A kiállításon olyan alkotások szerepelnek, melyekben a hímzés leginkább valamely ironikus, humoros, személyes, netán kritikus tartalom kifejezésére szolgál.

Lássuk, mennyi mindent lehet csinálni a kiállításon!

1. Hímzést hallgatni

Szirmay Zsanett Soundweaving – azaz Hangszövés – címre keresztelt projektje azt a kérdést teszi fel, hogy vajon hogyan szólnának zeneként a népi motívumok. Azaz hogy megszólaltatható-e a hímzés. A projekthez bukovinai székely, kalotaszegi és magyarországi népi keresztszemes hímzések (párnák, ingek díszítései) közül válogatott a művész. Az öltéseket hangjegyekként kezelve átvitte a mintasorokat olyan szalagokra, mint amilyeneket a 19. század elejétől ismert lyukkártyás, zengőfésűs zenelejátszókhoz használnak. A kézzel kilyukasztott szalag ilyen módon kottaként működik – amit a kiállításon a látogatók is megszólaltathatnak.

2. Labirintusban bolyongani

Richter Sára Ami személyes című vászonmunkája összességében több mint 50 méter hosszú – ebből egy kiemelt részlet szerepel a kiállításon. Az egyetlen hosszú folyammá összevarrt vászoncsíkok a térben úgy jelennek meg, mint egy labirintus, ami arra hívja fel a nézőt, hogy lépjen közel, vesszen el kicsit az útvesztőben. Az alkotás önvallomás – egyúttal egy önmagába visszaforduló, textilből felépített térrészlet. Érzelmileg, pszichésen, de fizikailag is behívja a nézőt a saját terébe. A labirintusban szó szerint bejárhatjuk azt a személyes történetet, amit az alkotó ebben a műrészletben megoszt velünk, a látottakból pedig itt-ott akár saját életünkre is ráismerhetünk.

3. Családi fényképeket lapozgatni

Kusnyár Eveline Hacienda címet viselő sorozata három fázisban készült, végigkísérve a legfontosabb változásokat egy család életében: az új házba való beköltözést, az első, majd a második gyermek megszületését. A sorozat alapját fekete-fehér fotók képezik, melyek a felújítást, a sok éven át tartó építkezést rögzítik. Személyes indíttatásból nyúlt Kusnyár Eveline a hímzés technikájához. Az anyaság megélését végigkövető képeken a babaruhák és pelenkák jellemző figuráit vitte fel a fotók felszínére. A két réteg – fotó és hímzés, házfelújítás és gyermeknevelés – termékenyen értelmezi újra egymást, miközben egy személyes, érzelmes időszakba enged betekintést.

4. Optikai játékokkal játszani

Egy hagyományidéző, hímzett dekorációkkal, ugyanakkor kortárs utalásokkal teli szobabelsőt idéz meg Pittmann Zsófi installációja. A hímzett tárgyak azonban, melyek ebben a szobában megtalálhatók, mind kettős arcúak. Látványvilágukban a népművészetből merítenek – tartalmilag azonban nagyon is maiak. Ilyen az az asztalterítő is, melyen a Kill Bill című Tarantino-filmre vehet észre utalást a figyelmes, optikai trükkökre érzékeny néző. Ezen a terítőn ugyanis az anamorfózis optikai játékát figyelhetjük meg. A középkor óta ismert eljárás révén a felismerhetetlenné torzított kép a tükröződés révén válik értelmezhetővé.

5. Hímezni, közben egy közösségi akcióban is részt venni

12 négyzetméter: ennyi az alapterülete a standard, 504×238 cm-es óriásplakátoknak, melyekkel itthon és Európa-szerte tele vannak az utcák. A kereskedelmi vagy politikai hirdetések egyetlen feladó üzenetét közvetítik sokak felé. Szabó Eszter Ágnes közösségi projektjében kísérletet tesz a folyamat megfordítására, és egy azonos méretű felületen, 12 négyzetméteren lehetőséget biztosít bárkinek, hogy otthagyja a saját üzenetét.

Az óriásplakátok betöltötte kommunikációs helyzet kiforgatása teret enged a valós aktivitásnak, és a hímzés jellemzően lassú, magányos tevékenysége közösségi projektté válik. Az alkotás 2018-ban a Modemben, 2020-ban a Ludwig Múzeumban volt kiállítva, és bővült a látogatók hímzéseivel. Most pedig a Deák17 Galéria Mintázatok kiállításán vár mindenkit, hogy ki-ki hagyja itt a saját hímzett üzenetét, jeleit a közös felületen.

Fotók: Bíró Dávid