Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával Leczo Bence beszélgetett a Magyar Kultúra magazin legfrissebb számában.
Az OSZK nemcsak könyvtár, de közösségi tér is. Hogyan tud megfelelni az intézmény a 21. század kihívásainak?
Sokszor beszéltem arról, hogy a nemzeti könyvtárnak nemzeti küldetése van, vagyis mindenkihez szólnia kell. Ha komolyan vesszük az üzenetet, akkor az OSZK nemcsak a kutatóinké, nemcsak azé az egyetemi hallgatóé, aki eljön a budai Várnegyedbe, hanem azoké is, akik vidéken, határainkon túl, a Kárpát-medencében vagy a diaszpórában élnek. A nyitottság a jó irány. Ha mindenkihez szólni akarunk, akkor minden korosztályt meg kell szólítanunk. A családokat, azokat is, akik nem kutatóként érdeklődnek a nemzet írott öröksége iránt. Érthetően, érdekesen és figyelemfelkeltően kell beszélnünk arról, amit csinálunk. Az itt őrzött kultúrkincsek élvezete és ismerete, a bennük való elmélyedés lehetősége mindenkit megillet. Ha nem digitalizálnánk, ha nem építenénk tartalomszolgáltatásokat, akkor nem tudnánk eljutni a közönségünkhöz. Ha nem lenne állandó kiállításunk, akkor nem lennénk képesek keresztmetszetet adni a magyar írásbeliség történetéről és arról, hogy mit is csinál az Országos Széchényi Könyvtár. Az utóbbi években ezzel foglalkozunk, és a fő cél az, hogy mindenkihez eljussunk.
Főigazgatói pályázatában grandiózus terveket vázolt, ám beiktatása napján a koronavírus hozta új szabályok miatt bezárt az OSZK. Megnehezítette vagy megkönnyítette az átalakulást a kényszerzárlat?
A könyvtárosság alapvetően helyhez kötött munka. A távmunkavégzés megszervezésével, elindításával és feltételeinek kialakításával kezdtünk. A pandémiás helyzet erősen előtérbe helyezte az online tartalomszolgáltatásokat – nem csak a könyvtárak esetében. A kultúra az online térbe költözött, mindenki csak virtuálisan tudott életjelet adni magáról. A tartalomszolgáltatásaink fejlesztése felfutott ezekben a hónapokban.
Mi a helyzet a pandémia után? Hogyan fogadták az emberek az új platformokat, például a Babits-hagyaték vagy az OSZK plakátgyűjteményének közzétételét?
A Magyar Elektronikus Könyvtár, vagyis a MEK esetében azt tapasztaltuk, hogy másfélszeresére nőtt a látogatottság. Tematikus gyűjteményeket hoztunk létre, hogy segítsük az online oktatást. Jelzi a kultúrára való éhséget, hogy meredeken ívelt felfelé a keresések száma. Az új tartalomszolgáltatások esetében – vagy jelentősebb bővítéseknél – a kezdeti többezres vagy még nagyobb érdeklődés a folytatásban már mérséklődik.
Első új generációs projektünket 2020. június 4-én indítottuk el; azóta több ilyen platform is elkészült, nagyobb volumenű bővítések történtek. A kutatók pedig megtalálják ezeket. A Babits-tartalomszolgáltatás segítségével új kutatási eredmények születtek, monográfiához is felhasználták a közzétett anyagokat. Idén a magyar kultúra napja alkalmából került fel a digitalizált kéziratok közé a Kölcsey-hagyaték, március 15-e alkalmából pedig Petőfi kéziratos hagyatéka versekkel, levelekkel, rajzokkal, Szendrey Júlia naplójával. Ezt a vonalat folytatjuk, egyszerűen nincs más út. Kötelességünk kultúrkincseinket jó minőségben, jó minőségű metaadatokkal megtámogatva mindenki számára elérhetővé tenni. Virtuális corvina-újraegyesítési projektünkben az egykori Mátyás-könyvtár világban szétszóródott darabjait gyűjtjük össze digitálisan. Minden alkalommal látjuk az elemi érdeklődést a tartalmaink iránt – a következő feladat, hogy ezt meg is tudjuk tartani, vagyis olyan tartalomszolgáltató rendszert hozzunk létre, ahova folyamatosan visszatérnek az olvasók. Előttünk áll a mostani, már kopottas MEK 2.0 húszéves konstrukciójának megújítása és egyéb tartalomszolgáltatásaink becsatornázása. Ez az ernyőportál lesz a MEK 3.0-s verziója.
Az OSZK-ban található Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb digitalizáló központja. Mit jelent ez a gyakorlatban, mekkora léptékről beszélünk?
Az OSZK több száz millió oldalnyi dokumentumot őriz. Irtózatos mennyiség. Az előző évtizedekben az intézmény lemaradt a tömeges digitalizálás fejlesztésében. Bár jó kezdeményezései voltak, azok nem léptek túl manufakturális szinten, nem zajlott „tömegtermelés”, tömeges tartalomszolgáltatás. Mindeközben magánvállalkozások elkezdték ezt a munkát. S amikor megérkeztek a gépeink, majd kiépült a digitalizáló központ, még mindig nem volt megfelelő workflow-nk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célt. Ehhez teljesen újra kellett szerveznünk a munkafolyamatainkat, aminek köszönhetően lényegében ugyanazokkal a munkatársakkal, betanítással, átképzéssel megsokszoroztuk képességeinket, és tavaly óta ténylegesen is folyik digitális tömegtermelés az OSZK-ban. A mostanra elért havi 1–1,1 millió digitalizált oldal már nemzetközileg is értelmezhető szint. 2022-ben hat és fél millió oldallal zártunk, az idei évünk több mint tízmilliós lesz. Terv szerint digitalizáljuk a folyóiratokat, a könyveket és a különleges dokumentumokat, a kódexeket, a kottákat – ezeket a Haydneum – Magyar Régizenei Központtal együttműködésben –, a térképeket és a plakátokat.
Hogyan kell elképzelni a digitalizáló központot?
A több mint ezer négyzetméteres területen van robotszkennerünk, vannak V bölcsős szkennereink, amelyek az érzékenyebb dokumentumok digitalizálásánál segítenek. Használunk nagy méretű anyagok digitalizálását lehetővé tevő eszközöket és kiváló minőségű fényképezőgépeket, amelyekkel kódexeket vagy egyéb kéziratokat lehet digitalizálni. A kollégák az utómunkát is itt végzik. Itt hoztuk létre azt a részleget, amely a keletkezett nyersanyagok raktározásával foglalkozik, és olyan módon tárolja a fájlokat, hogy később adatvesztés nélkül lehessen őket átalakítani újabb és újabb formátumokra. Ugyanitt készítik elő a létrejött digitális objektumokat a tartalomszolgáltatásra. Nálunk a munkafolyamatok bonyolultabbak, mint egy profitorientált cégnél, mert nekünk meg kell őriznünk az eredeti dokumentumot is.
A végcél a teljes állomány digitalizálása?
Az a cél, hogy a teljes magyar impresszum elérhető legyen a neten, de már most több száz millió digitalizálandó oldalunk van. Ha megduplázzuk az éves kapacitást, és húszmillió oldallal számolunk, akkor is évtizedes távlatokról beszélünk. A mikrofilmen tárolt állományunk – amely több mint százmillió oldal – tíz éven belül elérhetővé válhat, mert ebből naponta több tízezer oldalt is képesek vagyunk feldolgozni. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy évente tizenhat-tizenhétezer könyv jelenik meg – és akkor a folyóiratokról még nem is beszéltünk –, valószínű, hogy az én életemben csak akkor kerül sor a teljes állomány digitalizálására, ha nagyon hosszú életem lesz.
A tudományos és szépirodalmi publikációk egy része online jelenik meg, és az is előfordul, hogy egyes műveket például a Facebookon közölnek. Van ezek gyűjtésére kidolgozott protokoll?
Az internetet nem arra találták ki, amire ma használjuk. Harminc évvel ezelőtt fel sem merült, hogy olyan médiummá válik, amely nélkül ma már nem tudunk élni. Amikor a könyvtárosok rájöttek, hogy itt bizony az ismeretek közlésének és keletkezésének egy új helyéről és eszközéről van szó, töprengeni kezdtek, hogyan lehetne megőrizni a weben születő tartalmakat. Az ezredforduló után nem sokkal megjelentek az első internetarchívumok, amelyeket több mint ötven országban a nemzeti könyvtárak fognak össze.
Arra nincs lehetőség, hogy minden weboldal minden egyes állapotát, egy híroldalon az összes új hír megjelenését archiválni lehessen. A kialakult módszertan szerint minden ország a maga webterét őrzi meg: Magyarországon a .hu-s webtartományt és a határon túli magyar vonatkozású oldalakat évente kétszer mentjük. Egy robot végigszáguld a .hu-s webtéren, és minden egyes oldalt egy bizonyos mélységig lement – az adott oldal abban a pillanatban elérhető állapotát rögzíti. Továbbá vannak olyan kiemelt események, például a 2021-es eucharisztikus kongresszus, az olimpia, a labdarúgó Európa-bajnokság, amelyekkel kapcsolatban minden egyes megjelent hírt, webtartalmat megőrzünk – ez az eseményalapú webarchiválás.
Úgy tűnik, hogy a végcél a teljes digitalizáció – ha ez teljesül, és minden elérhetővé válik a szerző halála után hetven évvel, amikor lejárnak a szerzői jogok, akkor szükség lesz még könyvtárakra?
A tartalmakat most is azzal a küldetéssel dolgozzuk fel, hogy ami közkincs, tehát a szerzője már több mint hetven éve elhunyt, vagy engedélyt kapunk rá, azt közkincsként közzé is tesszük. Van egy köztes terület: az európai uniós szerzői jog lehetővé teszi, hogy a kereskedelmi forgalomban már nem kapható, de a szerzői jog által még védett könyveket azután, hogy egy intézmény fél évig parkoltatja az Európai Unió adatbázisában, tartalomszolgáltatásban bárki számára közzétehesse – azzal a kikötéssel, hogy a szerző vagy a jogörökös bármikor levetetheti onnan. Ez praktikusan az 1999 előtti műveket jelenti. Mi is foglalkozunk a kilencvenes években megjelent alkotások digitalizálásával és közzétételével. A célunk nem egyszerűen az, hogy a lehető legteljesebb mértékben digitalizáljuk a kulturális örökséget, hanem hogy szolgáltassuk is – amit lehet, online, amit nem lehet, azt dedikált hálózaton.
Hogy szükség lesz-e könyvtárra? Azt gondolom, igen. Ha nem tudunk elképzelni könyvtárakat nyomtatott könyv nélkül, akkor azt gondoljuk, hogy a könyvtár tulajdonképpen raktár. Annál azonban messze több. Akkor beszélhetünk könyvtárról, ha ott vannak könyvek – mindegy, hogy fizikai vagy digitális formában –, vannak szakképzett szakemberek, vagyis könyvtárosok és vannak olvasók is. Az, hogy sok digitalizált tartalom található az online térben rengeteg metaadattal, önmagában kevés. A könyvtárak olyan helyek, ahol jó minőségű és hiteles információkhoz lehet jutni, és ahol a kultúrát, az olvasáskultúrát szakképzett munkatársak segítik. Évezredek óta jelen van – más formában, más hordozókat használva –, és azt gondolom, hogy évtizedek és évszázadok múlva is jelen lesz. Lehet, hogy nem épületekben, esetleg nem ekkora épületekben, de olyanokra, akik eligazítják az érdeklődőket az információözönben meg a hihetetlen mennyiségű kulturális tartalom között, mindig szükség lesz.
Az utóbbi években az OSZK egyik leglátványosabb teljesítménye a Pray-kódex fakszimile kiadása volt, illetve a díszpéldány átadása Ferenc pápának az eucharisztikus kongresszuson. Ennek is köszönhetően indították el a könyvrestaurátori képzést tavaly, jelentős szakemberhiányt orvosolva.
Azért volt különösen szembeötlő a szakemberhiány, mert hatalmas időszak maradt ki a könyv- és papírrestaurátor képzésben. A képzést sok-sok évvel ezelőtt törölte el az akkori főigazgató, és több mint egy évtizeden keresztül nem is indult újra. Tavaly októberben viszont igen, és most is tizenkét leendő restaurátor jár az órákra. Igazán különleges képzésről beszélünk, amely speciális érdeklődést és elmélyülést igényel – több mint három éven és ezeregyszáz órán keresztül. Akkora humán- és anyagi erőt kell ráfordítanunk, hogy a tanfolyam kifutásáig, 2025-ig nem tudunk új évfolyamot indítani.
A Pray-kódex díszmásolatának elkészítése több szempontból is varázslatos volt. A projekt ráirányította a figyelmet az OSZK-ban meglévő, világszínvonalú tudásra, amelyet tovább kell örökíteni. A tanfolyam elindítását a kultúráért felelős államtitkárság is támogatta. Ahhoz, hogy a hazai könyvgyűjteményeket át tudjuk örökíteni az utánunk következő generációkra, e szakemberek tudása és munkája nélkülözhetetlen.
Habár könyvtárról beszélünk, az állománynak csak egy része könyv – mit őriz még az OSZK?
A könyvek mellett a másik nagy és sokak által használt állományegység a folyóiratoké, viszont dokumentumállományunk felét a plakátok és az aprónyomtatványok teszik ki. Az aprónyomtatványoknak végtelen fajtájuk van: névjegyek, műsorfüzetek, menükártyák, meghívók, bélyegek, gyászjelentések. Utóbbi a legnagyobb olyan állománybeli egységünk, amely online is elérhető. Hihetetlenül sok van belőlük, ennek megfelelően a feldolgozásuk is nehézkes és lassú. Nálunk található az ország legnagyobb kéziratgyűjteménye, körülbelül másfél millió egységgel és olyan hagyatékokkal, mint Kölcsey Ferencé vagy Petőfi Sándoré. Fellelhetők nálunk a corvinák, hétszáz kódexünk van, zömmel latin nyelvűek, de akad szláv, német, görög és egy-két teljesen magyar nyelvű is. Az ország legnagyobb régi könyves állományát is mi őrizzük, benne az első Magyarországon nyomtatott könyvvel, a Budai krónikával. A Széchényi Ferenc-féle térképgyűjteményben kéziratos és nyomtatott művek is vannak. Nálunk van az ország legnagyobb gramofonlemez-gyűjteménye, fotótárunkban hatszázezer fotó található. Több mint ezerötszáz történelmi interjú között válogathatunk. Gyakorlatilag kimeríthetetlen az anyag.
Az OSZK állománya így is az örökkévalóságnak szól, de egy része a Spitzbergákon található Északi-sarki Világarchívumban is megvan. Milyen műveket jelöltek ki a „túlélésre”?
Sokan nem gondolnák, de a könyvtárosoké kísérletező és innovatív társaság. Folyamatosan keressük azokat az új technológiákat, amelyek segítségével az adatok és a digitális objektumok hosszú távon megőrizhetők. A Spitzbergákon már a kétezres években létesült egy vetőmagbank, ahol a világ vetőmagjainak hatalmas hányadát őrzik a permafrosztban. Ennek mintájára néhány évvel ezelőtt létrehoztak egy archívumot, amelyben az egyes nagy intézmények digitalizált anyagainak filmszalagra vett másolatát helyezik el az örök fagyban. Az OSZK is részt vett a projektben az első hazai intézményként, és világszinten az első nemzeti könyvtárként. A corvinák, a Széchényi-féle térképgyűjtemény és a húszas-harmincas évek plakátjainak digitalizált verzióit rögzítettük speciális filmszalagra. Ez is a hosszú távú megőrzés egyik lehetősége. A kísérletek szerint a filmtekercsek legalább ezer évig jól meglesznek a jégbarlangban.
Mindenki pesszimista az olvasást illetően. Kell aggódnunk emiatt? Hogyan segíthetnek az olvasás népszerűsítésében a könyvtárak?
Kétségtelen, hogy ma kevesebben és kevesebbet olvasunk, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Nagyjából a felére csökkent az olvasásra szánt idő meg a rendszeresen olvasók száma is. Viszont azok, akik olvasnak, örökké hűségesek maradnak a könyvhöz. Itt is azt látjuk, hogy ha valaki a gyerekkorából hozza ezt a szokást, az élete végéig ragaszkodik majd hozzá.. Fontos, hogy már a legkisebbekkel megkezdjük az olvasáskultúra megszerettetését – akinek mesélnek, akinek a kezébe mesekönyvet adnak, vagy akár hangoskönyvként hallgat meséket, felnőttként sokkal nagyobb eséllyel válik maga is olvasóvá. Sokféle kezdeményezést látunk a könyvtárak részéről, hogy megszerettessék az olvasást. Ezek akkor tudnak igazán hatékonnyá válni, ha nem szigetszerű projektekről, nem ideig-óráig tartó kampányokról van szó. Olvasóvá tenni az újabb és újabb nemzedékeket csak akkor lehet, ha hosszú távra szóló, jól végiggondolt, országos hatókörű projektünk van. Az olvasásfejlesztés és az olvasás-népszerűsítés a kulturális kormányzat egyik kiemelt célja. A nemzeti bibliotékára fontos szerep hárul mind a hagyományos olvasás, mind az online olvasás népszerűsítése terén.
Jelentős könyves évfordulót ünneplünk idén, hogyan készül rá az Országos Széchényi Könyvtár?
Az idén 550 éves a magyarországi könyvnyomtatás – 1473 pünkösd vigíliáján fejezte be Hess András a Budai krónika kinyomtatását –, ebből az alkalomból megjelentetjük a mű hasonmás kiadását, egy csúcsminőségű, a digitalizáló műhelyünkben készített verziót a latin nyelvű átirattal, magyar fordítással és magyar-angol tanulmánnyal. A kiadványnak van egy fatokba kerülő és egy díszdobozos, tokaji borral együtt kínált változata. Év végén jelenik meg a Pray-kódex kritikai kiadása, amely háromkötetes lesz: a fakszimile, a jegyzetelt szöveg és egy hatalmas tanulmánykötet. Ez utóbbi művészet-, nyelv-, liturgia-, egyház- és köztörténeti szempontból járja körbe a Pray-kódexet, elsődlegesen is a Halotti beszéd és könyörgés tartalmát. Amellett, hogy kódexeinket és régi nyomtatványainkat online is elérhetővé tesszük, szép sorban jó minőségű, mind a külcsínét, mind a belbecsét illetően méltó kivitelben megjelentetjük a könyvgyűjtők, könyvbarátok örömére is.
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában olvasható. több más, a könyv témáját körüljáró írás mellett. A magzinról további információk itt.
Fotók: Éberling András
