Mivel a szocialista alkotmányt 1949. augusztus 20-án hirdették ki, hát mindig minden évben aug. 20-án emlékeztek meg róla. Pedig az a nap már foglalt volt, egy bizonyos Szent István miatt, akit meglehetősen régen, 1083. augusztus 20-án avattak szentté. 1949 és 1989 között Szent Istvánról nem sok szó esik, kivéve az István, a király rockoperát, amely a Városligetben volt látható, 1983 augusztusában. A stáb Királydombnak nevezte el a liget természetes díszletét, amely 1983 előtt szánkódomb volt. Egy óriási sittkupac, az elbontott BNV-standok építési törmeléke.
Tehát a Szállj fel, szabad madár P. Mobilt idéző riffjeit a szocializmus hulladékán hallhattuk, még az is lehet, hogy megroppant a hangerőtől a földben egy-egy elbontott pavilon Zala kerámia csempelapja. Ez vagy elmond valamit a korról, de az biztos, hogy egy vidéken élő tízéves gyereknek a szocializmusnak nevezett történelmi korszakban értelmezhetetlen volt az alkotmány, mindebből csak a szánkódombbal tudtak valamit kezdeni. Vagy a tűzijátékkal, ami végül is méretesebb volt a csillagszóróval berobbantott olajoshordónál. Ünnepelték az alkotmányt, ami nem ember, nem Isten, nem esemény, hanem egy papír. Papírok. Átadták a Kossuth-díjakat is, az is mi.
Gyerünk focizni – mondtad, még tíz nap van a nyári szünetből. Együnk kökényt a közös temető kerítése mögött, cigizzünk, ki tiltja meg, itt a határ mellett, a kunágotai út mellett – folytattad. Kóstoló a kökényből, néhány slukk a Portiból és a Filtolból. Rúgod a focit, és már az ötödikes Élővilág könyvre gondolsz, benne a nevelő célzatú, vízcsapot és gyümölcsöket ábrázoló rajzra, és a figyelmeztetésre: Mosatlan gyümölcs betegséget terjeszt! A kökény gyümölcs? Na, ezért kell tanulni!
Vagy ott az olajzöld színű Földrajz tankönyv! Hogyan állította meg a homokot Kiskunság népe? – ez legalább érdekes. A kökény íze, a tankönyvek, a cigaretta és a frissen vágott szalma illata, augusztus húsz, tisztavatás, vízi parádé. „A Dunát kémleli Czinege Lajos honvédelmi miniszter és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke” – mondja a szpíker bizalmas hangon a televíziós közvetítésen. Mint amikor apádnak azt suttogja a szomszéd, hogy „leváltották Bakotát, mert nem szórta ki a műtrágyát, hanem hazavitte és eladta”. Inkább már a visszaszámlálás.
Még tíz nap a szünetből, de már rád szól az anyád: ne csak a füzeteket csomagold be, hanem a könyveket is. A csomagolópapír indigókék, mint az iskolaköpeny színe. Ahogy nagyobb leszel, úgy változik ez is. Először fehér színű a csomagol papír, aztán fehér alapon zöld csíkos lesz, aztán már az összes színben kapható. Minden változik, évről évre, de a tűzijáték nem. Az évről évre ugyanaz. Ugyanazok a kameraállások is, talán felvételről megy, már előre megrendezték. Vagy a tavalyi filmtekercset rakták be.
Különben is, képtelenség élvezni a fekete-fehér tévén, hiszen alapvetően a színeken volt a hangsúly, olyannak tűnt az egész, mint a kvarcóra játék pixelei. A nagy Szent István-napi parádék a rendszerváltás utáni idők ajándékai, 1990 után pedig már mindenhol volt színes tévé, a csónaklakkszínű szekrénysorok közepén hirtelen színes lett a világ, több lett a rajzfilm is. 1979-ben még a Kukori és Kotkodát adták. Az epizód címe: Születésnapi szemétdomb. Aztán mégsem ezt, egy másik részt adnak le, nehogy valaki a szemétdombot az alkotmányra értse. Azaz annyi esze legyen, mint Kukorinak.
De még ott tartunk, hogy augusztus 20-án a szüleiddel már túl vagy a nagy tanév eleji bevásárláson. Békéscsaba, Universal Áruház. Indigókék tornacipő, indigókék köpeny, indigókék csomagolópapír, még a farmer is indigókék. Minden ugyanazon a gépsoron készült, szocialista alkotmány, csomagolópapír, Varsói Szerződés zárójegyzéke, Trapper farmer. És a Sport szelet. Augusztus 20-ának nemcsak a fehér kenyeret köszönheted, hanem a Sport szeletet is, ugyanis 1953. augusztus 20-án, a Népstadion megnyitójára hozták forgalomba.
Persze, az étcsokoládéval mártott, rumos ízű kakaós szelet inkább a Mikuláshoz kötődik, a Mikulás-csomagok tartozéka volt. 1949-től az új augusztus 20-át ki kellett találni. 1957. augusztus 20-án szépségkirálynőt is választottak, akkor így hívták: Budapest szépe verseny. Feldíszítették a közértek kirakatait is, mint karácsonykor.
Vízisízők és vízen landoló ejtőernyősök a rakétákat formázó úszó installációk között, miközben elöl halad a Társadalmi összefogással az 5 éves terv megvalósításáért feliratú hajó. Felfoghatatlan. Arra emlékeztet, amit te is készítettél gyógyszeres dobozokból, Lakótelep és park címmel, és beadtad környezetismeret-órára. Csak a másik nagy volt, és nem egy cipősdobozra volt ragasztva, hanem egy hajóra, ami a Dunán úszott. Mindez felfoghatatlan volt, ahogy a Jogi esetek című műsorból ismert paragrafusjel is a szocialista címer mellett, egy hajón. Jog és szocializmus installációja, minderre vizet permetez egy vízisíző. Aki élőben akarta ezt látni, az tényleg megérdemelt egy beutalót Balatonőszödre.
Augusztus 20-án mindig átadtak valamit, 1980-ban Battonyán a nagy ABC-t, 1982-ben a budapesti Örs vezér tere mellett a Skála Prizma Barkácsáruházat. Csak az a kérdés, hogy munkaszüneti napon be lehetett-e menni a Prizmába, hogy vegyünk egy vízmértéket és egy fázisceruzát. Augusztus 20-án a kenyeret is ünnepeljük, a kenyeret, amit alapvetően felírattunk Rózsika néninél. Háromkilós, hétfő, szerda, péntek. A szélét serclinek, pillésnek, csücsöknek nevezik, ahány ház, annyi becézés.
A háromkilós kenyérhez horgolt szatyrok, táskák készültek, szabvány formák, az élet mértékegységei. Akkora a szatyor, hogy kizárólag a kenyér fér bele, a fonott kalács már nem, de hát szegénység volt, nem kalács. A kalácsot vigye a körzeti orvos, a közjegyző, félre van téve, legyen nekik, csak maradjanak a faluban. Ha kenyér van, minden van. Zsír is van a kék és piros színű, poros bödönökben. Ezek nem fognak ki rajtunk, ott a tanácsnál. Ha kenyérre futja, ki ellenem?
Apa megszegi a kenyeret, ő ad mindenkinek, előtte keresztet húz rá. Aki kér, kap, nagyapa a húsleveshez is kenyeret eszik. Közben szól az Esti krónika, a rádió akkor is megy, amikor apa áldást mond, se őt, sem a rádió híreit nem értjük, de a lényeg, hogy van kenyér az asztalon. A lényeg, hogy ott ül apa és anya, szemükben annak ígéretével, hogy amíg világ a világ, ők örökre itt maradnak a konyhában.
