Süt a nap, vagy öt fokkal melegebb van, mint Pesten, és maximum tízzel kevesebb, mint a POSZT-on. Ideális - a movEast a nyár leghangulatosabb művészeti fesztiválja lehetne. Valahol mindig szól a zene, vagy a portos színpadon a Dzsámi előtt, délután meg a Jókai téren, bár itt a legendás magyar rajzfilm-szinkront tekintjük zenének, és hozzá illisztrációnak az egyenlő oldalú négyzet kivetítőn bemutatott rajzfilmeket. Ez is kisebb-nagyobb tömegeket vonz, látni olyan tinédzseret, aki földbe gyökerezett lábbal, tátott szájjal értelmezi gyermekkorunkat: ezerrel megy a Macskafogó meg a Vili, a veréb. Szerencsére nem lepik el hírességek a kávézókat, ami azért baromi jó, mert a szakma krémje úgy tud elrejtőzni a városban, hogy kiül a teraszokra és ez senkinek sem tűnik fel. Néha persze elcsípni borzalmas angolsággal tárgyaló hármasokat, akik a bérforgatásról, a koprodukciókról, színészcserékről diskurálnak - és ez biztosan hasznos, csak a kívülállónak nevetséges picit.
A versenyprogram számomra jobbfajta cseh tinédzservígjátékkal indult, egy húsz alatti fésületlen donjuanról (Oskar), aki negyvenes nők menedéke lesz, mint számítógépszerelő szexrabszolga. Sikeresen bepótoltam Bogdán Árpád megrázó alkotását: a Boldog új élet kőkemény, igaz film, egyetlen problémám vele az, hogy az angol feliratok segítettek a megértésben, ami tényleg nem OK. A kedd estét legalább sikerült tönkretenni egy brutálisan elrontott, meg nem írt, fel nem vett, el nem játszott, át nem gondolt, Happy End címen futó román filmmel, melyben szánalmas, rossz, romlott, vagy csak megtévedt alakokat jelenítettek meg minden fantáziától megszabadult színészek, de főleg civilek. Egy-egy ilyen vetítésen azért összejövünk harmincan is (ezen a román filmen egyszer hatan álltak fel és vonultak ki, azután maradtunk alig tízen), várom még tehát a revelációt, de biztosan megjön, ha nem is magától. Érezni a levegőben, nincs messze a nagy ihletett pillanat, amikor kiderül, mit tud a movEast. Megyek utána.
