A Jura hegységben fekvő Dole-ban született egy szegény tímár, a napóleoni háborúk veteránjának fiaként. Kiskorában sokat nélkülözött, az iskolában nem tűnt ki, inkább a festészetben jeleskedett, kémiából pedig soha nem kapott közepesnél jobb osztályzatot. A párizsi egyetemen két szuggesztív professzor előadásait hallgatva mégis ez a tárgy kerítette vonzásába.
1848-ban részt vett a párizsi forradalombn.
Ugyanebben az évben magyarázatot adott arra a korábban felfedezett jelenségre is, miért forgatják el egyes szerves vegyületek balra, mások jobbra a polarizált fényt. Pasteur kimutatta, hogy a borkősav kétféle, egymásra tükörszimmetrikus kristály keveréke, amelyek különválasztva a fényt jobbra, illetve balra forgatják el. Arra is rájött, hogy létezik egy, a borkősavat felhasználó penészgomba, amely csak az egyik optikai változatot építi be a szervezetébe, ennek genetikai magyarázatát csak a legutóbbi időkben adták meg.
Harminckét éves korában lett a lille-i egyetem kémiatanára. Itt minden erejét a helyi szesziparban nagy gondokat okozó problémák tanulmányozásának szentelte.
Három év megfeszített munka után felfedezte, hogy az erjedésért mikroszkopikus lények felelősek, cáfolva azt a felfogást, amely szerint az tisztán kémiai folyamat. Gyógymódot is javasolt, amit ma pasztőrözésnek nevezünk: az enyhe melegítés elpusztítja az élelmiszerben lévő káros mikrobákat. Ezzel lehetővé vált a borok szállítása, megelőzhetővé megromlásuk. Az eljárás ma a borászattól a söriparon át a tejiparig számtalan helyen használatos.
Felfedezése újraélesztette a tudósokat Arisztotelész óta izgató ősnemzés-vitát.
Az elmélet szerint, amelynek még akkor is sok híve volt, az atmoszférában található életerő révén a bomló anyagból élőlények keletkezhetnek. Pasteur elmés módon cáfolt: húslevest forralt fel, amelyben a levegővel érintkezve gyorsan mikrobák jelentek meg. Ezután a levest olyan edénybe tette, amelynek nyakát U alakban meghajlította, így a levegő (és az „életerő”) bejuthatott, de a mikrobák a görbületekben fennakadtak. Az edényben egyetlen mikrobát sem találtak, ezzel a vita eldőlt.
A közemberek szemében ekkor már szinte csodatevőnek számító tudóst 1865-ben keresték fel a selyemhernyó-tenyésztők, akiknek tenyészetét betegség pusztította. Pasteur felfedezte a járvány kórokozóit, és a fertőzött állomány kiirtásával megmentette a selyemipart. Érdeklődése ekkor fordult a fertőző betegségek felé.
Kidolgozta a „betegség csíraelméletét”:
azaz hogy a fertőző betegségek mindig mikroorganizmusokkal kapcsolatosak, és a fertőzés a mikroorganizmus átjutása a beteg szervezetből az egészségesbe. Az élő kórokozók felfedezése vezetett el a sebészi antiszepszis (csíraölés) és aszepszis (csíramentesség) elvéhez és gyakorlatához, egyben igazolta Semmelweis klóros kézmosásának igazságát. Pasteur elérte, hogy az elvet a porosz–francia háborúban a hadikórházakban alkalmazzák, ezáltal sebesültek ezreinek életét mentette meg. Az orvosok nehezen ismerték el eredményeit. Ezen az sem sokat segített, hogy 1873-ban a Francia Akadémia tagja lett.
Talán legismertebb felfedezése a veszettség elleni védőoltás kidolgozása volt.
Az 1880-as évek elején kidolgozta a lépfene és a baromfikolera elleni védőoltást, ezután kezdett a rettegett, addig emberen kivétel nélkül halálos veszettséggel foglalkozni. Gerincvelőből olyan vakcinát dolgozott ki, amellyel nemcsak előzetesen tett védetté kutyákat, de frissen fertőzött állatokat is megmentett. A tizennégy, egyre erősebb oltásból álló sorozatot magán tervezte kipróbálni, amikor 1885-ben Elszászból egy veszett kutya marta kilencéves gyereket hoztak hozzá. Pasteur nem kis lelki tusa után úgy döntött, alkalmazza a menthetetlennek számító fiún az eljárást. Tíz nap alatt adta be az oltásokat – az utolsó olyan erős volt, hogy egy egészséges kutya megveszett volna tőle, ám a gyerek meggyógyult. Élete végéig 350 veszett kutya marta embert gyógyított meg, a rettegett kórt a vakcina továbbfejlesztésével sikerült teljesen leküzdeni. Sikerének hatására közadakozás indult, és 1888-ban felavatták a Pasteur Intézetet. A veszettség és egyéb fertőző betegségek elleni védekezés feladatával világszerte hasonló intézmények létesültek, amelyek ma is a kutatás, oktatás, gyógyítás fellegvárainak számítanak. Hetvenedik születésnapját hatalmas ünneplések közepette ülték meg, két évvel később egészsége hirtelen megromlott, és 1895. szeptember 28-án meghalt.
Pasteur alapjában kémikus volt, ám munkássága a fizikától a biológiáig terjedt, és számos más területre is hatással volt. Hírneve és dicsősége halála után sem halványult.
A fotó forrása: Collection Roger-Viollet via AFP
