Mindenki első lett

Egyéb

Thimár Attila megnyitó beszédében már az est elején kiemelte, hogy ezen a díjátadón nem kell izgulni azért ki lett az első helyezett. Hozzátette ez inkább egy évzáró ünnepség, ahol a folyóirat munkatársai együtt ünnepelnek szerzőikkel. Jó ok volt erre a meghirdetett verspályázat melyre idén tizenhat szerző jelentkezett és mindannyiuk első helyezésben, részesült. Ambrus Lajos kiemelte, hogy itt nem a versenyzés volt a cél, hanem az, hogy egyfajta szerzői kohézióban sok variáció szülessen egy témára. A Kortárs szerkesztősége ugyanis ?Ez az élet egy tivornya? címmel idén is játékos, meghívásos költőversenyt hirdetett, az idézet pedig Arany János Ez az élet..című verséből származik. Arra kérte a költőket, hogy 14?32 sor terjedelemben, tetszőleges versformában és hangnemben olyan verset írjanak, amely az ?Ez az élet egy tivornya? mellett még két tetszőleges Arany János-verssort is tartalmaz.

A pályázatokat a Kortárs szerkesztősége bírálta el. A zsűri idén is úgy ítélte meg, hogy mindegyik pályamű méltó az első díjra. Ambrus Lajos szerint teremtő erejű is lehet ez a fajta pályázati morál, bízik benne, hogy jövőre még több vers érkezik majd a felhívásra. Külön kiemelte, hogy számítanak a fiatal költő generációra is, akik reményeik szerint együttműködve az idősebb irodalmi generációkkal alkotják majd a Kortárs folyóirat szerzői gárdáját a későbbiekben.

A nyertes pályaművek alkotóinak jutalma egy-egy kiváló palack bor, mely a 2010-ben a ?Borászok Borászának? választott, Kortárs-pártoló Légli Ottó ajándéka volt. Novotny Tihamér, a Kortárs képszerkesztője Bács Emese, Csala Ildikó, Domokos Géza és Puha Ferenc képzőművészeket kérte fel arra, hogy a szerzőknek egyedi Ex Libriseket és a palackokra ezekből egyedi boros címkéket készítsenek. A költők CD-n és nyomtatott formában is hazavihették a díj részét képező egyedi címereket. Novotny minden egyes díj átadása után külön bemutatta és méltatta a díjakat készítő képzőművészeket is.

A családias hangulatú díjátadó a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bornemissza Ádám a Kortárs szerkesztőjének gitárjátékával ért véget. A nyertes verseket a Kortárs Irodalmi és Kritikai Folyóirat decemberi számában olvashatják el az érdeklődők.


A Kortárs költőversenyének ide díjazottjai és versei:

Acsai Roland: Gyümölcsdenevérek

Csehy Zoltán: Egy Falstaff-monológ

Dobozi Eszter: Hallod még?

Fekete Vince: Pusztító spirál

Jász Attila: nyúlnak az árnyak. Daid&Ikar

Kiss Judit Ágnes: Virrasztás

Papp Tibor: én vagyok én, te vagy a tűz

Péntek Imre: Pokolba kísérhet

Reményi József Tamás, Tarján Tamás: Versparódiák

Szálinger Balázs: (Ez az élet egy?)

Tandori Dezső: Arany közép, új ily pont

Tatár Sándor: ?átkom nem(?) mennydörög?

Tóth László: Verjed, pengesd

Zalán Tibor: Elmenőben