Mit kezdenek hőseikkel a visegrádiak?

 

 

A visegrádi országokban élők körében végzett friss felmérés több tanulsággal is szolgált a térség népeinek történelmi ismereteivel kapcsolatban. Az egyik például az, hogy a történelmi és földrajzi közelség ellenére a lengyelek több mint 70 százaléka nem tudott megnevezni egyetlen híres cseh, és ? ami talán nekünk, magyaroknak elsőre még megdöbbentőbb lehet ? több mint 90 százalékuk egyetlen híres magyar embert sem, de hasonló a helyzet a többi visegrádi országban is. A legtöbbet a csehek és szlovákok tudnak egymásról, ami viszont nem meglepő, hiszen sokáig közös államban éltek.

 

A visegrádi négyek egész területén a legnépszerűbb és legismertebb személyiség a néhai II. János Pál pápa (1920-2005). A magyarok számára a harmadik legismertebb lengyel Bem József tábornok, akiről viszont sok lengyel azt gondolja, hogy magyar volt. De a lengyelek a magyarokat még így is jobban ismerik, mint szlovák szomszédaikat: 94 százalékuk nem tudott megnevezni egyetlen híres szlovák személyiséget sem. A lengyelek a legbüszkébbek történelmükre, utánuk következnek a csehek, a magyarok, legvégül pedig a szlovákok. A legnagyobb megbecsüléssel mind a négy ország lakói a régi idők hőseire ? hadvezérekre, királyokra, szabadságharcosokra ? tekintenek, ebben a panteonban kevés hely marad a jelenkor politikusai számára.

 

Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa

 

A lengyelek a híres kortárs személyiségek közül leginkább a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom alapítójára, Lech Walesára büszkék, de a volt államfő sok negatív érzelmet is ébreszt körükben. A csehek elsősorban a néhai Václav Havelre néznek fel, de a dobogóra felfért nemzeti hősöket az ő esetükben is a régebbi századokban kell keresnünk. A szlovákok Alexander Dubcekre büszkék, míg a magyarokat csaknem kizárólag az elmúlt századok hősei vagy a politikán kívüli személyiségek töltik el büszkeséggel.

 

Arra a kérdésre, hogy kit szégyellnek a leginkább, a csehek első helyen Klement Gottwald kommunista politikust említették, a szlovákok pedig Jozef Tisót, a második világháború idején létező szlovák állam vezetőjét. A magyarok leginkább a két világháború között, illetve a második világháború alatt politizáló fasiszta politikusaikat vetik meg, de "előkelő" helyen van Kádár János is. A lengyelek számára a leginkább szégyellt személyiség a ma is aktívan politizáló Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt elnöke, akit olyan kommunista politikusok követnek, mint Boleslaw Bierut, Wladyslaw Gomulka vagy Jaruzelski tábornok.

 

 

Hamberger Judit úgy látja, hogy a régió országait tekintve a csehek tisztelik a legkevésbé a hőseiket. A Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa egy az Európai Uniós csatlakozás idején készített felmérésre utal, amelyben a csehek ? akik a csehszlovák állam megalakításában főszerepet játszó államférfiak mellett a huszitizmus és a nemzeti mozgalmak képviselőit tartják a legnagyobbra ? még az olyan történelmi nagyságok megítélésében sem voltak képesek egységes álláspontra jutni, mint Szent Vencel, Husz János vagy éppen Nepomuki Szent János. A kutató erre egy közelmúltbeli példát is citált, jelesül azt, amikor az ország uniós elnökségének idején a cseh kultúra fenegyereke, David Cerny csúfot űzött a Prágában látható Szent Vencel-szoborból, miközben állítása szerint csak új értelmet akart adni a cseh nemzettudatot megtestesítő köztéri alkotásnak.

 

Tomáš Garrigue Masaryk, Csehszlovákia egyik alapítója

 

Hamberger Judit szerint intő jel volt az is, amikor az egyik közelmúltbeli felmérésen a "ki a legnagyobb cseh történelmi személyiség?" kérdésre a válaszadók elsöprő többsége egy kitalált személyt, a cseh humor egyik szocializmus kori alakját nevezte meg. Arra a kérdésre, hogy mire vezethető vissza a csehek sajátos történelmi szemlélete, a kutató azt válaszolta: 1620 után lényegében megszűnt a cseh történelem. A csehek a fehérhegyi csata elvesztése után nem érezték maguknak azt az államot, ahol éltek, amely állapot egészen 1918-ig, a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásáig fennállt. S mivel korábban "nem vették komolyan az államot", ez az ellenséges attitűd az állami vezetők megítélésére is átragadt ? mondta el a Múlt-kornak Hamberger Judit, hozzátéve: az ellenszenv a korban közelebb állókra fokozottabban igaz, s egyfajta tudathasadásos jelenséggel magyarázható az, ami a közelmúltban elhunyt Havellel történik. "Amíg élt, szinte beletaposták a földbe, most pedig egyből repülőteret akarnak róla elnevezni" ? így a kutató.

 

Demmel József történész egy korábbi felmérésre hívta a figyelmet, amelyben a megkérdezettek szinte a szlovák történelem összes nagy alakját felsorolták, írókat, politikusokat, művészeket, katolikus és evangélikus egyházi személyeket egyaránt. A legnagyobb tiszteletnek örvendő 19. századi politikusról, Ludovit Stúrról nemrégiben monográfiát író történész egy érdekes párhuzamra mutatott rá: míg Magyarországon szinte vallásos tisztelettel beszélnek az 1849-ben kivégzett aradi vértanúkról, addig Szlovákiában igen keveset tudnak a szlovák nemzeti törekvések fordulópontjának számító események mártírjairól. Az "utca embere" gyakorlatilag egyetlen hősi halottat sem tudna megnevezni a korból ? fogalmazott a történész.

 

Jozef Tisó

 

Szlovákiára is igaz, hogy a 20. századi politikusok megítélése finoman szólva is vegyes ? így Demmel József. Feltűnő azonban, hogy az északi szomszédaink körében legnagyobb ellenszenvet kiváltó politikus, Jozef Tisó megítélése korántsem annyira negatív, mint például a magyarországi szélsőséges példa, Szálasi Ferenc esetében. A mai napig vaskos, Tisót inkább pozitívan értékelő könyvek jelennek meg a Szlovák Köztársaság első elnökéről, igaz, e művek szerzőinek szakmai kompetenciáit nem mindenki ismeri el ? fejtette ki a Múlt-kornak nyilatkozó Demmel József.

 

 

Igen kényes kérdés a politikai vezetők megítélése Lengyelországban ? hangsúlyozta Cséby Géza, aki szerint ez ugyanúgy érvényes a szabad Lengyelország megteremtőjének tartott Józef Pilsudzki marshallra, mint az ugyanebbe a kategóriába sorolható lengyel származású pápára, II. János Pálra. A több magyar-lengyel kulturális eseményben is aktív szerepet vállaló író-költő kérdésünkre kifejtette: a vallásilag egységes Lengyelországban ? az ország lakosságának 95 százaléka katolikus ? a leginkább köztiszteletben álló történelmi személyiségek általában egyházi vezetőkkel (Skorupka atya, Popieluszko) esnek egybe. Cséby Géza szerint a történelmi példaképek tisztelete segítette át a lengyeleket a nehéz időkben, ez adott erőt, egységet nekik, s töltötte el őket a hazafiasság magasztos érzésével.

 

Kádár János vadászat közben (Fortepan)

 

A több lengyel szerző művét magyar nyelvre átültető műfordító kiemelte: alig van arra példa, hogy a lengyelek megbocsátanának az árulóknak. A második világháborúban megszállóként jelen levő külföldi hatalmak mellett például ugyanúgy elutasítják a lengyel kollaboránsok rehabilitását, de nem ismernek kegyelmet az utolsó lengyel király, II. Poniatowski Szaniszló Ágost életútjával kapcsolatban sem, akit végül lemondattak a Lengyelország területén osztozkodó (Ausztria, Oroszország, Poroszország) hatalmak.

 

A politika szolgálatába állított történelem káros gyakorlatára figyelmeztet Katona Csaba. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint abban már nincs érdemi vita, hogy Rákóczi, Kinizsi Pál, Mátyás vagy Szent István király pozitív hős volt-e, csak a korban közelebb állók megítélésében van számottevő eltérés. A két, egymással szemben álló szekértábor képviselői például nemcsak hogy nem tudnak megegyezni abban, hogy mi volt Károlyi Mihály és Tisza István erénye és hibája, de egyenesen a másik oldal hősének diabolizálására tesznek kísérletet. Ez ma egyértelműen érzelmi kérdés, s legalább 2-300 évnek kell eltelnie, mire mindkét miniszterelnök elfoglalhatja helyét a panteonban. De ? húzta alá Katona Csaba ? az egyértelmű kategorizálás sem szerencsés, hiszen idővel újabb és újabb adatok kerülhetnek elő, amelyek árnyalják az adott történelmi alakról kialakult ? kanonizált ? képet.

 

Rákosi elvtárs válogat

 

Katona Csaba szerint elsősorban az különbözteti meg hazánkat Csehországtól és Szlovákiától, hogy ott 1990 után kedvezőbben alakult a közös állam (majd a szétválás után a két ország) sorsa. Prága és Pozsony is könnyebben megbékélt a múltjával, míg nálunk sokkal nagyobb teret nyert a bűnbakkeresés, amely azóta is folyik ? fejtette ki a történész.