„Darwin elméletének épp az alkalmazkodás a lényege, úgyhogy most rajtam a sor” – meséli Dékány Dávid, a Darwin Motel szerzője, aki ma, A költészet napja alkalmából mutatja be verseskötetét.

"Itt az idő, hogy mindaz, amire korábban hangtompítót szereltünk, végre felébressze az alvókat." . olvasható a kötet absztraktjában. Hogyan tervezed felébreszteni az alvókat?

Alapvetően fegyverekkel. Szavakkal. Vagy egy sörösdobozzal, amit éjszaka hazáig rugdosunk, kilométereken át, hogy aztán végül ott hagyjuk a járda szélén. Gondolj bele, milyen vicces valakit csak azért felébreszteni, hogy agyonlődd.

 

Költői pályafutásod bloggerként indult, azóta már több neves irodalmi lap is közzétette írásaidat. Hogyan kerültél be ebbe a vérkeringésbe? Mire vagy eddig a legbüszkébb, amit elértél?

Deczki Sarolta megmutatta pár bejegyzésemet az Új Forrás szerkesztőinek, akik kettőt le is hoztak közülük a lapban. Mai szemmel nézve elég béna kis írások voltak, de akkor annyira megörültem a nyomtatott megjelenésnek, hogy hirtelen elhittem, hogy nekem igenis költőnek kell lennem ? és azóta sem történt semmi olyan, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Egyszer csináltam egy elképesztően finom gyümölcsrizst, erre vagyok a legbüszkébb.

 

Kinek mutattad meg az első versedet, és mi volt a reakciója?

 

A legelsőt? Már nem emlékszem pontosan, de ha tetszett neki, akkor nincs ízlése.

 

Mi dönti el, hogy az egyes emlékeidet, impulzusaidat papírra veted-e majd?

Én.

 

És most április 11-én, a költészet napja alkalmából a Libri gondozásában megjelenik a Darwin Motel. Milyen érzéssel tölt el a megjelenés? Milyen időszak terméseiből válogathatunk belőle? Kik voltak segítségedre?

Most nem szeretnék egy köszönetnyilvánításszerű névsort, mert valaki biztosan kimaradna, aztán jól megsértődne. Sokan sokféleképpen segítettek: tanácsokkal, ajánlásokkal vagy adott esetben kajával, hogy egyáltalán életben maradjak (nevet). A legkorábbi szövegek (Radír, Napok óta, Majdnem) 2010-esek, a legújabbak pár hónaposak, és igen, most eléggé felgyorsultak az események, kicsit még szokni kell bizonyos dolgokat, de hát Darwin elméletének épp az alkalmazkodás a lényege, úgyhogy most rajtam a sor.

 

Elárulhatsz már valamit a jövőbeni terveidről?

Van egy könyvterv 2016-ra, de erről ennél többet egyelőre nem mondhatok. Viszont ha bejön az élet, akkor venni fogok egy gepárdot meg egy házat Kaliforniában, az óceánhoz nagyon közel.