Egyedülálló magyar kezdeményezésről beszélünk, hiszen az országban, sőt Európában sincs még egy ilyen hasonló tematikájú múzeum.
Kelemen András barátommal alapítottuk az intézményt, amelyet Európa legnagyobb rock múzeumaként tartanak számon. Legközelebb az amerikai Cleveland városában találkozhatunk ilyesmivel. Az európai múzeumok többnyire egy dologra fókuszálnak, például csak gitárokat, fotókat vagy plakátokat gyűjtenek. Nálunk minden van, ami csak a rock zene történetéhez kapcsolódik. Ha viszont már szóba került a tematika és a szakosodás, akkor a magyar mellett a Kelet-európai relikviák a legérdekesebbek számunkra. A hangszerparkunk óriási, a legjobban gitárokból állunk, lassan ki is fogjuk nőni ezt a 810 négyzetmétert. Az alapítás ötletének megszületése után még vártunk egy évet, hogy összeálljanak a kis mozaikkockák, majd hirtelen minden szerencsésen alakult, és 3-4 hónap alatt be tudtuk indítani a múzeumot. Jelen pillanatban épp másfél évesek vagyunk. Úgy érzem, folyamatosan fejlődünk, mindig felfedezünk valamit, állandóan kerülnek elő újdonságok.
Mivel tervezitek még bővíteni a készletet?
Abban az irányban haladunk, amit elkezdtünk. A fő csapásvonal megmaradt, de ha időnként előkerül egy Csepel motorkerékpár, - például legutóbb a Republicos Boros Csabáé -, vagy az Omega füstgépje, akkor azt nagyon boldogan eltesszük. Rettenetesen élvezzük, és nem szeretnénk gátat szabni azoknak a lehetőségeknek, amelyekről úgy érezzük, hogy helye lehet a múzeumban. Ami ehhez a műfajhoz kapcsolódik, legyen az hangszer, ruházat, rádió, lemez, rádió, televízió vagy bármi más, annak a rock múzeumban van a helye.
Rengeteg gitárotok van, melyek közülük a legkülönlegesebbek? Milyen hangszerek vannak még itt?
A Szegedi Ládagyár gitárjai igazán érdekesek. Ők iszonyatos színű kombinált szekrényeket gyártottak, de akkor az egy nagy dolog volt, hiszen viszonylag olcsón lehetett venni belőlük egy egész sort. Közben a gyár egy másik teremben elkezdett hangszereket is gyártani, amelyek viszont zseniálisra sikeredtek és a mai napig gyönyörűen szólnak. Az első pick-upos gitárt is kiállítottuk, de az erősítők minden fajtája is előfordul itt. Nagyon sok billentyűs hangszerünk van még és különleges dobok is láthatóak nálunk.
Gondolkoztál már azon, mi lesz a folytatás, ha tényleg kinövitek a helyszínt?
Mostanában egyfolytában ezen gondolkodunk, viszont nálunk mindig van egy alapszabály: hogy az elnök csak a három alelnökkel együtt dönthet. Igaz, én vagyok az elnök, de mi nem egymás fölé helyeztük magunkat, emellett ahhoz is ragaszkodunk, hogy már csak arról beszélünk, ami megvan. Az egész életemre is az volt a jellemző, hogy mindig csak azt mondtam el, amit már megvalósult, és sohasem azt, amit szeretnék.
Hogyan döntitek el, hogy mi az, ami belefér a múzeumi keretek közé?
Itt mindenki, az alapjaitól benne van ebben a műfajban. Ha csak a magam részéről arra gondolok, hogy az első klubokat én csináltam, együtt voltam az Illéssel, a Metróval, az Omegával, a kezdetektől napjainkig át tudom tekinteni a zenei felhozatalt. A hangszerekre ránézve is elég hamar el tudom dönteni, hogy van-e értékük. Kelemen András egy igazi gitárszakértő, ő már első pillantásra képes megmondani a pontos árat, de Horváth Attila szakértelme is meglehetősen nagy, akinek saját hangszerüzlete is van. Bálint Csaba pedig az alternatív zenei műfajok nagy kedvelője. Általuk egy rendkívül lelkes stáb alakult meg, amely számos önkéntes dolgozóval egészül ki. Én pedig a rádió, a televízió, és a magnetofon ?tudora? vagyok. Senki sem dönt önállóan, mindent alaposan megvitatunk. Bár a magánéletünkből rengeteg órát szánunk rá, a munka mindannyiunknak szórakozást jelent. Ez nem egy gyár, ahol meg kell felelni az igazgatónak, inkább egy közös játék. Ingyen és szerelemből csináljuk.
A kiállított tárgyakkal felkeresnek bennetek, vagy ti kutatjátok fel őket?
Az elején még nagyon sokat kutattunk, most már inkább minket keresnek fel. A zenészek először nagyon féltették a hangszereiket, mert rossz példákat tudtak felsorolni néhány gyűjtőről, most viszont a kiállítás a világ legtermészetesebb dolga lett. Szörényi Levente gitárja is itt lóg a falon, onnan tudjuk, hogy épp nem játszik rajta. A zenészek egyre nyitottabbak és szívesen hozzák be kincseiket, mert tudják, hogy vigyázunk rájuk. Kékes Zoli is egy tucat gitárral adományozott meg bennünket. Saját készítésű hangszerek, vagy épp Rákosi elvtárs rádiója, egy csomó olyan tárgy van nálunk, amelyeket sehol máshol nem lehet megtekinteni.
Az elmúlt másfél évben hogyan alakultak a látogatószámok?
Általában a hétvégéken jönnek hozzánk többen. Egy fél napnál korábban nem szoktak szabadulni innen. Sok szervezett iskolás csoport is ellátogat hozzánk. A Kamaraterem pedig előadásoknak, olykor koncerteknek is helyet ad.
Milyen reakciókat tapasztalsz a fiatalabb generáció részéről, akik nem élték meg a bemutatott korszakot?
Általában el vannak ájulva. Teljes eufória van, amikor meglátnak egy régi hangszert vagy magnetofont, amely valamikor az életük része volt, ha másnem, a nagyszülők padlásán biztosan találkozhattak már ilyesmivel. Érdekes számukra a számítógép előtti, a nyolc sávos magnók idei korszak, de Patkó Béla Kiki, vagy Bródy fellépő ruhája is népszerű kiállított kellék lett. Minden tárgy mesél, csak elé kell állni és megfejteni.
És mi itt a legrégebbi tárgy?
Az egyik legrégebbi tárgyunk a szintetizátor őseként tekinthető, nagyon kevés van belőle a világon. Tátrai erősítője is igazi relikvia. Ami már 25 évnél korábbi időszakból való, azt muzeálisnak tekintjük. A legtöbb tárgy az ?50-es és a ?80-as évek közti időszakból való.
Egy elég nagyszabású tárlatot hoztál létre, és gondolom ilyen mennyiségből nem könnyű kiemelni, de bizonyára személyes kedvenceid is vannak.
Igen, nagy kedvencem például Szörényi Levente első gitárja, mert tudom, hogy azzal írta Ne gondold című számot, Som Lajos gitárja is igen kedves számomra, amivel a Piramisban basszerozott. Itt mindennek történelme van.
Fotó: Csákvári Zsigmond
