(MTI) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Román Filológiai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár munka közben szívesen hallgat Hobo előadásában Viszockij-dalokat.
A tudós történész munkássága nagyrészt Erdélyhez kötődik, szülőhelyéhez, Marosvásárhelyhez és Kolozsvárhoz. Édesapja, Miskolczy Dezső Állami díjas orvos, neurológus ugyanis 1940-ben ment Erdélybe, ő teremtette meg a kolozsvári Magyar Egyetemet, amelynek 1944-45-ben a rektora volt. Miskolczy Ambrus édesanyja halála után, 1964-ben költözött Budapestre édesapjával, akkor 16 éves volt.
Erdélyben "az én családi világom ellenvilág volt abban az értelemben, hogy ami a családon kívül volt, az eleve ellenséges volt, például amit a román történelemről tanítottak, amit osztályharcnak neveztek, emellett volt egy másik világ, amelyik nem volt ellenséges, a román pap vagy a paraszt éppúgy segített, mint a magyar" ? emlékezett vissza.
A toleráns, sokféle lakosú, kultúrájú Erdély, a természeti környezet, a halászás, madarászás, a családi könyvtárak meghatározták karrierje indulását. A család megörökölte a nagyapa és a keresztanya, Bornemissza Elemérné könyveit, a két világháború közt működött erdélyi magyar könyvkiadó, a Szépmíves Céh sorozatait és "ezekben Wass Albert, Karácsony Benő, Ligeti Ernő, Bánffy Miklós és Nagy István kötetei jól megfértek a polcon, holott Nagy később Bánffyt 'megköpdöste'. Az élet ilyen volt, és ezt a világot nekem meghatározta apám végtelen bölcsessége" ? emelte ki.
Determináló élménye volt, amikor egy nyarat Márton Áron püspöknél tölthetett. A híres erdélyi tolerancia egyik fő képviselője, a székely paraszt család szülötte fölemelte szavát a zsidók deportálása ellen, végül őt utasították ki Kolozsvárról. "Apám kórházán mindig átment egy üldözött társaság, akik a börtönből jöttek vagy mentek mint a zsidók, akiket fejenként 70 dollárért adott el a rendszer Izraelnek" ? jegyezte meg.
A Széchenyi-díj odaítéléséről szóló indoklás is ezt az elfogadó sokszínűséget fogalmazza meg, miszerint Miskolczy Ambrus a 18-20. századi multikulturális folyamatok feltárásában elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért, az erdélyi magyar-román-szász együttélés, a polgárosodás és a polgári nemzet összefüggésének folyamatai, a mítoszképzés mechanizmusai témakörét felölelő gazdag munkássága, oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként kapja meg a legmagasabb állami kitüntetést.
A professzor utalt arra, hogy a szélsőjobboldali Vasgárdával, a szervezet két világháború közti vezetőjével, Cordeanuval, az erőszak mítoszokkal foglalkozik, ennek szomorú aktualitását az adja, hogy egyre-másra alakulnak a paramilitáris mozgalmak. "Ennek a kutatásnak a témáját csak úgy lehet elviselni, hogy közben Bartókkal is foglalkozom" ? jegyezte meg. Tavaly év végén jelent meg a Tiszta forrás felé... Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához című könyve. Kiadás előtt áll a 18. századi erdélyi demográfiai forrásokból összeállított 2-3 ezer oldalas dokumentumgyűjtemény, amely a falvak és felekezetek összeírását tartalmazza levéltári források alapján és amelyet Varga Ernst Árpáddal közösen készített.
"A munka eredménye pedig, hogy minden etnostatisztikai spekulációt elhelyeztünk a történelmi lomtárba". A professzor meggyőződése, hogy "ha nem piszkálják államhatalmilag az etnikai arányokat, akkor hosszú távon stabilak maradhatnak. Az ilyen munkák hozadéka lehet, hogy a valóság és nem a nacionalista ábrándok felé viszi a figyelmet" ? hangsúlyozta a professzor.
Miskolczy Ambrus 1947. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. 1972-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-francia szakon, majd az egyetem kelet-európai és nemzetiségi kutatócsoportjához került. 1978-ban az MTA Történettudományi Intézetének, 1983-ban az MTA Közép- és Kelet-Európa Központjának lett a munkatársa. 1987 óta vezeti az ELTE BTK román filológiai tanszékét, 1999 óta egyetemi tanárként. 1987-ben kandidátus, 1997-ben a történelemtudomány doktora lett.
Alelnöke a magyar-román történész vegyes bizottságnak, szerkesztője a Közös dolgaink és az Encyclopaedia Transylvanica könyvsorozatnak, valamint az Europa Balcanica-Danubiana-Carpathica című évkönyvnek. 1987-ben és 2005-ben Akadémiai Díjat, 1999-ben Ránki György-díjat, 2010-ben Scheiber Sándor-díjat kapott.
