A Bartók Tavasz két koncertjén hangzik el a hat vonósnégyes. Milyen sorrendben?

A keletkezésük sora, tehát a számozás szerint. Egyszer elkövettük azt a könnyelműséget, hogy egy hangversenyen három részben játszottuk a darabokat, két szünettel. Akkor változtatni kellett a sorrenden, hogy egy „felvonás” ne terhelje túl sem a hallgatóságot, sem bennünket. Most azonban az időrenddel, két estén megszólaló kvartettekkel képet adhatunk Bartók alkotói világának alakulásáról.

Két nap szünet lesz a koncertek között. Épp a harmadik és negyedik kvartett között, pedig mindkettő ősbemutatója 1929-ben volt.

Szerintem nem lesz törés. Nem véletlenül kapták ezeket a számokat a darabok, nagyon komoly előrelépést látok a harmadik után. Az a szerkesztési elv, amit a négyes vonósnégyesben találunk, a későbbiekben is visszaköszön. Ugyanez mutatkozik az 1920-as években elején komponált két hegedű-zongora szonáta között is. Közel vannak egymáshoz, mégis nagyon nagy a különbség. Bartók óriásiakat tudott előrelépni két egymást követő mű komponálása közben is, a ciklus minden hangja kincs.

Kelemen Barnabás, Jonian Ilias Kadesha, Kokas Katalin és Vashti Mimosa Hunter
Fotó forrása: Fesztivál Akadémia Budapest

Sok meghívást kaptak, a tengeren túlról is. A partnereik Berlinben élnek, hogy megy majd a dolog logisztikailag?  A Bartók vonósnégyesek után nyilván új repertoárral is elő kell rukkolniuk

Igen, a legkülönbözőbb helyekről érkeznek felkérések. Eddig „szájhagyomány” útján szereztek tudomást a szervezők a programunkról, de most, hogy a Bartók Tavasz Művészeti Hetek sajtótájékoztatóján kvázi közhírré tesszük az újjáalakulásunk, még több felkérésre számítok. Az, hogy más városban lakunk, korábban sem okozott problémát. Vashti Mimosa Hunter és Jonian Ilias Kadesha egyébként most jó ideje itt van Budapesten, együtt élvezzük Rados Ferenc jelenlétét három Bartók kvartett erejéig. Ha Haydn-, Mozart-, Mendelssohn- vagy Sosztakovics-vonósnégyes képbe jön, nem jelenthet gondot.

Mindig lesz egy elmélyült tanulási periódus, ami után elég csak kis időt szánni rá, hogy egy koncert előtt frissítsük az elképzeléseinket. Gondolom, sokan feltételezik, hogy december eleje óta a Bartók-kvartettekkel kelünk, fekszünk. De ezt – akármilyen zseniális művek –, nem lehetne bírni, felüdülésképp leblattoltunk egy-egy Haydn-vonósnégyest vagy Purcell-fantáziát. Mint egy korty víz, oly’ jól esik Haydnt muzsikálni. És azt se felejtsük el, hogy az ő életművét milyen erős szálak kötik a magyar zenetörténethez.

A hangversenyek a BMC-ből online közvetítésben hallhatók április 13-án és 16-án.

Fotók: Ora Hasenfratz