Modern népmese - MICMACS

Egyéb

Aki szerette az Elveszett gyerekek városát és az Amélie-t, az Jean-Pierre Jeunet új filmjét, a Micmacs - (N)Agyban megy a kavarást is kedvelni fogja. Ismét egy korán elárvult hős, egy igazságosztó bajnok, ismét egy "láthatatlan", titkos, fantasztikus világ - a jól ismert városon, Párizson belül.

Basilra rájár a rúd. Nem elég, hogy egy semmitmondónak induló estén, miközben kedvenc filmjét nézi munkahelyén, a videótékában, egy fegyveres támadás tanúja lesz, ráadásnak még kap egy golyót is a fejébe. Az őt operáló orvos pedig - pénzfeldobással - úgy dönt, hogy bent hagyja a töltényt, ami annyit jelent, hogy Basil innentől kezdve olyan, mint egy időzített bomba. Az albérletéből kidobják, a helyi kiskölykök szétlopkodják a ruháit, a videótékába pedig egy csinos "próbaidős" kollegina érkezik a helyére. 

 

Basil lecsúszik, az utcára kerül, és némi pantomimezéssel próbál pénzhez jutni. Aztán egy arisztokratikus bájú, sokat próbált, utcai ószeres, Placard (Jean-Pierre Marielle) ellentmondást nem tűrően hazaviszi őt egy roncstelepre, ahol a kidobott fémhulladékok újrahasznosítására egy bizarr üzemet hoztak létre a barátaival. Ebben a földalatti, fura bunkerben csupa kedves, különc figura él. Például a világon a legmagasabbra repülő, élő ágyúgolyó rekordját felállító, hiperaktív pasas, akit a rendező egyik kedvenc színésze,  Dominique Pinon játszik. Vagy a közösség lelke, mesteri szakácsnője és tyúkanyója, akit a karakteresen huncut arcú színésznő, Yolande Moreau alakít. Velük él egy fekete srác, Remington, (Omar Sy alakításában), aki folyton csak közmondásokat, szólásokat gyűjtöget, és nem is hajlandó máshogy megszólalni, csak ezekkel a kacifántos fordulatokkal. Ott van még a Marie-Julie Baup által megformált Számolka (francia nevén Calculette), egy stréber iskoláslány külsejébe rejtett számolófenomén, aki kiválóan saccol meg mindent a környezetében: sokat nem beszél, csak szendén, lesütött pillákkal ontja magából a számokat. Velük él egy manó külsejű, aranykezű, szerény bábos is (Michel Crémadés), aki az összeszedett limlomokból farigcsál apró marionett bábfigurákat. És végül a hűtőszekrényben egy érzékeny lelkű mutatványosnő bujkál, ici-picire összegörbítve testét (Julie Ferrier).

 

Ez a habókos, nincstelen csavargó-csapat gyürkőzik neki, hogy térdre kényszerítse az ország legnagyobb fegyvergyárosait, Basil ugyanis meg van arról győződve - és feltehetően nem is téved nagyot -, hogy ők felelősek nem csak a fejében landoló, eltévedt golyóért, hanem édesapja haláláért is, akit két évtizeddel korábban Észak-Afrikában ölt meg egy taposóakna.

 
 

Jean-Pierre Jeunet már az Amélie-ben is a félénk, furcsa különcök pártján állt, és ez a tendencia csak megerősödni látszik ebben a filmjében. Úgy tűnik, van benne valami örökös gyanú az úgynevezett normalitással kapcsolatban. A fegyvergyárosok, azaz a film jómódúnak, sikeresnek tűnő lényei Jeunet-nél olyanok, mint a jól öltözött zombik: hiába a márkás szemüveg, a teniszpálya méretű, csillogó lakás vagy a frappánsnak hitt, céges bulis szónoklat, csak kikandikál a mohóság és a téboly. A két rivális fegyvergyáros szerepét a rendező André Dussolier-re és Nicolas Mariére bízta, akik mindent megtettek, hogy az általuk alakított figurák (mint a francia gazdasági elit oszlopos, megbecsült alakjai) teljesen normálisnak, átlagosnak tűnjenek. Persze nem azok: totál őrültek. A levitézlett komédiásokból, csavargókból álló kompánia tagjai pedig hiába tűnnek a társadalom perifériájára sodródott, széllelbélelt figuráknak, mégis ők azok, akiknek még megmaradt a józan eszük.

 

Amellett persze, hogy ez egy bátor, politikus mozi, végtelenül szellemes, fantáziadús, szürreális utazás is egyben, melyben számtalan szeretetteljes stílusparódia akad Buster Keatontól Chaplinig. A rendező egy letűnt kor komédiásainak is emléket állít az ezermester bábszínésszel, a hajlékony guminővel, a ripacskodó ágyútöltelékkel, vagy a főhős pantomim-jeleneteivel. Jean-Pierre Jenuet régi társával, Guillaume Laurant-nal (Hosszú jegyesség, Amélie csodálatos élete) és egy zseniális operatőrrel, Tetsuo Nagatával (Párizs, szeretlek!; Piaf) dolgozva szemkápráztató és szívmelengető párhuzamos univerzumot teremtett, tele apró meglepetéssel.