A kulturális örökségvédelemről szóló 2001. évi LXIV. törvény hatályba lépése óta eltelt időszak alatt bebizonyosodott, hogy alapkoncepciója jó, az integrált örökségvédelmi szemlélet - megfelelő feltételrendszer esetén - eredményesen szolgálhatja a műemléki, régészeti és tárgyi kulturális örökségünk védelmét. A feladatokat hatékonyan a közös, igazgatásilag egységes örökségvédelmi hivatal láthatja el. A törvény alkalmazása azonban számos olyan gyakorlati problémát hozott felszínre, ami előrevetítette a módosítás szükségességét. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a beruházások, a fejlesztések ugrásszerű megnövekedését, melyek során megnőtt a műemlékek, a régészeti lelőhelyek, leletek veszélyeztetettsége.
Világörökség, történeti, nemzeti emlékhely
A Világörökségi helyszínek védelmének megjelenítése a törvényben jelzi e terület szoros kapcsolatát a kulturális örökséghez. Ezen felül a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének eszközeként is előrelépést jelent. Hangsúlyozandó, hogy a "Világörökségi védelem" nem új védettségi kategória, nem újabb hatósági jogkör kialakítása, csupán a meglévő szabályozás keretein belül kívánta elhelyezni a Világörökségi helyszínekkel kapcsolatos ügyeket.
A nemzeti történelem és fejlődés szempontjából kiemelkedő, szimbolikus, illetőleg kegyeleti jelentőségű helyszínek elismerése történeti-, nemzeti emlékhelyként teljes egészében új eleme a törvénynek.
Régészeti örökségvédelem
A régészeti örökségvédelem a múzeumok eddigi tevékenységétől részben elkülönülő feladatkörként került megfogalmazásra. A régészeti lelőhely értelmezésénél a jelenleg hatályos szöveg pontosításáról van szó. A régészeti örökség elemeit elsősorban történeti összefüggésük határozza meg. A javaslat korábban tartalmazta azt a szakma által támogatott változatot, miszerint a nyilvántartásban még nem szereplő, a régészeti örökséghez tartozó ingó és ingatlan elemek is régészeti lelőhelyek. Mivel ez az értelmezés nem felel meg a jogbiztonság követelményeinek, nem került a módosítások közé.
A további módosítások a már 1998-ban elfogadott alapelvek (ld. a régészeti örökség védelméről szóló un Máltai konvenció) mentén kerültek megfogalmazásra. Eszerint a beruházónak kell viselnie a régészeti örökség történeti összefüggéseiből való kimozdításának költségeit. A régészeti megfigyelés, mint beavatkozási forma nevesítése szükséges volt, ezzel ugyanis a beruházóra háruló megelőző feltárás kötelező előírása küszöbölhető ki számos esetben.
Hasonló a szerepe próbafeltárásnak a megelőző feltárási tevékenységek sorában, hiszen ezáltal a feltárások pénzbeli és időbeni tervezhetősége javul, ezért meghatározott körben kötelezővé lesz.
Új elem a feltárások önkéntes finanszírozásának módja, ami a régészeti lelőhelyen kívüli földmunka esetén a megelőző feltárásra vonatkozó szerződéskötés szerinti önkéntesen vállalt lehetőség. A változtatásnak az a célja, hogy kiküszöbölhesse az esetleges mentő feltárás okozta késedelmeket. Ez a különösen a kiemelkedő jelentőségű infrastrukturális beruházások (pl. autópálya-beruházások) esetén jelenthet előnyt, de alkalmazható, ha a beruházó el akarja kerülni a beruházás nem kívánatos elhúzódását.
A régészeti lelőhelyek fizikai veszélyeztetettsége nem csökken, ezért szükséges a lelőhelyvédelem erősítése. A természetvédelmi őrszolgálat bevonásával van erre mód. A természetvédelmi őrök, napi munkájuk keretében, a régészeti lelőhelyekre is figyelnek, a lelőhelyek állapotát negatívan befolyásoló tényezőkről tájékoztatják a hivatalt, hogy megtehesse a szüksége lépéseket.
A módosítások foglalkoznak az ideiglenes védelemmel, amely a veszélyhelyzetbe került örökségi elemek megóvásának egyik leghatásosabb, mással nem helyettesíthető eszköze. Egyszerre szolgálja az örökségi értékek védelmét és növeli a jogbiztonságot az, hogy nemcsak tényleges veszély fennállása esetén lesz alkalmazható. Az ideiglenes védelem fennállása csak a szóban forgó műemléki érték állagának megőrzését, illetve az állagromlás megelőzését szolgáló munkálatok (azaz legfeljebb a legsürgősebb állagvédelmi és szerkezet-helyreállítási munkák) elvégzésére kötelezheti a tulajdonost, azaz nem teszi lehetővé a hatóság számára a teljes körű helyreállítás kikényszerítését.
Nagy területű, és/vagy számos rész-elemből összetett, illetve csak egyes részeiben kiemelkedő jelentőségű műemléki érték esetében pontosan meghatározott rész-védelemmel lehet élni. Az adott ingatlan többi része - hacsak a védetté nyilvánító rendelet eltérően nem rendelkezik - e védett rész műemléki környezeteként kezelendő. Ez a kiegészítés nem változtat azon, hogy ha az ingatlan egésze védett, akkor a műemléki védelem kiterjed annak minden elemére, alkotórészére és tartozékára is.
Több ponton módosulnak a műemlékvédelem sajátos tárgyaira vonatkozó előírások is. Ide tartozik a történeti kertek megóvása, a temetők műemléki értékeinek védelme.
A műemléki jelentőségű területre vonatkozóan a módosítás igyekszik megteremteni az általános közérdekből megvalósuló értékvédelem és a helyi szabályozás összhangba hozásának lehetőségét, illetve hatékony eszközét. Az új szövegezés, amely szerint "a műemlékek helyreállítása és használata során törekedni kell a történetileg összetartozó ingatlanokat, ingatlanrészeket egyesítő megoldásokra, továbbá a korábban - az eredeti műemléki érték csorbításával - eltávolított, fellelhető és azonosítható alkotórészek, tartozékok és berendezési tárgyak visszahelyezésére" - koncepcionális jelentőségű pontosításként ad alapot az örökségi értékek integritásának megóvására, illetve visszaállítására. Ugyancsak fontos a fenntartható használat kötelezettségének határozott megjelenítése, és az eszközéül szolgáló, úgynevezett kezelési terv fogalmának bevezetése - különös tekintettel a világörökségi helyszínekre.
A műemlék részleges bontására, illetve műemlék ingatlan telekalakítására vonatkozó módosítások is a tapasztalatok alapján indokolt pontosítások. Bevezetésük egyszerre szolgálja a valódi értékek védelmé, és növeli a jogbiztonságot azzal, hogy csökkenti az eltérő jogszabály-értelmezés lehetőségét. A védelem hatásosságát nem gyengíti, ugyanakkor gyakorlati szempontból az a jelentősége, hogy a védett ingatlan, illetve építmény értékeihez bizonyítottan nem tartozó elemek, részek eltávolítását nem kell a védelem (e részekre vonatkozó hatályának) megszüntetését kezdeményező eljárásnak megelőznie, azaz kiegészítő rész rendelkezik arról, hogy milyen körülmények között lehetséges, illetve megengedett a műemlék egy részének eltávolítása.
A kulturális örökség ingó elemei, a kulturális javak
A módosítás alapján világosan elkülönülnek a közgyűjteményekben őrzött kulturális javakra vonatkozó, illetve a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó feladatok és jogosultságok. Míg az előbbiek a közgyűjtemények és fenntartóik hatáskörébe tartoznak, addig e törvény a kulturális javak védetté nyilvánítására, kivitelére, illetve az illegális forgalmára vonatkozó előírásokat fogalmazza meg, illetve a felsoroltak végrehajtásért felelős hatóságokat, szerveket.
A rövidebb idő óta Magyarországon lévő és magyar vonatkozással nem rendelkező műtárgyak általában még nem képezik a magyar kulturális örökség részét, így a javaslat szerint ezen műtárgyak (újra)kivitelét, nem lehet megtiltani. A további módosítások azt a célt szolgálják, hogy a hivatal az eddiginél hatékonyabban tudja ellátni a védett műtárgyak felügyeletére, nyilvántartására vonatkozó feladatokat, illetve a kulturális javak kivitelére és a jogtalanul elkerült javakra vonatkozó rendelkezéseket, tekintettel EU-s előírásokra is.
Az örökségvédelmi hivatal, illetve a hatóság eljárása, feladatai
Szükséges volt a hivatal tudományos feladatainak nevesítése, ugyancsak lényeges volt a hatósági jogosítványok megerősítésre, illetve az alkalmazási feltételek definiálása, közelítve a hatóság eljárását a távlati célként megfogalmazott korszerű közigazgatás eszméjéhez, figyelemmel a 2005 novemberében hatályba lépő, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény előírásaira.
Az építési törvény módosításával kapcsolatban a NKÖM - a hivatal véleménye alapján - határozottan elutasította a műemléki építésügyi hatósági jogkör átadását, mert nem látta biztosítottnak az örökségi elemek megfelelő védelmét. A 2001. évi LXIV törvénnyel megerősített, jelenleg érvényes szervezeti felállás és eljárás szerint, az örökségvédelmi hivatal építésügyi hatósági működésének megtartásával lehet az épített örökség védelmét garantálni.
A még mindig folyamatosan növekvő beruházások (ezek között a ráfordítás tekintetében legjelentősebb nagyberuházások, az állami közútfejlesztési programok, Vásárhelyi-terv, valamint a bevásárlóközpontok, lakóparkok építése és egyéb fejlesztések) óriási terhet rónak az első- és másodfokú jogalkalmazókra. Ezért szükségszerű a kulturális örökség elemeire vonatkozó hatósági-szakhatósági eljárás körének, feltételrendszerének pontosítása, különös tekintettel az építésügyi hatósági feladatoktól elkülönült önálló örökségvédelmi hatósági jogosítványra. A hatályos rendelkezések az eddigiekben nem adnak módot arra, hogy az örökségvédelmi szabályoktól eltérően illetve engedély nélkül folyó munkálatokat a hivatal leállíthassa. Az sem volt lehetséges, hogy a hivatal a szabálytalan munkálatokat észlelve mérlegeljen, hanem csak az eredeti állapot visszaállítását lehetett elrendelni, illetve csak az illetékes, engedélyező hatóság bevonásával volt mód az örökséget veszélyeztető munkálatok leállítására. Lényeges új eleme a szabályozásnak, hogy a nem teljesített kötelezettség következményeként is megjelenhet az örökségvédelmi bírság.
Szükséges volt megfogalmazni a nem hatósági eszközökkel élő örökségvédelmi (pro-aktív) felügyeleti munkát, mely a kulturális javak, a régészeti és műemléki örökség (nem közgyűjteményben őrzött) elemeinek fenntartása, megtartása, jókarbantartása érdekében végzett tevékenységet jelenti, különös hangsúllyal a szolgáltató jellegre. A módosítás szerinti átalakított örökségvédelmi hatósági rendszer a szakszerűséget, a hatékonyságot illetően a várakozások szerint jelentős előrelépést hoz a jogszerű, szakmailag megalapozott működésben. Bár e változtatásokból bizonyos többletfedezet igény is keletkezhet, a módosítás elsősorban a meglévő erőforrások hatékonyabb kihasználásával számol, így például az örökségvédelmi bírságból befolyó összeggel.
A módosítás előkészítésben résztvevők egyetértettek azzal, ha a műemlékek, a védett műtárgyak, a lelőhelyek tulajdonosai, kezelői nem részesülhetnek bizonyos kedvezményekben, támogatásokban, akkor a védettség elrendelésével nem jár együtt olyan biztosíték, mely alátámasztja, hogy az értékek a nemzeti kulturális örökség részei. Ezért szükséges az örökségvédelem finanszírozási kérdéseinek újragondolása, megoldási tervezet készítése az EU országokban megismert megoldásokkal és trendekkel összhangban. Ennek alapján javaslatot fogunk tenni az érintett pénzügyi szaktörvények módosítására. Ezen felül érdemes megvizsgálni az örökségvédelem pénzügyi eszközrendszeréül szolgáló előirányzatok bővítésének további stratégiai lehetőségeit, ezáltal fokozva e terület kiszámíthatóságát és stabilitását. A munka során fontos szempont volt, hogy a megalkotandó, módosítandó alsóbb szintű jogszabályok tartalmazzák azokat a szakmai igényeket és előírásokat, melyek a törvény alkalmazhatóságához nagymértékben hozzájárulnak.
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - www.koh.hu
