Az angol free cinema (szabad mozi) az ötvenes években kialakult angol filmművészeti irányzat. ?Legjelentősebb képviselői ? Tony Richardson, Lindsay Anderson, Karel Reisz, John Schlesinger, Jack Clayton ? filmjeikben a korabeli angol társadalom ellentmondásait ábrázolták, kritikusan, keményen. A külvárosok világát, a fiatalok vágyait, kötöttségeit, és a munkásosztály hétköznapjait.? Tony Richardson, Lindsay Anderson, Karel Reisz filmes szakíróként kezdték pályájukat igen jelentős szaklapoknál ? Reisz fontos elméleti munkát is publikált A filmszerkesztés technikája címmel, Anderson pedig több szakkönyvet is írt, továbbá folyóiratot alapított. Az 1956-os évben aztán manifesztumban ítélték el a korabeli kommersz angol filmgyártást, és az angol film gazdag dokumentumfilmes hagyományaira épülő, új esztétikai elveket fogalmaztak meg.
Több jelentős dokumentumfilmet is készítettek. Nézzük csak, miről szólnak ezek! Tony Richardson és Karel Reisz A mama nem engedi című filmje egy korabeli jazzklub világába vezeti be a nézőt, míg Lindsay Anderson Minden nap, kivéve karácsonykor című munkája egy vásárcsarnok életét dolgozza fel. Karel Reisz Mi vagyunk a lambethi fiúk című, 1959-es filmje egy fiatal társaság időtöltésének szociológiailag pontos látlelete. ?A mozgalom első munkái az angol dokumentarista iskola legjobb hagyományait folytatják.? De hogyan indult útjára a free cinema? Nos, ?az irányzat indulásában nagy szerepet játszott a konzervatív politikai légkör ellen erőteljesen tiltakozó, fiatal írókból (John Osborne, John Braine, Alan Sillitoe), valamint kritikusokból, színházi emberekből álló ?dühös fiatalok? mozgalma.
A dühös fiatalokat a free cinema alkotóival a társadalom peremére szorulók élete iránti elkötelezett érdeklődés és a politikai kiábrándultság kötötte össze. John Osborne és Tony Richardson 1959-ben filmvállalatot is alapítottak (Woodfall Films néven), ahol Richardson hamarosan elkészítette Osborne kultdarabja, a Dühöngő ifjúság filmváltozatát. Az érzékeny társadalmi és lelki problémákra tapintó, komor hangulatú film fordulópontot jelentett az angol filmművészetben, és Richard Burton főszereplésével világhírűvé vált.? Richardson egy évvel később az Egy csepp méz című filmmel jelentkezett, mellyel szintén remekelt, majd filmre adaptálta Sillitoe A hosszútávfutó magányossága című elbeszélését, amely ?kiváló pszichológiai tanulmány egy munkás származású tehetséges fiúról, aki rablás miatt nevelőintézetbe kerül, és akinek kitartását az intézet igazgatója saját ambíciói kiélésére szeretné használni?.
Karel Reisznek dokumentumfilmjei után 1961-ben a Szombat este, vasárnap reggel hozta meg a világhírt, amelynek munkás hőse reménytelenül próbál kitörni a társadalom számára kínált lehetőségei közül. Lindsay Anderson ? aki később 1968-as Ha? című filmjével elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját ? 1963-ban elkészítette az Egy ember ára című alkotást, amelynek ?főhőse egy sikeres és gazdag rögbijátékos, aki reménytelenül szerelmes lesz egy megközelíthetetlen, csalódott özvegyasszonyba. Anderson filmjét az érzelmekkel és szentimentalizmussal vegyes provokáció jellemzi, a generációk mentén kettészakadt társadalom elleni tehetetlen lázadás, akárcsak a free cinema legtöbb alkotását.? Az irányzat azonban a hatvanas években elveszítette kezdeti lendületét. Tony Richardson Hollywoodban próbált szerencsét, Karel Reisz pedig producerként kezdett működni. Egyedül Lindsay Anderson maradt hű saját filmes látásmódjához.
Való igaz, a free cinema ideje a hatvanas években lejárt, az irányzat képviselői azonban olyan filmes hagyományt hagytak az utókorra, amely sosem tűnik el. A társadalom és a hétköznapi ember problémái máig foglalkoztatják a filmeseket, ezért az örökségért tehát nemcsak az olasz neorealizmus alkotóinak kell köszönetet mondanunk, hanem a free cinema képviselőinek is.
Nézzük is az örökséget ? és egy filmet a kilencvenes évekből, amely bizonyítja: a free cinema örökké él.
A mama nem engedi
Tony Richardson és Karel Reisz 1956-os alkotása egy 22 perces rövidfilm, amely egy korabeli londoni jazzklub világát tárja a néző elé. A dokumentarista stílusban forgatott film főhősei a fiatalok és a zene, pontosabban a jazz.
Dühöngő ifjúság
Tony Richardson 1956-os filmjének főhőse az egyetemet végzett, de piaci árusként dolgozó 25 éves Jimmy Porter, aki minden dühét a trombitáján és feleségén, Alisonon vezeti le, aki egy Indiában szolgált katonatiszt lánya. Amikor barátnője, Helene rábeszélésére Alison terhesen elköltözik, hiába alakul ki szenvedélyes viszony Jimmy és Helene között. Mivel továbbra sincs igazi tevékenységi lehetősége a piszkos, szürke új Angliában, ez az örökké lappangó düh átszövi Jimmy egész életét.
Szombat este, vasárnap reggel
Karel Reisz 1960-ban készült filmje a free cinema egyik legjelentősebb darabja. A helyszín Anglia az ötvenes évek végén. A Nottingham lepukkant munkásnegyedében élő Arthur egyike azon dühös fiataloknak, akik gyári munkásként robotolnak alacsony bérért. A szürke hétköznapokból az egyetlen kitörési lehetőséget a hétvége jelenti számára. Ilyenkor a kocsmában hangoskodik és sörözik a barátnőjével, Brendával, illetve a haverjaival. Hamarosan azonban megismerkedik Doreennel, ám egy héttel később Brenda bejelenti, hogy terhes és pénzt kér Arthurtól az abortuszra.
Ha?
Lindsay Anderson ezzel az 1968-as filmmel nyerte el a cannes-i filmfesztivál nagydíját ? ami már a történetet olvasva sem tűnik meglepőnek, hát még, ha megnézzük a filmet! A nyári szünet végeztével Mick Travis Londonból visszatér a kollégiumba, ahol tanulmányait végzi. Az iskola legfőbb jellemzője, hogy tökéletesen elnyomó rendszer van benne: az előjogokat a társadalmi hovatartozás alapján határozzák meg, a szellemi teljesítmény nem nyom annyit a latban, mint a tanároknak tett szívességek végrehajtása. Mick és társai eleinte békés módszerekkel akarják megoldani ezt a problémát, ám amikor ellenállásuk miatt nem meghallgatják, hanem inkább eltanácsolják őket az intézményből, elkeseredésükből fegyvert ragadnak.
Trainspotting
Mi sem illene jobban ebbe a listába, mint a kilencvenes évek kultikussá vált filmje, Danny Boyle 1996-os Trainspottingja! A főszereplő, Mark és haverjai képtelenek beilleszkedni a társadalomba, nem mintha a gazdaságilag lepusztulóban lévő Edinburgh-ben sok lehetőségük lenne erre. Csupa vesztes figura, akik parttalanul sodródnak ide-oda. Az egyetlen menekülést a drog kínálja számukra, heroinnal belőve utaznak a képzelet univerzumában. Szárnyalásuknak csak az szab gátat, ha elfogy az anyag. Azért élnek, hogy hozzájussanak a következő adag narkóhoz. A sors azonban még egy utolsó lehetőséget kínál Mark számára.
Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/port.hu
