Az üvegcipő folytatása is helyet kap a Miskolci Nemzeti Színház új évadában

Program

Kihirdette 2024–2025-ös évadát a Miskolci Nemzeti Színház, a bemutatók között több meglepetésprodukció is várja a közönséget.

A 200 éves Miskolci Nemzeti Színház jubileumi díszelőadása
A Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban. Fotó: MTI/Vajda János

Béres Attila, Szabó Máté, Szőcs Artur, Rusznyák Gábor, valamint Lőrinczy Attila dramaturg és Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője jelentették be a miskolci színház 2024–2025-ös évadának bemutatóit. Béres Attila igazgató elmondta, az elmúlt tíz évben a nézői visszajelzések alapján sikerült megtartaniuk azt a műfaji sokszínűséget és minőséget, amit tíz éve célul tűztek ki maguk elé. A 2024–2025-ös évadot a következő tíz év első évadának nevezte a direktor, aki bízik benne, hogy még sokáig folytathatják a közös munkát a Művészeti Tanáccsal, „hiszen ezt csak együtt érdemes” – hangsúlyozta az igazgató.

Szőcs Artur a Csókos asszony operettet viszi színre a Nagyszínházban, a Kamaraszínházban pedig Weöres Sándor A kétfejű fenevad című művét állítja színpadra. Béres Attila rendezésében lesz látható Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia a Nagyszínház színpadán. Keszég László a Primadonnák című bohózattal örvendezteti meg a közönséget.

Lőrinczy Attila dramaturggal közösen pedig igencsak váratlan dologgal készülnek a nézőknek: megírták Az üvegcipő folytatását Az üvegcipőn túl avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét? címmel. Molnár Ferenc történetének lezárása nem hagyta nyugodni a dramaturgot, ezért a rendezővel úgy döntöttek, tovább folytatják Irma, Sipos úr, no meg Adél és Császár Pál történetét. A meglepetéseknek itt még nincs vége, ezt Szabó Máté és Cser Ádám jóvoltából kapja a miskolci közönség: a Bajazzók operával egyazon estén az Atelier című operának lesz ősbemutatója, melynek szerzője maga a színház zeneigazgatója, Cser Ádám. A produkció egy színházi előadás születését mutatja be, annak minden varázslatos, embert próbáló és felemelő pillanatával. Ez a háttéresemény-kavalkád különös módon találkozik majd a Bajazzókkal is, ami az est első felében lesz látható, majd ezután következik az Atelier.

A Kamaraszínházban Szabó Máté Az öngyilkos című vígjátékot viszi színre. Rusznyák Gábor egy zenés színművel állítja feje tetejére a társulatot a Nagyszínház színpadán: a Marat/Sade bemutatójára kerül sor a következő évadban. A rendező emellett A pók hálójában című kortárs színművet viszi a Játékszín színpadára, melynek szerzője Alexandru Popa dráma- és forgatókönyvíró, a bukaresti művészszínház, a Bulandra vezető dramaturgja. Ascher Tamás Kossuth- és Jászai-díjas rendező A Nyugat császára című rémbohózatot állítja színpadra a Kamaraszínházban, Markó Róbert pedig a Lúdas Matyi zenés mesejátékot rendezi a következő évadban Miskolcon.

A Miskolci Balett két előadással készül: az ifjabbak a Háry Jánost élvezhetik táncjáték formájában, az idősebb tánckedvelők pedig a Mayerling előadásában gyönyörködhetnek majd Kozma Attila koreográfiájában.

Az előadások bővebb ismertetője itt olvasható.