Molekuláris konyha, pneumobil és dinamikus tanulás a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Egyéb

(MTI) A soproni székhelyű egyetem kilenc kara öt városban több mint száz programot kínál a fiataloknak és szüleiknek ? mondta Németh Róbert főszervező az MTI-nek. Az egyetem győri karán a molekuláris konyhaművészet fortélyain kívül a dinamikus tanulás trükkjeit is elsajátíthatják az érdeklődők. Ezen túl hallhatnak boszorkányos növényekről és a vendéglátást színesítő farsangi hagyományokról.

Mosonmagyaróváron egyebek között kiderül, hogy miként tájékozódik "a tollas GPS", vagyis a postagalamb. Arra is választ kapnak a kérdezők, hogy miért szomjasak a növények, továbbá arról is szó lesz, hogy melyek a testet, lelket gyógyító növények. A mosonmagyaróvári karon megemlékeznek óvári gazdász életutakról, nevezetesekről, elfeledettekről és újra felfedezettekről.

A soproni kampuszon mikroszkópok segítségével lehet majd bepillantani az apróságok csodálatos világába. A meteorológiai mérőállomást felkeresők kézbe vehetik meteorológiai mérések eszközeit és ki is próbálhatják azok működését. A kémiai intézetben víz- és borvizsgálatra kerül majd sor, s ezúttal kémikus ad választ arra, hogy mitől jó a víz és mitől a bor. Az erdő ehető ajándékairól, a különféle termésekről és gombákról ismertető hangzik el, a csillagos eget pedig távcsövekkel "vallathatják" az éjszakai órákban a későn fekvők. A levegőhajtású járgánnyal gyorsulási versenyt tartanak. A faanyag-vizsgálatok mellett lesz favágó verseny és virtuális séta az egyetem könyvtáraiban.

Székesfehérváron virtuális barlangséta várja az érdeklődőket, a szombathelyi karon pedig a nyolcadik bolygó rejtélyéről és a szexuális evolúcióról esik egyebek között majd szó. De lesz molekuláris modellezés, a versenyező kedvűek pedig scrabble bajnokságon tehetik próbára kreativitásukat.

A szervezők bíznak abban, hogy a programokat a tavalyihoz hasonló érdeklődés fogja kísérni, 2010-ben ugyanis a karok által rendezett eseményeken mintegy négyezren vettek részt ? mondta Németh Róbert, hozzátéve: remélik, hogy a továbbtanulás előtt álló középiskolások érdeklődését, kedvét sikerül felkelteni az egyetem és a kutatói pálya iránt a rendezvényekkel.