Küzdelem a sárkánygyíkkal
Április 24. történeti hagyománya a múlt ködébe vész: a napot Európa nagy részén a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliát, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra.
A vértanú halált halt Georgianus, a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. 303 körül szenvedett mártíromságot Szíriában, és története hamar egybe kapcsolódhatott a helyi mítoszokkal: ilyen volt Sabazios, a frígek ég-atyja története, Perszeusz Medusa-küzdelme vagy Bellerophon harca a kimérával. Szent György fokozatosan kialakuló legendájának végső formáját nagyjából a hatodik századra érte el, de ekkor még nem vált közismertté: Györgynek Rómában már az V. századtól volt saját temploma, Itália többi részén viszont körülbelül csak egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án.
Tours-i Szent Gergely szerint György ereklyéit Galliában is tisztelték, és már a Merovingok is őt tekintették ősatyjuknak, Angliában és Skóciában pedig már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. A keleti egyházban Georgiosz Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik, és ő volt Konstantinápoly védőszentje is. Mindazonáltal György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: a lovagok oltalmazója, a zarándokok és a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt a szentkultuszok sorában. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselte.
Sárkányölő Szent György története - bár korábban többször is apokriffé nyilvánították - végleg kanonizált formájában csak a XII. század folyamán vált közismertté - a legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól, amely hosszú ideje zsarolta azt. A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett, s egyben a fény ősi szimbolikájával is összekapcsolódott.
Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348) is.
A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a XX. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.
Szent György-kultusz Magyarországon
A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a korona alsó, ún. bizánci részén az ő képe látható. Az sem jelentéktelen tény, hogy az első csanádi székesegyházat Gellért püspök Szent György tiszteletére szentelte. A veszprémi Szent György-kápolna is a magyar György-kultuszt hirdette a középkorban. I. István bolgárok elleni hadjáratából is Szent György ereklyéivel tért haza, és a szent a középkorban virágzó nagy magyarországi népszerűségét tanúsítja, hogy számos nemzetségi monostor és templom választotta patrónusául.
A hazai Szent György-kultusz virágzására jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek az egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, a bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme volt a kötelessége. A rendnek ötven tagja volt, "aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek" . A lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal, Sárkányrend néven fejlesztette tovább (1408).
A középkori főnemesség eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a Báthoriak is a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a XIII. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi.
A XVI-XVII. században a szent kultusza Magyarországon a törökök elleni küzdelemmel kapcsolódott össze, míg a barokk kor elején az egyik legnépszerűbb védőszent volt az országban. "Kedveltségét a nevéből képzett régi családneveink szép száma is tanúsítja: György, Győr, Györffy, Györe, Györgye, Györke, Györkő, Györkös, Gyura, Gyuró, Gyurka, Gyurkó, Gyuris, Gyéres, Gyíres, Gyűre." Szent György tisztelete a XVIII. század végére elhalványodott, a legendakörét azóta viszonylag töredékesen ismerik, ám a néphitben és népszokásokban betöltött szerepe még ma is jelentős.
Harc a boszorkányok ellen
A hiedelmek és népszokások a mai napig nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, ami leggyakrabban zöld ággal történt, ugyanis a néphit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja, és rontáselhárító magyarázatot is kapott.
Ezen a napon a legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvára stb. Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, ami főként a tehénre, ill. a tejre irányul, ezért védekezésül kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyfüvekkel vagy ezek főzetével). Sok helyen e napon állították az új köcsögfát is. Szent György napján érdemes földbe rejtett kincset keresni. Országos hiedelem szerint, ha György nap előtt fogott gyíkkal megkenegetik a torkukat, megmenekülhetnek a torokgyíktól. Ilyenkor vetették a kukoricát, a babot, az uborkát.
A magyar néphagyományban Szent György napjához számos szokás kapcsolódik, hiszen az év ezen pontja a XVIII-XIX. századig országszerte a közigazgatási év kezdetének számított. A Kárpát-medence szőlőtermő vidékein a hegyközségek is ezen a napon tartották a második törvénynapjukat. Sitkén (Vas megye) a hegybíró vezetésével ekkor körbejárták a hegyet, megvizsgálták a gyepűt, a bíró pedig a különféle közösségi ügyekben ítélkezett. A büntetés mértékétől függően a vétkesnek valamennyi pint bort kellett fizetnie, amit aztán a hegyközség tagjai együtt ittak meg. A közösség tulajdonát képező megyeköveknél a társasággal tartó fiatal gyerekeket lefogták, és mogyoróvesszővel jól elverték őket, hogy öregkorukban is emlékezzenek a helyre, ahol megcsapkodták őket. Szent György-nap számos településen fogadott ünnepnek számított.
A Zala megyei Esztereg-hegyre a XVIII. században e napon körmenettel vonultak ki a helybeliek, mert a szőlőket és a vetéseket ez alkalommal áldotta meg a pap. Szent György-nap Csörötneken (Zala megye) a falu hat fogadott ünnepének egyike volt. A szőlősgazdák azért fogadták, hogy a jég elkerülje a szőlőhegyet. Sármelléken (Zala megye) a hegyközség a jó termés érdekében ekkor misét mondatott. Sajátos helyi fejlődés eredményeként jött létre a Kőszegen máig gyakorolt, szőlőhöz és borhoz kapcsolódó szokás, a szőlőjövések ünnepe, amely feltehetően egy középkori jogszokásból alakulhatott ki. Kőszegen e napon került sor a városi tisztségviselők újraválasztására. A tisztújítás a városbíró, a belső és külső tanács, valamint a hivatalnokok lemondásával kezdődött. Ekkor mondtak le a hegymesterek is, akik ilyenkor a szőlőhegyről frissen levágott hajtásokkal tértek vissza. Ezeket egy díszes borítójú könyvbe berajzolták.
Az ún. szőlőjövések könyvét 1740 óta vezetik, és a szőlő fejlődésének három fontos periódusát tartalmazza: a Szent György-napi hajtások mellett a Lőrinc-napi fürtök rajzát, illetve a szüretről szóló feljegyzéseket. Szent Lőrinc napján eskették meg ugyanis a szőlőpásztorokat, akik ekkor a városi tanács elé érőfélben lévő fürtöket hoztak. A könyv bejegyzéseiből megtudható az is, hogy melyik évben volt tavaszi fagy, mikor pusztított jégverés vagy kedvező volt-e az időjárás a szőlő érésekor. Néhol a borárakra és az értékesítési lehetőségekre is találhatóak adatok. A szőlőkönyv 1900-tól már feltünteti, hogy a jövéseket "fekete" vagy "fehér" tőkéről vágták-e le, 1930-tól pedig a dűlőnevek is szerepelnek az ábrák mellett. A rajzok többsége ceruzával készült, de vannak tollrajzok is. A könyv 1868-tól kizárólag színes képeket, főleg vízfestményeket tartalmaz.
(Forrás: Ünnepi kalendárium, Néprajzi Lexikon, katolikus.hu)
