132 évvel ezelőtt, ezen a napon született Coco Chanel, a modern divat és a nevét viselő divatház megalapítója. Elegánsan kényelmesre szabott ruhái és kalapjai hamar kedveltté váltak az európai és az amerikai nők körében is. Kosztümjei, cipői és parfümjei az egész világot meghódították.
Coco Chanel, születési nevén Gabrielle 1883-ban Saumur-ben látott napvilágot szegény család sokadik gyermekeként. Miután édesanyja tuberkulózisban meghalt, szeszélyes édesapja pedig lemondott róla, így az aubazine-i árvaházba került. Az ott szerzett élmények és az öltözködési stílus később erős hatással volt munkásságára.
A varrást 18 éves korában kezdte el, amikoris a moulins-i Notre-Dame intézetbe helyezték, ahol babaruhákat és kelengyéket kellett készítenie. Öt évvel később elindult szerencsét próbálni a Vichyben élő bácsikájához. A jobb boldogulás reményében először kisebb kávéházi, színházi háttérszerepet vállalt. A Coco nevet nagysikerű Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro? előadása nyomán kapta. Párizsba 1909-ben az Arthur Capel iránt érzett szerelem miatt költözött. Itt nyitotta meg első üzletét, amely kalapkészítő műhelyként működött. A híres Chanel parfüm ötlete egy vakáció során merült fel, amikor találkozott Ernest Beaux-val, a népszerű parfümkészítővel, aki az egyedi stílusához illő, szintetikus anyagokat kombináló, különleges virágillattal adományozta meg.
Coco Chanel teremtette meg az elegáns egyszerűség és kényelem definícióit, a nők nagyon szerették ezért, mert olyan ruhákat tervezett, amelyekben nem kellett feszengeniük, mégis csinosak lehetettek. A korszakalkotó stílus hamar elterjedt, és még a Vogue és Marilyn Monroe is felfigyelt rá. Népszerű kardigánjaihoz és kosztümjeihez később strasszból, gyémántból és rubintból készült karpereceket és melltűket is árult. 1957-ben pedig neki ítélték a Neiman Marcus Fashion-díjat Dallasban. A francia divat legnagyobb ikonja 87 évesen, Párizsban hunyt el.