Az Ön számára mit jelent a kultúra?
Mindent.
Ha beül egy előadásra, képes arra, hogy csak nézőként tekintsen rá?
Természetesen, olyankor csak néző vagyok.
De gondolom, kritikusabban áll hozzá, mint egy átlagos néző.
Nem kritizálni ülök be, hanem azért, hogy megnézzek valamit. Kizárólag a tehetségtelenség zavar. Ha tehetséges embereket látok, akik épp nem valami jót mutatnak be, az nem zavar, legföljebb sajnálom, hogy így alakult. Tisztában vagyok vele, hogy egy előadás elkészítése során milyen nehézségek merülhetnek föl, ezért ha netán gyengébb produkciót látok, együtt érzek velük, mert tudom, hogy valami problémájuk akadhatott. Ha pedig egy kiváló előadást látok, az egyszerűen elbűvöl, és teljesen nézővé válok, mindenféle kritikusi szem nélkül.
Mi volt az, ami legutóbb elbűvölte?
Szombaton láttam a Katona József Színházban A két Korea újraegyesítése című darabot, vasárnap pedig a Szkénében az Irtás című Horváth Csaba-féle mozgásszínházat, és mind a kettő nagyon tetszett. Molnár Piroska a Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban című darabban
Jelenleg miken dolgozik?
A Thália Színházban próbálunk egy Petr Zelenka darabot, ami a cseh rendszerváltás idején íródott. Hétköznapi őrületek a címe, december 6-án lesz a premierje. Az interjú után szövegösszemondó próbám lesz a Belvárosi Színházban. Bár már száz előadáson is túl vagyunk A nagy négyes című darabbal, amelyben Benedek Miklóssal, Szacsvay Lászlóval és Vári Évával játsszuk a főszerepeket, de hónapok óta nem ment a darab, ezért szükség van a próbára.
Mi a helyzet a nagysikerű sorozattal, a Munkaügyekkel?
A Munkaügyeket mindig nyáron forgatjuk, ilyenkor 24 részt veszünk fel. Most kezdték el vetíteni a negyedik évadot, és már tervezik az ötödiket, amihez nyáron kezdünk hozzá. A sorozat állandó szereplőivel év közben lehetetlen egyeztetni, hiszen különböző színházakban játszunk és mindenki elfoglalt. Mindig nagy a jókedv a forgatáson, örömmel dolgozunk rajta, és mindent beleadunk, hogy a néző jól szórakozzon, de a történetnek az élethez is legyen köze.
A jelenetek mekkora része improvizáció?
Ragaszkodnak a forgatókönyvhöz? Nem szoktunk improvizálni. A forgatókönyvet elolvassuk előre, és ha van valami hozzáfűznivalónk, például ha valami szerintünk nem illik a karakterhez, vagy valamivel szeretnénk dúsítani, még humorosabbá vagy igazabbá tenni, akkor azt jelezzük a rendezőnek. Természetesen mindezt a forgatás előtt, hogy legyen ideje felvenni a kapcsolatot az írókkal, és megbeszélni velük, mit kérnek a színészek. Ez egy közös munka, az ő beleegyezésük is szükséges hozzá.
TV-t szokott nézni?
Nem igazán, mert nincs rá alkalmam. Reggel eljövök próbálni, délután a főiskolán tanítok, vagy ha épp szinkronos vagy rádiós munkám van, azon dolgozom, este pedig játszom a színházban, úgyhogy 11-kor érek haza, amikor már nem nézek TV-t. Ha érdekel egy-egy program, azt felveszem és utólag megnézem, de ezek inkább riportok valamelyik kollégával, vagy egy-egy izgalmasabb film, amire moziba nem jutok el.
Azért van, hogy néha eljut?
Előfordul, ha olyan film megy, amihez a tévében nem tudok hozzájutni. Ha egy-egy olyan nagy filmet adnak, mint például Haneke Szerelem című alkotása, arra azért szakítok időt. Az olvasásra jut ideje? Csak éjszakánként, vagy ha szabadnapom van.
Most épp mit olvas?
Az imént szerettem volna megvenni Gyarmati Fanni naplóját az egyik könyvesboltban, de azt a választ kaptam, hogy még nem jelent meg. A kiszolgáló fiú ráadásul - legnagyobb bánatomra - háromszor is visszakérdezett, hogy milyen Fanni. Ezután dühömben vettem egy másik könyvet. Mindig szerettem a Poirot történeteket David Suchet-vel a főszerepben, és megláttam, hogy megjelent egy könyv, amit ő írt. Poirot és én a címe, most ezt fogom majd olvasni. Sajnos napközben, amíg az ember a színpadra vár, nem igazán lehet olvasni. Nem szabad elterelnie a figyelmét, mert akkor nem tud olyan hirtelen váltani, hogy kibújjon a könyvből, és rögtön bemenjen a színpadra egy teljesen más közegbe. Maximum a rejtvényfejtés az, amivel ilyenkor elfoglalom magam, mert arra nem kell annyira odafigyelni. Az olvasásra marad az éjszaka, vagy begyűjtöm nyárra a könyveket, és akkor olvasom el őket.
Mondjuk a Munkaügyek forgatásának a szünetében.
Igen, ott lehet akár várakozás közben is, hiszen másfajta koncentrációt igényel.
Teljesen mást?
Igen, az egy pillanatnyi dolog. Beállítanak egy jelenetet, és ha azt fölvettük, már ki is húzom a fejemből.
Emlékszik rá, hogy mi volt az első színházi élménye?
Életemben először Szegeden voltam színházban általános iskolás koromban. Egy kis faluban laktam, ahonnan elvittek minket kirándulni, ekkor láttam a Faust című operát.
Nagyon megragadt ez az emlék?
Hogyne, vörös bársonyfüggönyt is akkor láttam életemben először, a szegedi színház pedig kívül-belül egyaránt igazán impozáns épület. És persze az egész hangulat, a színpadi világítás, a zenekar mind csodálatos volt, nagy hatást gyakorolt rám.
De nem emiatt döntött a színész pálya mellett, vagy igen?
Nem, mióta az eszemet tudom, mindig is színész akartam lenni, már akkor is, amikor még nem tudtam, hogy ez mit jelent. Ez az élmény legföljebb megerősítette bennem az elhatározást. Szerencsések voltunk, mert az iskolában olyan tanáraink voltak, akik sokat adtak arra, hogy a faluban ne kelljen nélkülöznünk a kulturális életet. Mesejátékokat mutattunk be, amiket a tanáraink rendeztek, és ők maguk is játszottak előadásokat a helyi kultúrházban. Volt egy iparegyesület is, akiknek a kis színjátszó köre népszínműveket adott elő. Szomorúan hallottam, hogy azóta Kunágota, ez az egykor nagy és virágzó falu egyre csak süllyed bele a földbe: utcák szűntek meg, kultúra pedig már régen nincs.
Hogy látja, mennyit változott a közönség és a közönség igénye az évtizedek alatt?
Általában lehet érezni, hogy melyik este milyen közönséggel van dolgunk: olyannal, aki csak a szórakozásért jött, vagy olyannal, amelyik ennél többet is befogad, és esetleg hazaviszi magával, elgondolkodik rajta. Nem becsülöm le a kifejezetten szórakozni vágyókat sem: ha olyan helyre mennek, ahol ezt kapják, akkor minden a legnagyobb rendben van. Ha egy kifejezetten szórakoztatásra berendezkedett társulat közönsége ennyivel nem elégszik meg, ott baj van. Ugyanígy baj van azzal is, ha egy szórakozni vágyó közönséget egy komoly előadásra ültetnek be, mert megcsalva érezhetik magukat. Fontos, hogy a közönség és a színház egymásra találjon. Nagyra tartom, hogy sok más országgal ellentétben nálunk megmaradtak az állandó társulatok, és ez a vidéki városok egy részére is igaz. Annak is örülök, hogy a fővárosban ennyi színház működik. Két-háromévente fölvetik a kérdést, hogy van-e erre igény. Én nagyon szeretek színházba járni, ha van egy szabad estém, rögtön indulok is, és azt tapasztalom, hogy Budapesten akárhova megyek, tele vannak a színházak. A teli nézőtereknél pedig semmi nem igazolhatja jobban, hogy van rá igény.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
Weininger Andrea
