Pálmai Anna, a fiatal, sokszínű, tehetséges színművésznő már számos darabban bizonyította, hogy színpadra született. Bár gyermekkorában másfelé sodorta az élet, idővel a színészi hivatás végérvényesen kiválasztotta őt. Eredményeiről szerényen szól, abban hisz, hogy egy darab sikere főként azon múlik, hogy mennyire tudják segíteni, építeni egymást és önmagukat a színészek, illetve mennyire tudnak hitelesek és önazonosak lenni az előadások során.
Legendás színészdinasztiába születtél, nagypapád Szirtes Ádám, édesanyád Szirtes Ági, mindketten Kossuth-díjas művészek. Édesapád pedig Pálmai Zoltán zenész, több meghatározó formáció dobosa. Ilyen közegben cseperedni inspiráló lehetett. Már egészen korán eldőlt, hogy Te magad is művészi pályát választasz?
Szüleim legtöbbször magukkal vittek a fellépéseikre. Többnyire anyukámmal tartottam a színházba, de apukám koncertjein, előadásain is sokszor megfordultam. Egyik kedvencem a Jézus Krisztus szupersztár volt. Varázslatos világ volt gyerekként a színház, ugyanakkor természetes közeg is számomra. A civil világban ezért annyira nem is éreztem komfortosan magam. Egyetlen kivétel volt: a lovarda, ahol naphosszat csak lovagoltam. Benne volt a pakliban az is, hogy nem mozdulok többé a lovak mellől.
Végül a színművészet felé sodort az élet. Többször édesanyáddal közösen léptél színpadra. Ez inspirált, vagy inkább feszélyezett?
A mi színházi kapcsolatunknak külön evolúciója van. Eleinte nagyon zavart, ha tanácsokat adott. Ugrottam rá, türelmetlen és elutasító voltam vele. Idővel ez megváltozott. Mostanra már annyit próbáltunk, játszottunk, turnéztunk együtt, hogy megtanultuk egymást békén hagyni a színpadon, jó kollégái lettünk egymásnak. Édesanyám nagyon jó barátom, és mindig büszke voltam rá. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor Prima Primissima díjat nyert.
Mely darab áll hozzád a legközelebb? Melyik karaktert játszod a legszívesebben?
A legkedvesebb előadásom A kaukázusi krétakör, melyért Székely Kriszta a legjobb rendező díját kapta, Kocsis Gergely a legjobb férfi főszereplő lett, engem pedig jelöltek a Kritikusok díjára, illetve a POSZT-on meg is kaptam a Legjobb női alakítás díját. Ritka, hogy ennyi csillag együtt áll az égen egy előadás alatt. A kemény próbafolyamat alatt megszületett valami, amit a szakma és a közönség egyaránt szeret és elismer. Az előadás létrejötte ékes példája annak, hogy számomra mit jelent a színház, hiszem ugyanis: én nélküled nem tudnám megcsinálni, és talán te sem nélkülem. Ebben a szakmában ugyanakkor mérhetetlenül magányos is tud lenni az ember, nem minden teher megosztható. A legnagyobb ereje annak van, ha csapatban dolgozunk, és szakmailag, emberileg igyekszünk felemelni egymást.
Hogyan készülsz az esti előadásokra mentálisan és lelkileg?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden este egyforma, hiszen minden szerep máshogy terhel meg. Van, ami előtt nem vagyok túl beszédes, szívesebben vagyok egyedül egy zugban, és van fordítva is, hogy röhögve sztorizunk egymással előadás előtt pár perccel. Általában szeretek korán, már fél 6 körül a színházban lenni, és nyugodtan készülődni. Pepecselős, körülményesen készülő ember vagyok, utálom, ha sürgetnek, ezért próbálok időben érkezni, de így is gyakran téboly a felkészülés. Sokszor irigylem a fiúkat, mert ők becsoszognak egy kávéval fél hétkor, átöltöznek és gyerünk! Mi, lányok, rengeteg időt töltünk az előadás előtt szépítkezéssel.
Mennyire lehet érezni előadás közben a közönség energiáit, rezdüléseit?
A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás a színészek és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről, vagy csak valami közönyös, jeges levegő. Akkor legszívesebben kimennék a színpadról, de akkor is tudom, nem szabad feladni.
Hogy ünneplitek otthon a karácsonyt?
Nálunk hagyományosan az ünnepi vacsorát édesanyám készíti. A szentestét anyukámmal és a szerelmemmel hármasban töltjük. A szívemben ugyanakkor természetesen a nagyszüleim emlékét is erősen őrzöm. Egy szál orgona mindig áll az ünnepi asztalon, az volt ugyanis nagyapám, Szirtes Ádám kedvenc virága. Rá így emlékezünk.
A társulat hogyan szokott ünnepelni?
Mindig paródiaesttel készülünk. Ilyenkor egymást, illetve a vezetőséget és a rendezőket parodizáljuk. Remek alkalom ez arra, hogy távozzon a felesleges gőz belőlünk, és arra is, hogy humorral és szeretettel, de véleményt formáljunk arról, ami esetleg nem tetszik, amiről máshogyan vélekedünk. Természetesen végül pedig eszünk, iszunk és rengeteget nevetünk.
Milyen feladatok várnak rád a jövőre?
Január elején elkezdődnek a Platonov próbái, melyet Székely Kriszta rendez. Addig a jogosítvány megszerzésére koncentrálok nagy erőkkel, mellette pedig próbálok sokat sportolni, aludni és olvasni, mert ha beindul a nagyüzem, akkor ezekre a dolgokra marad a legkevesebb idő. Egyébként én inkább nyári ember vagyok, nem kedvelem annyira a telet. Alig várom a tavaszt, majd a még melegebb időt, amikor lehet utazni a tengerhez. Mindig oda vágyom. Azt tölt fel a legjobban, ha ülök a görög tengerparton, csend van, csak a hullámokat hallani, én pedig bámulom a horizontot.
Forrás: Előadóművészi Jogvédő Iroda
Nyitókép: Katona József Színház: A kaukázusi krétakör/Fotó: Horváth Judit
