Ismert sztori rólad, hogy egy ideig utcazenészéként kerested a kenyered. Mi volt a legemlékezetesebb élményed ebből az időből?
A legpozitívabb tapasztalatom az volt, amikor a Margitszigeten egy lány odasétált mellém, és elsírta magát, mert annyira tetszett neki a zeném. Már nem emlékszem, hogy mit játszottam, de valószínűleg nem saját számot, mert ahhoz, hogy pénzt keressek, ismert dalokkal kellett kiállnom.
Voltak negatív élményeim is. Egyszer egy hajléktalan fenyegetett meg az Astoria aluljárójában, hogy megöl, ha nem megyek el onnan, mire visszajön. Ezt nem vártam meg. Olyan is volt, hogy egy harmincas-negyvenes, aktatáskás, öltönyös, elegáns férfi tíz centire az arcomtól üvöltözött velem, hogy menjek el dolgozni, mert a zenélés nem munka. Szerencsére azért nem ez volt a jellemző.
Mit tanultál ebből az időszakból?
Megtanultam értékelni azt, amim van. Nekem ez az időszak arra volt jó, hogy nem kellett muszájból máshol dolgoznom, olyan munkát végezve, amit nagyon nem szeretek. Zenélhettem, és ebből, ha nem is nagyon fényesen, de megéltem. Ki tudtam fizetni az albérletem, volt mit ennem, és még egy-két sörre is maradt pénzem. Persze hullámzó volt a bevétel, de például a karácsonyi vásárok időszakában nagyokat lehetett kaszálni, olyankor ugyanis adakozóbbak az emberek. De ahogy hallom más utcazenészektől, még ma is meg lehet ebből élni. Kérdés, hogy ki meddig bírja vagy akarja ezt csinálni.
Nálad mi hozta el a végét?
Elegem lett belőle. Alapvetően mindig úgy képzeltem el az életem, hogy színpadokon fogok játszani, és az embereket érdekli, amit csinálok. Azért az utcazenélésnél ez nem igazán van így. Kicsit törvényen kívüli is voltam, hiszen nem volt semmilyen bejelentett munkahelyem. De a legfőbb indok az volt, hogy szerettem volna saját dalokat írni és játszani, és azokkal megkeresni a kenyerem. Nem egyik napról a másikra váltottam, hanem szépen lassan: jöttek a koncertek, a fellépési lehetőségek, így fokozatosan elhagyhattam az utcán zenélést.
Manapság ha járod a várost, és belebotlasz egy utcazenészbe, megállsz, meghallgatod, és adsz neki pénzt?
Mindig. Kivéve, ha mocskos részegen áll ki valaki játszani. De a pálya elején álló kollégáknak, fiataloknak mindig adok pénzt.
Mióta abbahagytad az utcazenélést, a fellépéseidből élsz? Nincs mellette más tevékenységed, nem kell mondjuk tetőt fedned, kenyeret sütnöd, polcokat pakolnod egy boltban?
Folyamatosan keresem, hogy mi az, amit a zenélés mellett csinálhatnék, hogy megelőzzem a kiégést, és szeretnék több lábon állni. A fellépések mellett gitárt oktatok, ami a tanév ideje alatt az időm felét legalább kiteszi. A Covid miatt több is lett a tanítványom, mint korábban, tíztől negyvenévesig, vegyes a társaság.
Kiket könnyebb tanítani?
Mindenkinek meg kell küzdenie a démonjaival. A fiatalok még nagyon gyorsan szívják magukba a tudást, cserébe viszont rettentően lusták. Az idősebbek már nem úgy fogadják be a zenét, és kevesebb idejük van a munka, család mellett gyakorolni. De mivel nem muszájból, hanem a saját kedvükért tanulnak, ezért sokkal szorgalmasabbak.
Te tanultál formális, iskolai keretek között zenélni, vagy autodidakta módon sajátítottad el a fogásokat?
Zeneiskolába jártam egy rövid ideig, de ott csak szolfézst tanultam, éneket az Etűd jazzkonziban, de az is csak fél év volt nagyjából. A hangszeres tudásomat viszont már magamnak köszönhetem: egy-két hónapot jártam egy gitártanárhoz, de azonkívül mindent egyedül tanultam meg. Az iskolai keretekkel soha nem voltam nagy barátságban. Azért azt hozzá kell tenni, hogy ugyan a gitártudásommal elégedett vagyok, de zongorán és dobon csak a belépő, alap szinten mozgok. Viszont ez pont elég ahhoz, amit csinálok.
A zenéidet is magadnak írod. Miből veszed az inspirációt?
Változó. Van, hogy egy velem történt eseményt és a feldolgozási folyamatát írom meg. Máskor a külvilág inspirál, egy látott, hallott történet indít el bennem valamit. Az első lemezem jellemzően rólam szól, minden dal az életem egy-egy állomásához köthető. A második már sokkal inkább a harmincas fiatalok általános dilemmáit dolgozza fel.
Már elkezdtél dolgozni a harmadikon. Hogy haladsz?
Jelenleg egy olyan dalon dolgozom, aminek a nyár a témája. Remélem, hogy még idén nyáron meg is jelenik. Talán ez az első olyan dalom, ami nem egy konkrét témáról, hanem egy hangulatról szól. Nem lesz egy nagyon hurráoptimista, tinglitangli szám, inkább egy kelet-európaiasan boldog dalra lehet számítani. A címét még nem tudom, de magyar lesz, ahogy az egész lemez is.
Eddig főleg angolul énekeltél. Miért?
Alapvetően az angolt sokkal muzikálisabbnak érzem, és könnyebb a szövegeket megírni, a dallamokhoz illeszteni. A magyar sokkal kötöttebb, a dalokhoz használható szókészlet is ritkásabb, nem lehet mindent énekbe foglalni úgy, hogy jó hangzása legyen. Most viszont valamiért izgat az a kihívás, hogy magyarul írjak szövegeket.
Mennyire írsz nehezen?
Van, amikor egyáltalán nem megy. A Covid alatt mindössze egy-két dal ötlete született meg bennem, máskor egy hónap alatt egy lemeznyi anyagot meg tudok írni. Ez persze a hozzáállásomon is múlik: ha nagyon akarok, akkor tudok dolgozni, de az a jobb, amikor a sok intuíció összegyűlik, és egyben robban ki belőlem.
Amikor egy dal megszületik, a zene vagy a szöveg van meg előbb?
A telefonom tele van szövegfoszlányokkal, amiknek a feléről azt sem tudom, hogy mi akart lenni. Ennek ellenére általában a zene van meg előbb. Az említett nyári számomnál is előbb volt meg a dallam, majd a hangulata hozta magával a témát. Sokszor előfordul, hogy az utcán sétálva magamban énekelgetek, dúdolgatok, ha kitaláltam egy hangsort. A környezet sokszor hat rám: a szél hangjából, az autók morajából, a dudálásokból is lehet ötleteket meríteni. Ennél sokkal rosszabb verzió az, amikor egy rádióban hallott dal tapad meg a fülemben, és később azt írom meg.
Kiket hallgatsz szívesen?
Mostanában egy norvég énekesnőt, dalszerzőt, Sigridet hallgattam sokat, az ő koncertjén nemrég voltunk Prágában. A Kaleo, egy izlandi blues-rock banda jut még az eszembe, és az amerikai énekes, gitáros John Mayer dalai is sokszor szólnak nálam.
Amikor először hallottam a dalaidat, azonnal James Blunt ugrott be. A számaid stílusa és a hangszíned is hasonlít a brit énekesére. Mész a veszprémi koncertjére?
Örülök, hogy ezt mondod, mert őt is szeretem. Azt hiszem, hogy nem fogok tudni menni a koncertjére, mert éppen fellépésem lesz.
Zsúfolt lesz a nyarad? Tele van a koncertnaptárad?
Jól állok. Zamárdiban kétszer is játszom, a Rosé Fesztiválon és a ZamJamen is. Keszthelyre, Zalaegerszegre, Balatonakalira, Esztergomba is megyek. Inkább kisebb fesztiválokon lépek fel idén.
Azért nemcsak kisebbeken, hiszen a Művészetek Völgyében is fellépsz a Petőfi udvarban. Milyen zenékkel készülsz? Viszed az új dalodat is?
Huh, azt még nem tudom. Ahogy minden énekesnél, zenekarnál van egy jól összerakott lista a hatvan–kilencven perces koncertekre, nálam is van egy bevett repertoár. Viszont néha előfordul, hogy kedvem van mást is játszani, mostanában például az Oasis-től a Don’t look back in anger című számot. A Völgynek és a hasonló fesztiváloknak van egy sajátos hangulata, amibe ezek beleférnek. Én amúgy is 35 fok felett kezdek el élni, és ha ehhez még jön egy ilyen jövős-menős szezon, akkor igazán jól érzem magam. Főleg két ilyen covidos év után.
A színpadon egyedül játszol. Ez azt jelenti, hogy a háttérmunkákat is egyedül viszed, vagy vannak segítőid?
Persze, vannak. Az első számú a feleségem, aki rengeteget segít az adminisztratív, szervezési ügyekben, egy személyben road és menedzser gruppi. A dalok masterelésben szoktak még segíteni, illetve van még néhány szervező, akik ajánlanak eseményekre. De azért kis százalékot tesz ki az általuk szervezett koncert, az évi ötven-száz fellépésem 90 százalékát magamnak szervezem. Az utóbbi hét évben minden klipemet Simó Marcell barátom csinálta, aki a belőlem hiányzó vizuális látásmódot profin pótolja.
Száz koncert egy évben? Az igen sűrűnek hangzik.
Jó, azért nem ez a jellemző, 2018 volt ilyen kiugró évem. Akkor viszont nagyon élveztem. Persze nem kell azt gondolni, hogy mindegyik fellépés az a buszba bepakolós, sok száz kilométerre utazós alkalom volt, sokszor játszottam budapesti éttermekben, kávézókban is. Meglátjuk, hogy idén hogyan alakul, hiszen a tavasz a Covid miatt elég gyenge volt, de a nyár már sokkal biztatóbb. Remélem ősszel–télen megtarthatom majd a lemezbemutató koncertemet is.
Kik a hallgatóid? Egyáltalán, hová helyezed magad a magyar zenei palettán?
Anyukám nagy rajongó. De a viccet félretéve, szerintem a 25-30 pluszos korosztály hallgat engem leginkább. Népszerűségben a másodvonalban vagyok, egy Budapest Parkot még nem tudnék megtölteni. Azt szoktam mondani, hogy egy akkora követői bázissal, ami egy A38-as koncerten telt házat hozna, már elégedett lennék. De azért nem panaszkodom. Mindig a zenélésből szerettem volna megélni, és ezt végül sikerült elérnem.
Hangácsi Márton a Művészetek Völgyében a Petőfi udvarban, a Hajógyár színpadon július 23-án 19 órától lép fel.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
