Moliere után Shakespeare-darab Sepsiszentgyörgyön

Egyéb

A sepsiszentgyörgyi társulat A fösvény című darabot hozta el Budapestre: a programot a színházak ajánlása alapján állították össze, és ahogy Bocsárdi László rendező elmondta, több oka is volt, hogy éppen ezt a darabot választották. ?Nagyon frissnek és aktuálisnak érezzük ma ezt a pénzről, kapzsiságról szóló Moliére-i szöveget, és mivel a Thália Színház nagyszínpadi produkciót kért tőlünk, a műsoron levő kevés nagyszínpadi előadásunk közül A fösvény tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy a budapesti közönség előtt is megmérettessen? ? fejtette ki a rendező. Bocsárdi László hangsúlyozta: általában a kisvárdai fesztivál az a határontúli helyszín, ahová évente elviszik a színház fontosabb új produkcióit, de A fösvény díszlete sajnos nem fér be a kisvárdai Művészetek Háza színpadára, tehát ilyen szempontból is kapóra jött ez a Thália-beli vendégjáték a darab magyarországi bemutatására.

 

A Szemlén a társulatok bemutatkozása mellett kiemelt cél teret adni a színházak találkozásának, illetve szakmai fórumot biztosítani a társulatoknak. ?Mindig fontosak az ilyenfajta színházi találkozások, mert lehetőséget kínálnak a párbeszédre, rendezők, színészek, tervezők alkotásainak megismerésére, izgalmas együttműködések előkészítésére. A kisvárdai fesztivál például ? bár az a rendezvény a játszóhelyek nem megfelelő volta miatt szakmai szempontból nem nyújt teljesen objektív képet a határon túli színházak pillanatnyi állapotáról ? számunkra több fontos együttműködést eredményezett? ? jegyezte meg Bocsárdi László, aki hozzátette: díjakat, tévéfelvételeket, vendégjátékokat köszönhetnek a hasonló programoknak. ?Így sikerült megvalósítani például A nyugati világ bajnoka vagy a Bánk bán című előadásaink Katona József Színház-beli vendégjátékait, vagy különböző előadásainkról készült minőségi tévéfelvételek rögzítését, művészeinkről készült portréműsorok elkészítését.?

 

A Tamási Áron Színház társulata jelenleg Shakespeare Hamletjének színpadra állításán dolgozik, amelyet a Gyulai Várszínházzal közösen mutat be. Emellett a következő évadban három meghívott rendezővel és Zakariás Zalánnal, a színház művészeti vezetőjével fog együtt dolgozni a sepsiszentgyörgyi teátrum. Radu Afrim UNITER-díjas rendező Wedekind Lulu című klasszikusát viszi színre? Porogi Dorka fiatal marosvásárhelyi rendezőnő egy kortárs magyar drámát, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját rendezi? Zakariás Zalán az egyelőre még ismeretlen című szilveszteri produkciót jegyzi, és ugyancsak nincs eldöntve még, hogy milyen darabot fog színpadra állítani jövő tavasszal Victor Ioan Frunza, aki a nyolcvanas évek elején induló híres román rendező-generáció egyik legfontosabb képviselője. ?Két egyéni előadás is várja a közönséget a következő évadban a Tamási Áron Színházban: Marguerite Duras A szerető című kisregényéből Kicsid Gizella, Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című monodrámájából pedig Derzsi Dezső fog egyéni előadást készíteni? ? tájékoztatott Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára.