A német hatóságok ugyanis az egykori minisztériumi épületben kezelik és dolgozzák fel a "hagyatékot", iratok és akták leírhatatlan mennyiségét. És az akták mögött ott vannak az emberek, az áldozatok, akiket megfigyeltek, és a tettesek, akik a megfigyelést végezték.
Az adatok önmagukért beszélnek. Az egykori Stasi megmaradt iratait kezelő, 1990 januárjában - a Magdalenen Strasse 9. alatt - létrehozott szövetségi hivatalban összesen mintegy 112 kilométer hosszúságú papíranyagot kezelnek, 39 millió aktát archiválnak, illetve dolgoznak fel, továbbá több mint 1 millió fotót, több ezer filmet, videót és ugyanannyi magnószalagot őriznek. Csupa olyan anyagot, amely igazi kommunista ügynöki aprólékossággal készült, és a leggondosabb részletességgel számol be arról, miként dolgoztak a megbízók, mit teljesítettek a megbízottak, és kik voltak azok, akiket tudtuk nélkül "figyeltek". Túlnyomó többségük természetesen fedőnévvel.
A hivatalban ma mintegy 1300-an dolgoznak, az archiválást több százan végzik. A Stasi ugyanis behálózta az egész társadalmat. Az úgynevezett hivatalos munkatársak száma mintegy 190 ezerre rúgott, a nem hivatalosoké - akik "különleges" megrendelésre dolgoztak - mintegy 172 ezer volt. És a megfigyeltek száma meghaladta a 10 milliót. Azaz minden második NDK-s polgáron rajta volt a Stasi szeme.
Az állambiztonságnak nem "illett" nemet mondani, aki mégis azt tette, az kiszámíthatatlan kockázatot vállalt. A Stasi-módszerek ugyanis meglehetősen rafináltak voltak. A hivatalos munkatársak a "beszervezéskor" előbb az állam érdekeire hivatkoztak, akinek "volt valami a füle mögött", annak felmentést ígértek, sokakat pedig egyszerűen megzsaroltak. Pénzjutalomról ugyanakkor szó sem lehetett, mert tartottak attól, hogy akkor esetleg a zsaroltak fognak majd zsarolni, és a "valódi" információt csak pénzért árulják el. Kartotékot pedig mindenkiről vezettek, tettesről és áldozatról egyaránt.
Marianne Birthler, a hivatal 61 éves vezetője szerint az érdeklődés ma is óriási a Stasi-akták iránt. Az egykori keletnémet polgárjogi aktivista az MTI-Pressnek elmondta: a hivatalt felállításakor 10 évre "tervezték", és azóta kétszer 10 év telt el. És még legalább ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a hatóság elvégezze azokat a feladatokat, amelyekkel megbízták, azaz az akták feldolgozását, rendszerezését és a tudományos kutatók, történészek munkájának esetleges kiadványok formájában történő segítését.
A hivatalvezető elmondta azt is, hogy az utóbbi években átlagosan mintegy 90-100 ezren kértek betekintést az aktákba, 1990 óta összesen több mint 1,7 millióan. Túlnyomó többségben olyanok, akiket megfigyeltek vagy akiknek családtagjait, rokonait vagy épp barátait figyeltették meg. De olyanok is, akik a megfigyelők között voltak. A kérvényt benyújtók áradata miatt nem ritka, hogy akár két évet is kell várni a betekintés engedélyezésére. De kérelmet az illetékesek csak ritkán utasítanak el. És az aktákba betekintést kérhetnek külföldiek is.
Az épületkomplexumban vannak olyan helyiségek, ahol megállt az idő. Illetve szándékosan megállították, egyfajta mementóként. Például abban a kis szobában, ahol két egykori alkalmazott dolgozott. Az akkori "szocialista" íróasztalokon ott díszelegnek a 20-30 évvel ezelőtti előtti telefonok, irattartók, a falon pedig az elmaradhatatlan Erich Mielke-kép, azaz a Stasi vezetőjének a képe. A másik szoba pedig egy hírhedt lehallgatói helyiség, ahonnan a Stasi egész Kelet-Berlint behálózta elrejtett "poloskáival", és magnóra vette még a hálószobai beszélgetéseket is. Mintha Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című, egy meghasonlott - lehallgató - Stasi-ügynök sorsát bemutató, Oscar-díjas filmjét abban a szobában forgatta volna.
Nem véletlen a nagy apparátus, a Stasi-múlt feldolgozása ugyanis még javában tart. Szinte nem múlik el hónap "szenzáció" nélkül, amikor újabb és újabb "nagy hal" ügynöki múltjára vagy épp áldozati sorsára derül fény. Ilyen "nagy halnak" számított a közelmúltban az a ma 81 esztendős és magas állami nyugdíjat élvező nyugat-berlini rendőr, akiről kiderült: a Stasinak dolgozott abban az időben, amikor egy tüntetés során Berlin nyugati felében, 1967-ben lelőtt egy fiatal diákot. És nem csak ügynök, hanem az akkori keletnémet kommunista állampárt tagja is volt. Nem csoda, hogy az ügy kipattanása nyomán többen követelték a parlamenti képviselők és a rendőrök újbóli átvilágítását, amelyet azonban a hatóságok elutasítottak.
A Magdalenen Strasse 9. része a múlt feldolgozásának Németországban. Amit a hatóságok nagy körültekintéssel végeznek. De szigorúan jogi, illetve alkotmányos keretek között, ügyelve arra, hogy az egyének alapvető jogait ne sértsék meg, és ne történhessen meg az, hogy embereket megalapozatlan információk alapján a földbe taposnak. És ügyelve arra is, hogy a valódi áldozatok - legalább a saját aktájukba való betekintéssel - késői "elégtételt" kapjanak.
