Moholy és a többiek

Az újraértelmezett Moholy alcímet viselő tárlat csupán egy ötéves korszakot dolgoz föl Moholy elképesztően gazdag életművéből, a legelejét, attól a pillanattól, amikor a joghallgató fiatalember az első világháború sebesültjeként 1917-18 folyamán tábori levelezőlapokra rajzolgatni kezdett. És ott marad abba, amikor 28 évesen tört németséggel, képzőművész diploma nélkül Weimarba megy, és Walter Gropius, az új idők prófétája, felajánlja neki az épp akkor távozó Johannes Itten professzori helyét az iskolájában. Botár ennek a pillanatnak az előzményeire és okaira volt kíváncsi. Bravúrosan ragadta meg az anyagot, mert ez a rövid periódus a tízes évek budapesti művészköreinek atmoszférájával, a függetlenedő Magyarország lendületével, majd a Tanácsköztársaság mindent felforgató forradalmával óriási hatást gyakorolt a képzőművészet friss áramlataira.

 

Ezután Bécs, ott is elsősorban az emigráns magyar művészek - Kassák és az aktivisták köre -, illetve Berlin adtak meg sűrítve mindent Moholynak, amit az akadémikus oktatásban kihagyott. Kassák folyóirata, a MA, majd a húszas évek elején Herwarth Walden berlini művészet-szervező tevékenysége és mindenekelőtt a Sturm köré gyűlt művészek csak továbblendítették Moholyt abba az irányba, amit már itthon is elég világosan látott, bár művésznek még nem volt mondható. De az a tény, hogy már 1922-ben megfogalmazta művészetszemléletét, amikor még éppen ismerkedőben volt a fotográfiával, filmet, fotogramot még nem csinált, szóval Moholy elméleti alapvetésének ez a nagyon korai jelentkezése azt sejteti, hogy komoly szellemi puttonyt cipelt magával Európába és később a tengerentúlra.

 

Itthon ma is nagyjából annyit tudunk róla, hogy korszakalkotó művészetpedagógus volt, a Bauhaus egyik meghatározó figurája, és egyike azoknak, akik a Bauhaus elveit sikeresen tudták átmenteni később Amerikába. De még 2006-ban, halálának 50. évfordulóján sem készült átfogó kiállítás az életműről, és bár az Iparművészeti Egyetem a jubileumi évben fölvette az ő nevét, a fotói, grafikái itt-ott felbukkannak tárlatokon, Moholy egész tevékenysége mégis máig hiányzik a hazai köztudatból.

 

Ehhez képest Botár Olivér koncepciója nem csak a Moholy-művekre összpontosít. A korai grafikák, expresszionista festmények, majd a néhány gépi-dada ábrázolás és a konstruktivista festmények mellett többségben a művésztársak szerepelnek, akik ebben a korszakban végigkísérték Moholy útját: Berény Róbert képei, majd Uitz, Bortnyik, Kassák, Nemes-Lampérth, Mattis-Teutsch. És Ady portréja, Babits egy fényképe, a fiatalkori barát és szellemi társ, Hevesy Iván figurája is feltűnik, akik mind erősen hatottak Moholyra. A dokumentumok, festmények, grafikák és fotók révén pontosan kirajzolódik az út, amelyen a költőként induló, aztán rajzolni kezdett Moholy az "új látás" megalapozója lett.

 

A kiállítás középpontjában egy konstruktivista festménye áll, ennek hátoldalán egy mészréteg alatt Botár véletlenül találta meg a még itthon festett "mezőgazdasági-dada" kompozíciót. A kép két oldala az idővonal két irányába mutat: a figurális ábrázolással elegy dadaista lendület a múlt, míg az építészeti struktúraként felépített konstruktivista festmény már a jövő irányába. Mindkettőhöz hozzátartoznak a magyar művésztársak, akiknek kiemelése ezen a kiállításon Moholyval együtt az egész magyar korai avantgárd politikamentes, méltó újraértelmezését is végre megteszi.