Helen Mirren, aki Izrael első és eddig egyetlen miniszterelnök asszonyának szerepét játssza Guy Nattiv új filmjében, mindent megtett, hogy emlékezetes alakítást nyújtson, ám egy ezer sebből vérző forgatókönyvvel még ő sem tudott csodát tenni. A politikusnő egyik szál cigarettáról gyújt a másikra a szemünk előtt, és közben annyira szorong, hogy a néző is egyre rosszabbul érzi magát, de ennyivel persze nem lehet megrajzolni egy ember portréját. A filmben nemigen beszélnek, Golda is alig szól, ha meg igen, akkor csak politikai ügyekről, ráadásul a vakolatnyi smink kevés érzelem kifejezését teszi lehetővé, így nem igazán látjuk a lelki változásokat a színésznő arcán. Egy összetört, apatikus, beteg embert szemlélünk, akinek mondatai sokszor ellentmondanak a képnek, amelyet a film róla sugall. Persze az is elképzelhető, hogy ez a koncepció része volt, de ami kevés, az kevés.
A film életrajzi alkotásnak tehát gyenge, de a közel-keleti konfliktust sem igyekszik megértetni a nézővel. Aki nem komoly előismeretekkel érkezik a moziba, csak annyit fog átlátni abból, amit néz, hogy ha Izrael elveszíti ezt a háborút, letörlik a térképről. Azzal nem nagyon foglalkoznak az alkotók, hogy kiknek a célja volt ez, és miért támadta meg az országot 1973. október 6-án, a jom kippuri ünnep előestéjén Szíria és Egyiptom. Azt közlik velünk, hogy az izraeli titkosszolgálat csak az utolsó pillanatban értesült az akcióról, aminek eredményeként későn kezdték meg a mozgósítást, s hogy az összecsapás elején Izrael vesztésre állt, majd valami érthetetlen csoda folytán mégiscsak megnyerte a háborút. Ennél azért többet is ki lehetett volna fejteni, hiszen jól bevált filmes eszköztára van egy ilyen bonyolult történelmi helyzet érthető elmagyarázásának.
A mostani közel-keleti konfliktus temérdek hasonlóságot mutat az ötven évvel ezelőtti háborúval, és nemcsak az októberi dátum vagy amiatt, hogy a hírszerzés mindkét alkalommal későn jelzett, hanem azért is, mert Izraelt meglepetésként érte a jól összehangolt támadás. A jom kippuri háború egyik legizgalmasabb kérdése éppen az, hogy Izrael miért nem számított rá. A politikai és a katonai vezetés hibája miatt? Vagy azért, mert a háborút megelőző győzelmek túlságosan elbizakodottá tették? Vagy az ország népe végre egy kis nyugalmat szeretett volna, és ezért struccpolitikát folytatott? Mivel a film semmit nem közöl Szíria és Egyiptom háborús motivációjáról és céljairól, megmarad bennünk annak érzése, hogy propagandafilmet látunk.
Guy Nattiv életrajzi filmet ígért, de még azt az izgalmas kérdést sem válaszolja meg, hogy miért lehetett női vezetője egy olyan országnak, ahol az összes többi politikai vagy katonai tisztviselő férfi. Arra egy elejtett félmondattal utal az alkotás, hogy a miniszterelnök asszony ukrajnai zsidó szülőktől származott, de a múltja, emlékei a végeredmény szerint már egy képsort sem értek. Az pedig egyenesen a néző semmibevétele, hogy a film végén minden kommentár nélkül tájékoztatnak arról, hogy Golda Meir a mai napig vitatott személyiség Izraelben. De hát ennek épp az ellenkezőjét sugallja a történet egy kemény politikusról, aki a vesztes helyzetből győzelmet kovácsol (bár nagy árat fizetve érte). Az aztán már kifejezetten kellemetlen, amikor a film végén archív felvételeken látjuk, ahogy Meir Anvar Szadattal, Egyiptom elnökével beszélget. Teljesen más személyiség tűnik itt fel, mint aki addig füstölt előttünk enerváltan: Golda, ez az eleven idős hölgy nevet vagy éppen cinikusan beszól. Addig egy pillanatra sem mutatták ilyennek, sőt kifejezetten az ellentétét hangsúlyozták az alkotók.
Ha valaki meg szeretné érteni, mi vezetett ahhoz 1973-ban, hogy Izraelt megtámadták, és milyen folyamatok indultak el a jom kippuri háború nyomán, annak sokkal inkább a Könnyek völgye című izraeli sorozatot ajánlhatjuk. Ebben ugyanis az izraeli katonák sorsát követve kibontakozik, hogy szó sincs izraeli egységről, túl nagy a széthúzás az országban. Az is kiderül, hogy ebben az összecsapásban a magát leginkább a hatnapos háború sikere miatt legyőzhetetlennek gondoló izraeli hadsereget szorongatták meg, amely csak nagyon sok emberáldozat révén lett képes újra győzedelmeskedni, ami örök nyomot hagyott az izraeli családok lelkén.
A Golda talán egyetlen igazán hiteles szereplője a Liev Schreiber megformálta Henry Kissinger. Nézhetjük, ahogyan próbál segíteni Izraelnek, de közben egy pillanatra sem hagyja figyelmen kívül az amerikai érdekeket. Kissingert többek közt ezért tartjuk mindmáig az egyik legjelentősebb reálpolitikusnak. És ezért alakult ki konfliktushelyzet közte és Golda Meir között. Vele a film legfőbb mai üzenete az, hogy egyetlen országtól sem várható el, hogy a saját érdekei ellen cselekedjen.
