Ha tágan értelmezzük az ételművészet fogalmát, akkor az egyiptomi ételábrázolásoktól kezdve, a barokk vagy reneszánsz csendéleteken át egészen Warhol Campbell leveskonzerveiig sok mindent ide lehetne sorolni. Ma azonban ételművészet alatt leginkább azt értjük, amikor maga az étel mint médium jelenik meg, a kompozíciók ehető alapanyagokból épülnek fel. Némelyik puszta műtárgyként funkcionál, de van olyan, amit meg is lehet enni.
A modern kor első ételművésze Filippo Tommaso Marinetti volt, aki a futurista mozgalom tagjaként úgy gondolta, hogy a főzés és az étkezés bizonyos eszméket is képesek közvetíteni. Marinetti 1932-ben kiadta A futurista szakácskönyvet, ami nem pusztán recepteket tartalmazott, hanem kiáltvány is volt: az ételkészítést és -fogyasztást egy új világkép részévé tette. A könyv előírta a tökéletes étkezéshez szükséges elemeket, amelyek között szerepelt az eredetiség, a harmónia, a szoborszerű forma, az illat, a fogások közötti zene, valamint az ételek lehetséges kombinációi. Marinetti ugyan még nem látta, hogy az étel milyen szerepet fog betölteni a művészetben majd’ egy évszázaddal később, de a futuristáknál már gyakori volt, hogy ételt használtak művészeti projektjeikhez. Például gyakran készítettek szobrokat csokoládéból vagy sajtból.
A pop art korában az étel társadalmi metaforává vált. Míg Warhol leveseskonzerveket festett, más művészek valódi ételeket kezdtek el használni alapanyagként. 1970-ben Dieter Roth Staple Cheese (A Race) címmel készített egy művet, ami 37 sajttal töltött bőröndből és egy fellógatott sajtszeletekből álló installáció volt. Néhány nappal a Los Angeles-i kiállítás megnyitása után a sajtok olvadozni, csöpögni kezdtek, a galériát ellepték a kukacok és a legyek, a közegészségügyi felügyelők pedig bezárták a tárlatot. A művész kijelentette, hogy valójában a rovarok a célközönsége.
A hatvanas-hetvenes években a feminista művészek az élelmiszerekkel demonstráltak a nőket ért elnyomásokkal szemben. 1972-ben például Miriam Schapiro és Judy Chicago kibéreltek egy üresen álló, 17 szobás házat Los Angelesben, és hatalmas művészeti installációvá alakították át. Egy étkezőt hoztak létre, imitálva azt a folyamatot, amit a lányok a babaházak díszítése során végeznek. 1974-ben Judy Chicago The Dinner Party konceptuális műve egy hatalmas ünnepi asztal, amelyen mind a harminkilenc teríték egy fontos történelmi nőalaknak állít emléket.
A kilencvenes években sok művész az étellel reflektált a képernyőalapú tevékenységek okozta elidegenedésre. Bizonyos művészek az emberi interakciót, így a közös étkezést is önmagában művészeti formaként fogták fel, amellyel az individuum izolációja legyőzhetővé vált. E mozgalom legkiemelkedőbb alkotója Rirkrit Tiravanija volt, aki kiállításain gyakorta főzött és szolgált fel ételeket a látogatóknak, majd a kiállításai idejére a galériában hagyta az edényeket, serpenyőket és piszkos edényeket.
Ma is vannak olyanok, akik ételekről készítenek festményeket, kortárs alkotók, akik az élelmiszereket felhasználva fejezik ki magukat. Azonban ételművészek azok is, akik az alapanyagokat formázva és összerendezve puszta gyönyörkeltési szándékkal alkotják meg a kompozíciókat. Vannak közöttük olyanok, akik egészen elképesztő szintre vitték művészetüket. Íme néhányan közülük.
Christel Assante például tojáshéjakból készít szobrokat. Ecetet, késeket és miniatűr fúrókat használva a törékeny tojáshéj a kezében lenyűgöző műalkotássá változik. A francia alkotó azt mondja, hogy az ovális forma tökéletes azokhoz a jelenetekhez, amelyek a fantáziájából előbukkannak.
Dan Cretu romániai képzőművész precízen kidolgozott ételszobrokat készít, majd a pop art vizuális kódjait és a kortárs reklámfotózás stílusát felhasználva le is fotózza azokat. Művészként az a küldetése, hogy a hétköznapi tárgyak szépségére irányítsa a figyelmet. Az élénk színek, amelyek munkáit szemet gyönyörködtetővé teszik, friss alapanyagokból származnak. Cretu jelenleg a Pizza Hut étteremláncnak is dolgozik, ahol saját salátáikból gyárt kompozíciókat.
Amelia Fais Harnas vörösborfoltokból festi meg portréit, amelyek így az akvarellképekhez hasonló hatást keltenek. A borfoltokat gyakran hímzésekkel emeli ki. A művész elmondta, hogy azért élvezi ezt az alapanyagot, mert a végeredmény nagyban függ a véletlenektől és a kiszámíthatatlan történésektől.
Anna Keville Joyce élelmiszer-stylistként dolgozik: tányérokra, apró elemekből készült különféle kompozíciói élénk színekből épülnek fel. Az alkotások rendkívül részletesek, és jellemzően mindig egy személyes élmény inspirálja őket.
Beth Galton megmutatja, hogy az ételek vizuálisan mennyire gazdagok és fényűzőek lehetnek. A New York-i étel- és csendéletfotós képei teli vannak romantikával, bájos részletekkel és ínycsiklandó pillanatokkal. Fotói közé gyakran keverednek antik tárgyak, megszáradt levelek, barokkos díszek, amelyek melankolikussá változtatják a kompozíciókat, sőt: olykor még a vanitas-csendéletek világát is megidézik.
Jen Monroe vadító, isteni ételterveivel folyamatosan bizonyítja, hogy az ételkészítés valóban művészet. A brooklyni székhelyű szakács Bad Taste projektje az élelmiszerfogyasztás kultúráját vizsgálja, valamint azt, hogy az ételeknek milyen funkciója és ereje van mai társadalmunkban. Készített már a Converse számára monokróm sajttáblát, egy darabka kék, felhős eget imitáló zselét vagy a klímaváltozásra is reflektáló futurisztikus menüket.
2017-ben Sarah Hardy szobrászművész elindította Hebe Konditori projektjét, hogy képességeit a tortaművészetben fejlessze tovább. Művészi süteményeket és menüket készít, nála nemcsak őrülten faragott és makulátlanul díszített tortákat találunk, hanem gazdag színpalettákat és merész mintákat is a görög romoktól kezdve az erektált péniszig.
A magyarok között is szép számmal találunk ételművészeket. Góg Angéla például az emlékeket őrző ízeket kutatja. Mint korábban a Kultúra.hu-nak adott interjújában elmondta: az emlékeinket sokkal jobban megőrizzük, ha minden érzékszervünkre hatóan szerezzük meg őket. Ezért van az, hogy az étkezéshez kapcsolódó emlékeink sokkal jobban rögzülnek, és jóval könnyebben előhívhatók az ételek által. A bizonyos ételekhez való erős kötődésünknek is ez az oka.
Gilányi Ritu először csak baráti összejövetelekre sütögetett. Aztán jöttek az elismerő szavak, így egyre inkább gondolkodott azon is, hogy ne csak finom, de szép is legyen, amit elkészít. Aztán már azon kaptam magát, hogy azért vár egy-egy ilyen alkalmat, hogy újra süthessen egy tematikus tortát vagy egy doboz cupcake-et, a dekorált kekszekről nem is beszélve. Itt beszélgettünk vele.
Nyitókép: Góg Angéla ételtervező munkája. Fotó: Mohai Balázs
