Magyarország szovjet katonai megszállásához az érv a békeszerződés megkötése után az volt: az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási útját biztosítani kell Magyarország területén is. 1955 után ez az érvelés megszűnt. Ennek a stratégiai mozzanatnak - mint ismeretes - az 1956. évi politikai mozgalmakban mind Lengyelországban, mind Magyarországon jelentős szerepe volt. Formálisan Magyarországgal újra kellett rendezni a szovjet csapatok állomásozásának kérdését. A szovjetek magyarországi tartózkodását egy az önállónak tekintett magyar állammal kötött szovjet-magyar megállapodás rögzítette (1957. május 27.). Minden demokratikus megmozdulásnak mind Magyarországon, mind a szomszédos szocialista országokban egyik célkitűzése volt a szovjet katonai megszállás felszámolása. De mindenki tisztában volt azzal: erre csakis egy a nagyhatalmak közötti új stratégiai megállapodás után kerülhet sor. Az 1989. december 2-i máltai Bush-Gorbacsov találkozó megfogalmazta Európa "békés és demokratikus" átalakításának programját. Máig felderítetlen: a Szovjetunió miért nem informálta a szocialista országok kormányait stratégiai céljairól, és mennyire tájékoztatta a megállapodások kulisszatitkairól az Egyesült Államok az általa támogatott kelet-európai radikális ellenzék erőit. A Szovjetunió már 1989 áprilisában részleges kivonulást kezdett Magyarországról, hajlandónak mutatkozott nemcsak a dollár-elszámolású gazdasági cseréről, hanem csapatai általános kivonásáról is tárgyalni. Néhány hetes, kormányok közötti erős huzavona után 1990. március 10-én megszületett a megállapodás. Moszkvában Horn Gyula és Eduard Sevardnadze, a két ország külügyminisztere ünnepélyes külsőségek között aláírták a teljes szovjet csapatkivonásról intézkedő kormányközi egyezményt. Eszerint a csapatkivonások 1990. március 12-én kezdődnek és 1991. június 30-án fejeződnek be. A csapatkivonás pénzügyi részleteiről csak később kívántak megállapodni. Az első egységek március 12-én Hajmáskéren kezdték meg a kivonulást.
