Most bárki kipróbálhatja a madárgyűrűzést

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 8. és 25. között várja az érdeklődőket.

6a24c136-4bfd-4d97-89b7-16a1df2a8f8d.jpg
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakembere madárgyűrűzési bemutatót tart a Fiumei úti sírkertben 2023. január 28-án. Fotó: Kovács Attila / MTI

A madarak befogása és gyűrűzése az időjárás függvényében naponta reggel 6 órától délelőtt 10 óráig, illetve 19 órától naplementéig tart majd. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik, esős időben, valamint nagyon erős szél esetén azonban a gyűrűzés szünetel. Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutatóhálót is megtekinthetnek. Emellett részesei lehetnek a gyűrűzésnek, amelynek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy felvételek készítésére a reggel 7 és 9 óra közötti időszak a legalkalmasabb, ekkor lehet ugyanis a legnagyobb bizonyossággal madárra számítani. 10 és 18 óra között a madármozgás megáll, illetve a hálókat is összehúzzák.

Tavaly 50 madárfaj 3935 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban. A madárgyűrűző akcióval, a pontos helyszínnel és annak megközelítési lehetőségeivel kapcsolatban ide kattintva érhető el további információ.

Ez is érdekelheti

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg idén

Országszerte több mint hatszáz fészekben 1887 gólyafiókát gyűrűztek meg az idén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a nemzetipark-igazgatóságok szakemberei – tájékoztatott az MME csütörtökön.

Bokorlakók közül kerül ki az év madara

Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és a kerti geze közül választhat.

Egyre több fiókát hoz a fehér gólyáknál a gólya

A német természetvédelmi szövetség, a NABU által tízévente végzett nemzetközi gólyaállomány-felmérés legfrissebb előzetes eredményei alapján 330 ezer párra becsülhető a világ fehérgólya-állománya – közölte június 25-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ez több mint kétszerese az 1984-ben számolt 135 ezer párnak, és 20 százalékos növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 265-280 ezer páros értékhez képest.

Úton átkelő teknősökre hívják fel a figyelmet a természetvédők

Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Habár többnyire vizek közelében tartózkodnak az állatok, a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is előfordulnak.