Mindent csodálok, ami zene

Egyéb

Alig egy hónapja debütált a rádiókban új, Ébredj című dalod. Milyen visszajelzéseket kapsz róla?

Már 2012-ben szerepeltünk ezzel a dallal az M1 televíziós csatornán, és a most elkészült klipünk premierje is ott volt. Ennek kapcsán több meghívást kaptam különféle rádiókba. Többségében nagyon jó visszajelzések érkeztek, néhányan azonban túlságosan negatívnak találták a képi világot. Azt mondták, annyi szörnyűség történik, szeretnének inkább már egy kis pozitívat látni. Szerintem nem szabad a homokba dugni a fejünket. Sok-sok nyitott kérdésről és problémáról van szó, azt pedig mindenki maga dönti el, hogy ezekre milyen választ ad. Ráadásul a klipemben is jeleztem, hogy még van remény és nem késő?

A dalszöveg a saját gondolataid nyomán készült, a hangszerelés kapcsán viszont egy szerzőpárossal is együtt dolgoztál.

A szöveg egy része a Horváth József?Török Tamás szegedi illetőségű szerzőpárostól származik, akikkel lassan már 10 éve dolgozom együtt. Ők megmutatták ennek a dalnak a csontvázát, amelyet az én szövegemmel és érzéseimmel egészítettünk ki, és így lett kerek egész. Egyébként teljesen véletlenül találtunk egymásra, az interneten böngésztek, és közben akadtak rá a honlapomra, később elmondták, egyből beleszerettek az orgánumomba. Ők népzenei stílusban gondolkodtak, aminek nagyon örültem. Először Sebestyén Mártától énekeltem fel nekik a Mély kút peremén című dalt, amely Bródy János és Tolcsvay László szerzeménye. A fiúk csodálatosan meghangszerelték, de engedélyt kellett kérnünk a szerzőktől a feldolgozásra. Elsőként Tolcsvayval beszéltem, aki a telefonban előre bocsátotta, hogy nem adja oda a nevét bármihez, de miután meghallgatta, fél órán belül felhívott, és közölte: mindenben támogat, mert ez egy csoda, nagyon tetszett neki. Ez jelent meg először Tilly Heni HENNA néven a YouTube-on 2008-ban.

Hogyan állítottátok össze a videóklipet?

A 2010-es évben, az Örömzene-örömtánc fesztivál megnyerése után végleges formába öntöttük saját szerzeményeimet, újrahangszereltük a régi dalokat. Ezek közül talán az Ébredj című dalom az, amelynek szövege és üzenete kapcsán nagyon sokan felkaphatják a fejüket, így több embert érhetünk el vele. A klip elkészítésében sokat segített Járadi Gyula. Már régóta foglalkoztatott az a téma, hogy miért vannak ekkora szélsőséges különbségek a világban. Borzasztó mértékű az emberi pazarlás, miközben sokan mélyszegénységben nélkülöznek. Ezek nagyon bonyolult témák és kérdések, de néha a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk. Kár, hogy nem azt nézzük, miben vagyunk hasonlók, hanem mindig csak a különbségekre figyelünk, és ezt kifejezetten aláhúzza a vallás és a politika. A másik lenézése csak akkor lehet elfogadható, ha azért nézel lefelé, mert fel akarod őt emelni a földről. Ezek a gondolatok a klip képi világában is megjelennek.

 



A neved leginkább az Áldás című dal kapcsán ismerős számunkra, amely a 2010-es tűzijáték betétdala lett.

A dalt 2008-ban írtam, két évvel az első gyermekem születése után. Hajnalban valami felébresztett, ezért kikeltem az ágyamból, nem gondolkoztam, csak tettem, amit éreztem, hogy írnom kell. Engedelmeskedtem annak az áramlásnak, amelybe éppen kerültem, csak írtam és írtam. Tudni kell rólam, hogy kottát nem tudok olvasni és nem hangszeres zenész vagyok, kizárólag énekelek, és csodálattal tekintek mindenre, ami zene. A dallam alapjait azonban szintén én álmodtam meg, felvettem a telefonomra, majd egyből továbbítottam a fent említett szerzőpárosnak, hogy hallgassák meg, milyen lett. Egy csodát küldtek vissza pár héten belül, amelyre konkrétan a könnyem is kicsordult. Fantasztikus, hogy mennyire ráéreztek. A dallal pályáztam az Örömzene-örömtánc fesztiválra, ahová magyaros érzelmű saját szerzeményeket vártak. Sosem csináltam még ilyet, az esélytelenek nyugalmával töltöttem fel. A legnagyobb meglepetésemre pár hónap múlva kaptam egy e-mailt, melyből kiderült, hogy a szakmai zsűri (Quimby, Csík zenekar) az első nyolcba választott a rengeteg pályamunka közül, majd tévés fellépésre invitáltak bennünket. Nagyon pozitív kritikákat kaptunk, végül a közönségdíj lett a mienk, amelyet nagyon nagyra becsültünk. A tűzijáték aláfestő zenéje azután lett az új szerzeményemre építve, hogy a Miniszterelnöki Hivatal felhívott, és közölte: az én dalomat szeretné felhasználni erre a célra.

Saját albumon is munkálkodsz. Mikor várható a megjelenés?

Tizennégy dal már korábban elkészült, a régieket pedig áthangszereltük. Úgy gondolom, a dalírás olyan, mint az alma meg a fája, csak az érés után engedik el egymást. Jó sokáig érleltem bizonyos dalokat. Magyarország kicsi ország, és rengeteg tehetség van, mégsem mindig ők érvényesülnek. Bevallom, én is sok falba ütköztem már. Nem elég csak a zenére koncentrálnunk, menedzselni is tudni kell magunkat. Ráadásul egyéb nem várt akadályok is felmerülhetnek, például az albumpromóció vagy a koncertszervezés kapcsán. Az életemben valami biztosan megváltozott, kifejezetten nehéz időszakok is voltak benne, de csodálatos dolgok is történnek velem. A legnagyobb esemény hogy megszületett a második gyermekem. Az album ezekből az élményekből táplálkozik, és úgy gondolom, attól lehet jó, hogy ennyire őszinte. Pontosan ezen élményekre alapozva íródik most a második album is.

Végh Nóra