Minden színház egyforma - DARABONT MIKOLD
- Amikor Pécsre jöttél, azt mondtad, hogy nem sokat gondolkodtál a dolgon. Pedig Marosvásárhelyen éppen sikert sikerre halmoztál.
- Akkor kell lépni, amikor hívják az embert. Akkoriban gyakran éreztem, hogy történnie kell valaminek, mert mintha kicsit beleragadtam volna valamibe. Mint amikor egy városban már mindenkit ismersz, senkire, semmire nem tudsz rácsodálkozni. És hiába szerettem nagyon a társulatot, a barátaimat, ez az érzés mégis ott motoszkált bennem. Így amikor felhívtak, rögtön arra gondoltam, hogy erre a lehetőségre vártam.
- A pécsi közönség viszont teljesen ismeretlen volt.
- Igen, tudtam, hogy engem itt senki nem ismer. Mégis fontosabb volt számomra, hogy én hogyan élem meg a változást. Próbatétel volt magamnak, hogy miként tudok elfogadni egy idegen országot, idegen színházat, idegen embereket. Lassan két éve Pécsett vagyok, és ma is úgy gondolom, hogy értelme, eredménye volt az elmozdulásomnak. Marosvásárhely - ahogyan minden színház - egy kicsi, zárt világ, és emiatt nemigen van rá mód, hogy új dolgokat próbáljunk ki.
- Mennyire más a két színház?
- Marosvásárhelyen csak havi 4-5 előadást játszottunk, itt ennek a sokszorosát. Ami a legfontosabb, hogy otthon gyakran csak negyedháznyi ember üldögélt riadtan a nézőtér közepén, míg itt minden este teltházak előtt játszunk. Ehhez szerencsére gyorsan hozzá lehet szokni, és persze a sok néző rám színészként is egészen másképp hat. A sok különbség ellenére, amikor idejöttem, csak abban voltam biztos, hogy alapvetően minden színház egyforma, minden ugyanúgy működik. Nagyon jó csapatot hagytam ott, cserébe kaptam egy másik, nagyon jó társulatot, ahol az első próbától fogva mindenki partnerként kezelt.
- És a repertoár is hasonló?
- Zenés darabokat nem játszott a marosvásárhelyi színház, ezt itt kell majd megtanulnom. Óriási élmény, hogy Marosvásárhelyen dolgozhattam román rendezőkkel, Alexandru Colpacci-csal A negyedik nővérben, Anca Braduval pedig még a főiskolán, A tavasz ébredésében. Teljesen másképp látják a színházat, rengeteget tanultam tőlük.
- A pécsi bemutatkozásod jól sikerült a Liliommal.
- Nagyon szerettem azt az előadást, életem legjobb próbafolyamatában vehettem részt. A két hónap alatt, míg az előadás készült, kiderült, hogy a Liliom minden mondata "fekszik". A Nem félünk a farkastól, amivel most Pesten vendégszerepelünk, már nehezebb volt, Honey megformálása több kínlódással járt. Legyen szó nehezebb vagy könnyebb szerepről, mindhez egyformán ragaszkodom.