 |
| Anger Zsolt A nyomozó című filmben |
- Miért izgat ennyire a fotózás?
- Szeretek fotózni, tegnap egész éjjel képeket vágtam, mert néha színházi vagy filmes standfotósként is dolgozom. A dolog A nyomozó forgatásán kezdődött, olyan családias volt ugyanis a produkció, hogy tulajdonképpen én fotóztam. Amikor aztán én is szerepeltem egy jelenetben, akkor az asszisztens kezébe nyomtam a fényképezőt, és játszottam.
- Ha ilyen kevés pénz volt a filmre, nem volt a szűkösség miatt feszültség a forgatáson?
- Az egész stábot Gigor Attila rendező nyugalma tartotta egyben. Válogatott, lelkes emberekkel dolgoztunk, és a végére olyanná váltunk, mint egy nagy baráti társaság. Három-négy héttel a forgatás befejezése előtt például az igazi filmes rókák, akik egyik produkcióból a másikba vándorolnak, siránkoztak, hogy milyen lesz az élet A nyomozó után. És ez az összetartás és lelkesedés szerintem egyértelműen érződik a filmen. Nagyon jó volt együtt dolgozni.
- Nehéz lehet a magyar filmeseknek, amikor nyernek egy díjat a szemlén február elején, utána mondjuk nyáron Karlovy Varyban, és aztán egészen őszig kell várniuk, hogy végre a szélesebb hazai közönség is láthassa a filmet. Te hogyan éled meg ezt a várakozást?
- Ezzel a filmmel kapcsolatban már sokszor megértem, hogy valaminek vége van: a forgatás befejezésével volt egy végeélményem; aztán jött a szemle, és vittük haza a hónunk alatt a díjakat, de annak is vége lett; Karlovy Varyban is sikert arattunk, de onnan is haza kellett jönni. A mostani bemutató pedig kicsit arról is szól, hogy már tényleg vége a munkának részünkről, mert egyedül az lehet izgalmas, hogy mekkora nézőszámot ér el a film, de az számomra igazából mindegy. Nekem az a fontos, illetve annak örülnék, hogy azok a kíváncsi és nyitott emberek, akiket érdekel, lássák A nyomozót.
- Igaz-e, hogy nem szívesen szerződsz le egy társulathoz?
- Erről nincsen szó, mert én szeretek társulatban dolgozni, csakhogy vannak saját terveim, és ha az adott társulaton belül nem kapok lehetőséget a megvalósításra, akkor a bennem lévő alkotói energia elvész, nincsen rendesen kihasználva. Egyébként nagyon jó dolog társulatban, csapatban dolgozni, de ha nem élhetem ki magam, ha túl sokat kell elfojtanom, megbokrosodom.
- Lehet, hogy ez a hasonlóság közted és a filmbéli Malkáv Tibor között? A rendező talán ezért osztotta rád a szerepet?
- Nem. Én a vizuális fantáziáját ébresztettem fel, mert először éppen egy kórházban találkoztunk - egy közös barátunkat látogattuk mindketten -, üldögéltünk egymással szemben a folyosón, és nagy hatást tett rá, hogy mögöttem zöld csempe volt a falon. Tudta, hogy ki vagyok, színházban is látott már engem, és valószínűleg ebben a pillanatban passzintotta hozzá az én külsőmet a forgatókönyvben már létező Malkáv Tibor belső tulajdonságaihoz. Így lettem Malkáv Tibor.
- Mindannyiunk örömére. Gigor Attila nem egy szószátyár, kissé zárkózott figura. Könnyen megértettétek egymást?
- Nagyon sokat beszélgettünk a könyvről és az abban lévő humorról, és bár teljesen különböző emberek vagyunk, idővel kiderült, hogy számos téren közös az érdeklődésünk, jól megértjük egymást. Olyannyira, hogy egy évvel megismerkedésünk után, amikor elkezdődött a forgatás, a stábból sokan azt hitték, hogy gyerekkori barátok vagyunk.
- Apropó gyerekkor, a rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, és a stábban egyéb olyan filmesek is dolgoztak, akik a pálya elején járnak. Érezhető volt ez a munkában?
- Az volt érezhető, hogy pontosan tudják, mit akarnak, és azt is pontosan tudják, hogyan akarják megvalósítani. Jó példa erre, hogy jóval a forgatás előtt felvettünk pár fontosabb jelenetet, azaz lényegében készítettünk egy kis ízelítőt, egy pilotot a filmből, amivel a producer házalhatott pénzért, pályázgatni tudott vele. Nemrég újranéztem ezeket a felvételeket, és rádöbbentem, hogy szinte kockáról kockára megegyeznek a végleges változattal, annak ellenére, hogy más évszakban készültek. Szeretném megemlíteni Herbai Máté operatőrt, akin nagyon sok múlott, és ő mindent beleadott.
- Téged mire emlékeztetett A nyomozó, amikor először láttad?
- Sajnos számomra sosem okozhat olyan élményt, mint egy "szűz" nézőnek, nem tudom tisztán látni, mert olyan, mintha egy krimi olvasnék, és az elejétől fogva tudnám, hogy ki a gyilkos. Szerencsére az ország nagy része nincsen ilyen helyzetben, úgyhogy nagyon jó szórakozást kívánok hozzá!
