100, illetve 220 ezer forintra emelkedtek. Angelo (Funk Pál) Tornászok című fotójának eredeti, 1931-es kópiájáért megadták a 400 ezer forintot. A Rus Photo megjelölésű, a Vörös Hadsereg krimi foglyainak ezreit mutató 1944-es fénykép 50 ezer forintról több mint hatszoros emelkedést ért el.
    Szerette a közönség Danassy Károly, Máté Olga, Székely Aladár, Sugár Kata fényképeit, ezekért is megadták a 100 ezer forint körüli összegeket, csakúgy, mint az elismert kortárs fotóművészek, Kerekes Gábor, M. Horváth Judit, Ravasz András és Tóth György képeiért.
     100 ezer forintot meghaladó összegekről indították a harmincas éveikben járó, külföldi sikereket is elért új generáció tagjainak többnyire színes nagyításait. Zana Krisztián Garden of Eden (Édenkert) sorozatának, külföldön kiállított darabjait 160 ezer forintról indították és 280, illetve 290 ezer forinton ütötték le. Lábady István tavalyra datált Szoba című fotója éppen megduplázta kikiáltási árát: 320 ezer forinton végzett. Megemelt kikiáltási áron vitték el Fekete Alexandra Kinga, Perlaki Márton és Kudász Gábor Arion munkáit is.
Korábban: