Ez az első színdarabod?
A Parkoló filmforgatókönyvének társszerzője voltam, amely Cannes-ban különdíjat kapott, és voltak színházi adaptációim is, mint a Svejk, vagy a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, amit vagy négyszázszor játszottunk, de az Ópiumkeringő az első, ami teljesen önálló és az enyém.
A címe ismerős lehet Karády Katalin-rajongóknak, egyik filmjének címe volt.
Igen, és ez nem véletlen! Karády Katalin életéről szól a darab, drámai monológok 12 stációban, mintha a szenvedéstörténet lenne. Az ő kálváriája akkor kezdődik, amikor a Gestapo letartóztatta, utána a poklok poklát járta meg. Egyik nap még a magyar mozi legfényesebb csillaga volt, másnap már börtönbe vetve, megkínozva a Gestapo foglya. Karády vallomásaiból tudjuk, hogyan élte át mindezt. Mit okoz ez a sok szörnyűség egy művészben, milyen lázálmai, víziói vannak, van-e ebből kiút? Az előadás végén láthatjuk − mintegy feloldozásként − azt az utolsó állomást, ahová tart a vonat, amelyre felkapaszkodhatott. Ez a történet az egykori díva életében szörnyűséges, tragikus, de színházi értelemben izgalmas. Igazán jó színésznői lehetőség.
Műfaji meghatározása meglepő: jazz-story.
A Karády-dalok nem jazz-melódiák, mégis rendszeresen jazz-zenekarok kísérték. Ám ennél többről van szó, hiszen ennek az előadásnak a zenéjét Subicz Gábor zeneszerző dolgozta át, és bár felismerjük az eredeti dalokat, hiszen nagyon fülbemászó slágerek, de a Modern Art Orchestra (MAO) előadásában valami egészen új születik zenei értelemben is.
Olyan lesz, mint egy jazz-koncert?
Igen, így is értelmezhető, hiszen az előadás alatt végig szólni fog a zene. Elhangzik 12 Karády-dal, és a prózai részek alatt is tovább élnek a dallamok, jazzes feldolgozásban. Az előadásban a monológok úgy jelennek meg, mintha Karády-napló részletei hangoznának el, közben szól a zene, akár egy mozifilm kísérőzenéjét hallgatnánk, visszautalva arra, hogy Karády Katalin igazi filmsztár volt a magyar filmtörténetben.
Hogyan álltak össze a mozaikdarabkák: MAO, Karády Katalin, te?
Subicz Gábor írta a Curtiz című film zenéjét, amelynek én voltam a főszereplője, vagyis Kertész Mihály, a Casablanca forgatása idején játszódó történetben. A filmmel elnyertük a montreali filmfesztivál fődíját, ami talán nem is volt véletlen, hiszen remek film, rám is nagy hatással volt. Már jó ideje gondolkodtam arról, hogy Karády Katalin történetét valamilyen formában feldolgozzam, és a Curtiz felébresztette bennem ezt az alkotási vágyat, a korszak iránti érdeklődést. Kertész Mihály családjából szinte mindenki Auschwitzban végezte, kivéve azokat, akiket a deportálás elől Amerikába szöktetett. Miközben ez a történet foglalkoztatott, egyszercsak rábukkantam Karády Katalin visszaemlékezéseire, és ez nem hagyott nyugodni. Közben ugyancsak a film kapcsán személyesen találkoztam Subicz Gáborral, akit a MAO-koncertekről ismertem.
A mozaik következő darabkája Pataki Szilvia, ő fogja megformálni Karády Katalint.
Már 3-4 alkalommal dolgoztam vele, és tudom róla, hogy jazzkonzervatóriumot végzett énekes-színésznő. Izgalmas, ahogyan énekel, és nagyon kifejezően tud furcsa, szenzitív, zaklatott belső világú figurákat játszani.
Pataki Szilvia valóságos átváltozóművész, és valóban meg lehet látni az arcában Karády Katalin arcát. Neked is feltűnt ez a hasonlóság?
Igen, valóban sok a hasonlatosság: az arcéle szögletessége, az orra vonala, a nagy szeme?
Mit szólt, amikor először említetted, hogy rá gondoltál Karády Katalin kapcsán?
Inkább inspirálta a felkérés. Elkezdett Karády-dalokat hallgatni, és egysze csak kaptam tőle egy rövid üzenetet: „Beleszerettem Karády Katalinba, az egész lényébe, a színésznőbe és az énektudásába".
Karády dalai egy könnyedebb világot ábrázolnak, komor történettel párosítva okoznak áthidalhatatlan feszültséget?
Szerintem a monológok gazdagítják a dalokat. Ha hallunk egy dalt − hiába menekülsz, hiába futsz − azt gondoljuk róla, hogy ez egy szerelmes-bús, vágyódó dal. De ha egy reggel az előadó énekesnő úgy ébred, hogy öt SS-tiszt áll az ágya körül, a hajánál fogva kiráncigálják, és börtönbe zárják, akkor a dalnak plusz jelentése lesz. Az Ópiumkeringő színházi kísérlet lesz, nem hagyományos előadás, annál sokkal több: minden jelen idejű, minden most történik, minden velem történik, nézővel és színésszel egyaránt. Ahogy a koncerteken, szuperközeliket adunk az előadóról, látjuk majd a rezdüléseket, a könnyeket, az elfolyó sminket, mintha egy filmet vetítenénk a nézők szeme elé, ahol állandó mozgás van, mint egy fúgában, a zenében.
Forrás: Pesti Magyar Színház
Kiemelt fotó: Pesti Magyar Színház/Juhász Éva
