Kicsivel több mint egy éve vetted át a Budapest Film Zrt. vezetését. Milyen volt ebben a különösen nehéz időszakban elfoglalni ezt a pozíciót?
Mostanra szinte történelmi távolságnak tűnik az első napom az új munkahelyen, 2020. február elején. Volt is bennem egy megérzés, hogy itt nem csak egyszerűen egy jól működő mozihálózatot kell még jobbá tenni. Az első intézkedésem a kézfertőtlenítők elhelyezéséről szólt, és azóta sem volt olyan másodpercünk, amit ne ez az ijesztő és különleges helyzet keretezett volna. Minden döntésünk ebbe a mintázatba illeszkedik.
Van egyébként szépsége is, mert mi, mozisok most úgy érezhetjük magunkat, mintha visszaugrottunk volna 100-120 évet, hogy a nulláról ismertessük meg ezt a médiumot az emberekkel. Az elmúlt tizenkét hónapból nyolcban zárva voltak a mozik, és most, hogy május 1-jén kinyitottunk – aminek nagyon örülünk –, azt látjuk, hogy a nézők még nem tudnak egészen visszatérni. Egyrészt nem mindenkinek van még védettségi igazolványa, másrészt az emberek kicsit elszoktak attól, hogy a filmnézés helye elsősorban a moziban van. Hiába kényelmesebb otthon a vacsora után megnézni, mit dob fel a Netflix, alapvetően a közös filmélmény a lényeg. Nem tudni, mennyire vastagodott meg ezzel kapcsolatosan a lélektani határ, de rést kell verni ezen, különben pár év múlva csak antik hagyományként nézünk vissza a mozijainkra. Ezt semmiképpen nem szeretnénk.
Akkor most meg kell menteni a mozikat.
Igen, ez a feladat. Épp most, mielőtt elkezdtük az interjút, négy párizsi művészmozival folytattunk tárgyalást. Szövetséget szeretnénk alakítani. Párizs és Budapest nagyon különleges helyszínek ilyen szempontból. Talán nem is tudnánk több ilyen helyet mondani, ahol ennyire a város lüktetésének a része ez a grandiózus filmszínházi hagyomány: sok mozi van, a művészetről szólnak, és maguk az épületek is gyönyörűen illeszkednek ebbe a századfordulós, nagyvárosi életérzésbe. Elég, ha mondjuk a Corvinra vagy a Puskinra gondolunk, és Párizsban is sok ilyen van. Most ezért szeretnénk összefogni, hogy együtt másszunk ki ebből a helyzetből.
Szeretnénk, ha a nézők minél előbb visszatérnének a moziba,
és a filmszínházak újra reprezentálni tudják ezt a „nagyvárosi fényt”.
Félnek is még az emberek visszatérni?
Egyrészt igen, másrészt meg nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mozik nyitása egyszerre történt a teraszokéval, mindez akkor, amikor a tavasz is megmutatta a legszebb arcát. Nem csodálkozom, hogy ebben a szép időben inkább a szabad levegőn találkoznak az emberek egymással ilyen hosszú bezártság után, mint hogy egy sötét, zárt térben filmezzenek. Most még nagyon kevesen vannak, de ez egy kicsit talán könnyíti is a helyzetünket, mert elég ijesztő lett volna, ha a kiéhezett nézők egyszerre rohamozzák meg a mozikat. A legtöbben – jó esetben – csak az első oltáson vagyunk túl, és szerintem kell még pár hét vagy hónap ebben az átmeneti időszakban. Mindenesetre mi már vetíthetünk, az elszánt mozimániások már találkozhatnak velünk, de egyelőre nagyon szellősen ülünk csak, ami különösen nagy biztonságérzetet nyújt.
Kiemelten fontos szerepet kapott nálad a kertmozikultúra felvirágoztatása. Idén is számíthatunk erre?
Tavaly öt új kertmozihelyszínt megszerveztünk: filmek mentek a Teleki téren, a Hunyadi téren, a városmajori színpadon (ennek eredetileg is parkmozi volt a funkciója, tehát visszaadtuk neki), és filmszínházzá avattuk pár vetítés erejéig a Városháza díszudvarát is. Sok pop up kertmozit csináltunk, ezeken a helyszíneken idén is vetítünk, és újakkal is készülünk. Ha minden jól alakul, kertmoziba fog borulni a város nagyon sok része. Külön örömömre külsőbb kerületekben is felbukkannak majd a Budapest Film kertmozijai. Régen százával voltak mozik Budapesten, ezekből elég kevés maradt, aminek a külsőbb városrészek itták meg a levét. A kerületvezetők nagy részével beszéltünk, és mindenki nagyon örült, hogy újra lehet mozi mondjuk Újpesten, Pesterzsébeten, Soroksáron vagy Budafokon. Szeretném, ha a következő időszak nem a mozik számának csökkenéséről szólna, hanem az ellenkező irányba tudnánk elmozdulni. Persze a Covid nem segít ebben, de nem adjuk fel.
Hamarosan indul a Friss Hús, ami elég népszerű szokott lenni. Hogy látod, az eseményszerű mozizás is segíthet visszacsábítani a nézőket?
Igen, abszolút. Az elmúlt egy évben folyamatosan érzékelhető volt számszerűen is, hogy az eseményjellegű vetítések sokkal nagyobb népszerűségre tettek szert, mint a műsorrendiek. Az a gondolat, hogy itt és most, egyszer lehet valamit látni, elég komoly közönségréteget mozgat meg. Az első és második hullám között, amikor volt alkalmunk fesztivált rendezni, érzékeltük, hogy ezekre a vetítésekre, a különlegességekre fogékonyabban a nézők.
Ezt tapasztaltuk a távmoziban is. Több fesztivált adaptáltunk erre a technikai alternatívára, amit egyébként nagyon megszerettünk. A gépészeink is azt mondták, hogy még így is van értelme ezt csinálniuk. Amennyire lehetett, sikerült virtuálisan szimulálnunk a moziélményt jegykezelőkkel, gépészekkel és üzemvezetőkkel, és azt tapasztaltuk, hogy szeretik az emberek is. Persze mi meg leginkább azt szeretnénk, hogy ne kelljen már sokáig ezt szeretniük, és minél előbb térhessünk vissza a szeretett mozikba. Remélem, nem zárják ránk harmadszor is. Mi mindent megteszünk, hogy ne rajtunk múljon.
Ezek szerint jól szerepelt a távmozi? Áprilisban már elindultatok.
A távmozi csodálatos dolog. Lelket öntött a nézőkbe, a mozisokba, megvolt a folytonosság, a közösség,
megmutattuk, hogy a jég hátán is megélünk együtt.
Egyfajta demonstráció is volt ez a filmszínházi hagyomány mellett, hiszen amennyire lehetett, megtartottuk az „itt és most” élményét: az online filmvetítésen valódi jegyszedők dolgoztak otthonaikból, igazi gépészek indították a filmet, amit nem lehetett megállítani. Érdekes kísérlet volt, pláne egy olyan időszakban, amikor a csapból is online közvetítések folytak. Boldog vagyok, hogy sikeres volt, sokan jelezték a nézők közül is, hogy fontos nekik a mozis aura, amit megteremtettünk, amennyire engedték a lehetőségek.
Már említetted a Netflixet, a streaminget. Van egy generáció, amelyik szinte teljes egészében ezeken szocializálódott. Őket hogyan tudjátok megszólítani? Van erre terv?
A párizsi művészmozikkal való közös projekt első számú kérdése erről szól. Rendben, hogy ki tudunk már nyitni, és visszatér a törzsközönség, de itt tényleg van egy generáció, amelyik az ilyen szempontból jelentős éveikben nem találkozott a filmszínházi élménnyel, és ezzel kezdeni kell valamit. Vannak ötleteink, de ez az egész még szupertitkos, nagyon az elején vagyunk.
Budapest kezében van több nagy presztízsű, régi mozi, ezt a tekintélyt és lehetőséget kihasználva összehoztunk egyébként egy regionális konzorciumot is, amelyben mellettünk részt vesz Prága, Krakkó, Kolozsvár és Kassa is. Az egyik legfontosabb közös kezdeményezésünk a legfiatalabb közönségréteggel való kapcsolatfelvétel. Szeretnénk, ha az első moziélménye mindenkinek olyan varázslatos legyen, mint amilyen tud lenni. Szükség van erre, hogy megmentsük a mozikultúrát.
Vannak városok, ahol tematizálják a mozikat. Itthon nem volt még erről szó?
Ebben a hat budapesti moziban, amit én vezetek, ez organikusan kialakult. A Puskin miliője az elmúlt 50-70 évben kialakította a saját közönségét, amire reagál a film- és fesztiválpolitikánk is. Más élmény azért a Puskinba menni, mint máshova. A Művész a kortárs művészfilmek premiermozija. A Toldi a vagányabb, rámenősebb, kicsit alternatívabb filmek közege. A Corvin is sajátos érzést ad grandiózus, hatalmas tereivel. A Tabán Buda egyetlen művészmozija, egyfajta ékszerdobozként működik, ott is egész más a hangulat, mint a többiben. A Kino pedig az a hely, ahol meg tud állni az idő, bármikor vissza tudok oda menni, és megnézni a kedvenceimet.
Sokáig is tartjuk egyébként a filmeket itt műsoron, éppen az említett ok miatt. Mindnek megvan a maga sajátos karaktere, atmoszférája, amit az aura és a közönség formált, ezen szerintem nem kell változtatni. Amit figyelembe kell venni, arról már beszéltünk is: az eseményszerű vetítésekből szeretne többet a közönség, ahol alkotókkal lehet találkozni, beszélgetéseken részt venni, és mi törekszünk is erre. Sűrű a rendezvénynaptárunk az idei évre, és szépen telik a 2022-es naptár is. A filmszínházi közegben az egyediséget is keresik a nézők, fogékonyan erre a plusz közösségi élményre, mi pedig örömmel teremtjük meg ezeket, hiszen erről szól a mozi.
Ezek szerint ötletekből nincs hiány ahhoz, hogy egy virágzó budapesti moziélet teremtődjön meg.
Mindenképpen azt szeretném, hogy ennek a városnak a lényegéhez tartozó maradjon a filmszínház kultúrája. Én fiatalkoromban azt láttam, hogy egymás után zárnak be a mozik, hogy a helyükön bálás ruhaüzlet, bankfiók és olcsó söröző nyíljon. Ezért is pályáztam erre a pozícióra, hogy amennyire lehet, ezzel szembe menjek.
Az animáció is szívügyed, több interjúban is beszéltél erről, és alapítója vagy az Anilogue fesztiválnak. Esetleg ez a kissé mostoha sorsra jutott műfaj is nagyobb szerephez juthat majd a mozikban?
A bőrömből nem tudok kibújni, abszolút szívügyem, de nekem most a mozik túlélése van a fókuszomban, a nap 24 órájából 23 órát és 59 percet töltök azzal, hogy ezen dolgozzunk. Imádom az animációt, és ameddig lehet, az Anilogue-ot is tartani fogjuk törzshelyszínén, az Uránia moziban. Remélem, az SzFE-vel kapcsolatos változások nem érintik az Uránia filmszínházi jellegét.
Az animációnak van helye a moziban, sokkal inkább, mint amennyire most jelen van, és az is biztos, hogy a kertmozikban fogok helyet találni a műfajnak. A meglévő hat kőmozinkban viszont olyan sok fesztivál és filmpremier torlódott fel, hogy
egymást fogják érni a magyar alkotások bemutatói is.
Hiába telt el több mint egy év, ezek a filmek elkészültek, és a magyar közönségnek is látnia kell őket. Remélem, nem fogják egymást kioltani. Ha ezen az időszakon is túljutunk, és lesz idő hangsúlyokat is találni, akkor elővesszük az animáció és a dokumentumfilm műfaját, mert érdemtelenül kevés helyet kapnak a mozikban.
Mik voltak a kedvenc filmjeid az elmúlt években?
Nehéz kérdés, mondom, ami hirtelen kiömlik belőlem. Ha adnál egy órát, biztosan egész más, de mindenképpen hosszabb listával tudnék előállni. Nekem hihetetlenül tetszett a Joker, nagyon nagy hatással volt rám. Elképesztően izgalmasnak találtam azt a minden határt átszelő szabadságot, amit a műfajilag szinte besorolhatatlan Gunda jelentett, nagyon örülök, hogy létrejönnek ilyen filmek. Nagyon szeretem Krasznahorkai Balázs új filmjét, a Hasadékot, hamarosan szerencsére a mozikban is meg lehet nézni. Nagyon sűrű és jó film lett, igen sok erő, érzékenység és esztétika van benne. Hirtelen ezek ömlöttek ki a szekrényből, de egy csomó polc van még, amit nem rámoltam ki most.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
