Mitsourával strukturálják az időt

Egyéb

(MTI) - A fesztiválon Matthias Loibner zeneszerző Time-projekt című produkciójában vesz részt a Mitsoura zenekar - mondta el Moldvai Márk, az együttes elektronikus zenével foglalkozó tagja. Svéd, francia és görög zenekarokkal együtt lépnek föl, s három koncertet adnak augusztus 7-én, 8-án és 9-én.
 

Mitsoura_band_crop.jpg
Mitsoura zenekar

A grazi muzsikus az interneten bukkant rá a Mitsoura együttesre, úgy találta, hogy ők illenek leginkább zenei projektjébe. A produkció ötletét egy kakukkos óra adta. Ezt hallgatva jött rá a zeneszerző, hogy hányféle zenét is lehet csinálni annak kattogásra - tájékoztatott a projekt születéséről a magyar muzsikus.

 
Matthias Loibner nemcsak zenét szerez, hanem kitűnő tekerőlantos is, és nagyon szereti a balkáni zenét. Népzenét és populáris zenét játszó együtteseket válogatott és rendelt a négy égtájhoz: északhoz a svédeket, a nyugat Franciaország, dél Görögország, kelet pedig Mitsou.
 
Minden égtáj felé áll egy színpad, rajta az együttessel, a hallgatóság középen van, színpadokkal körülvéve. Az egyórás koncerten egy valódi óra ketyegésének ritmusára felelgetnek egymásnak a zenekarok, majd végül közösen játszanak. Loibner azt határozta meg, hogy melyik zenekar mikor lépjen be, meddig játsszon, vagyis strukturálta az időt, de teljesen szabad kezet adott a muzsikusoknak abban, hogy ki mit adjon elő, tehát improvizálhatnak - tette hozzá Moldvai Márk.
 
A La Strada fesztiválon a 20 előadásból 14 ingyenes, köztük a két, gyerekeknek szóló bábszínházi bemutató.