Mindszenty Józsefre emlékeztek Bécsben

(MTI) Az idén százhúsz éve született bíboros, hercegprímás emlékére az irgalmasrendiek templomában mutattak be magyar nyelvű misét. A templom közvetlen szomszédságában áll a rend kórháza, ahol Mindszenty József 1975-ben meghalt.
    

A misét Varga János, a bécsi Collegium Pázmáneum rektora, Vencser László, az osztrák Püspöki Konferencia idegen nyelvű lelkipásztori hivatalának igazgatója, valamint Hesz Attila Árpád pálos rendi szerzetes pap, a heiligenkreuzi papi szeminárium igazgatóhelyettese celebrálták. A megemlékezésen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet is.
    
Mindszenty József halálával "kihunyt egy fáklya, amely az egész egyház számára világított" ? idézte fel VI. Pál pápa szavait beszédében a Pázmáneum rektora a jórészt ausztriai magyar hívők előtt. Beszédében Varga János úgy fogalmazott, Mindszenty a hit, a hitből fakadó rettenthetetlen erő, és az egyház iránti önzetlen odaadás példaképe volt. Felidézte, hogy a bíboros összesen 28 évet, életének mintegy egyharmadát töltötte börtönben, házi őrizetben, illetve emigrációban. "Ennek ellenére soha nem tört meg, nem volt reményvesztett, hanem mindig tett a magyarságért" ? hangsúlyozta. Erkölcsi példamutatásnak tekinthető az is, hogy Mindszenty bíboros mindazt, amit elszenvedett, tudatosan vállalta és szenvedte el ? mondta.
    
A misét követően a templommal szomszédos irgalmasrendi kórház aulájában álló Mindszenty-mellszobornál tartottak rövid megemlékezést. A szobornál elhelyezték a magyar nagykövetség, az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége és a Collegium Pázmáneum koszorúját.