A Mohy Sándor sajátos formanyelvében megfestett portrékat, önarcképeket, csendéleteket és tájképeket bemutató tárlat rendezője dr. Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője. A kiállítást Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Gazda József művészettörténész nyitják meg.
A kárpátaljai Dercenből származó, majd Szatmárnémeti és Dés után Kolozsvárt megtelepedő
Mohy Sándor (1902–2001) az erdélyi festészet egyik legjelentősebb és legtermékenyebb alkotójaként, valamint meghatározó művészpedagógusként írta be nevét az erdélyi művészet történetébe.
Születésének 120. évfordulóján az Erdélyi Művészeti Központban rendezett, mintegy hatvan alkotást felvonultató retrospektív tárlattal emlékeznek e kiváló művészre, betekintést nyújtva festészeti és grafikai munkásságába.
Mohy Sándor 1919-ben érettségizett a szatmárnémeti református gimnáziumban, utólag Litteczky Endre szatmári festő fedezte fel szobrászati alkotásait, majd az olajfestés technikájára tanította. Mohy Papp Aurél műtermébe is eljárt, aki segített megismertetni őt a nyilvánossággal. 1924 és 1925 nyarán a nagybányai szabadiskolában dolgozott, ahol Thorma János korrigálta műveit, majd 1925–1929 között a kolozsvári művészeti főiskola („Belle Arte”) festészeti szakán tanult. 1931-től a szatmári református gimnázium óraadó tanára lett, majd 1937-ben a családjával Désre költözött, ahol rajztanári állást kapott az Andrei Mureşanu Líceumban. 1938–40 között átvette és újjászervezte a Szopos Sándor által alapított dési szabad festőiskolát, 1940-ben Désen megnyitotta első egyéni tárlatát. 1949-től 1970-es nyugdíjazásáig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének előadótanára, 1967-től rektorhelyettese volt. Számos erdélyi folyóirat és napilap közölte művészeti írásait, ezekből egy válogatást a Műhelynapló című kötete (Dacia Kiadó, Kolozsvár, 1981) tartalmaz.
Jelen kiállításra a Sapientia Alapítvány, valamint a Székely Nemzeti Múzeum kollekciója mellett több hazai, illetve magyarországi magángyűjteményből válogattak, arra törekedve, hogy
a bemutatott művek egyaránt szemléltessék a mintegy hét évtizedet felölelő gazdag életmű jelentős periódusait és a festő jellegzetes témáit is.
A válogatásban szerepelnek olyan muzeális értékű művei, mint A kertben (1937) című korai kompozíció, amely Gauguin Tahitin készült munkáit is eszünkbe juttatja; az egyik legizgalmasabb és kápráztató színei miatt is leglátványosabb önarcképe, a Borotválkozó önarckép (1957); a Banner Zoltán által írt monográfia címlapján szereplő Hegyvölgy utca festőállvánnyal (1971) vagy a monumentális Építők (1975). Ezek mellett több kisméretű, intimebb hangulatú csendélet, kevésbé ismert portrék és tizenöt grafika (kompozíciós vázlatok, önálló rajzok) is megtekinthetők a kiállításon.
A tárlat további érdekessége, hogy több olyan atipikus festményt is bemutat
az 1930-as évek szatmári és dési periódusaiból, amelyeken az ő megszilárdult, nagy kubusokból és színfoltokból építkező képeihez képest szokatlan ecsetkezelés és színharmóniák figyelhetők meg.
A tárlaton szereplő munkák jól szemléltetik azt a jellegzetes Mohy-stílust, amely már a negyvenes években megszilárdult, és amelyhez a festő az élete végéig ragaszkodott.
Mintegy szobrászi erővel, nagy formákból és széles foltokból felépített képei a kubusos szerkesztési mód miatt a kubizmust juttatják eszünkbe,
de méltatói konstruktivistának, sőt az ötvenes években formalistának is bélyegezték a művészt, aki valójában egyik irányzathoz sem tartozott, csupán határozottan és szilárdan, kiváló színérzékkel építette fel a realitásból ihletett látványt, amelyet kifejezően szögletes rajzzal és geometrikus formákkal stilizált.
A kiállítás 2022. augusztus 20-ig, keddtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton pedig 11 és 18 óra között látogatható.
Nyitókép: Mohy Sándor: Borotválkozó önarckép, 1957, részlet. Forrás: MANK
