Műélvezet akadályok nélkül

2010 óta vesz részt a színházi akadálymentesítésben. Személyes okok vezettek odáig, hogy ezzel kezdjen el foglalkozni?

Részben gyerekkori barátom hallássérülése ösztönzött arra, hogy ezzel foglalkozzak, emellett zenei tagozatos általános iskolába jártam, ahol az egyik zongoratanárom vak volt. Gyerekként különösen mélyen érintett a dolog, bár koromból adódóan nem teljesen kezeltem a helyén, ugyanakkor csodálattal viszonyultam a tanár úrhoz, aki a legnagyobb odaadással tanította a látó gyerekeket. 2001-től 2006-ig a Brit Kulturális Intézetnél (British Council) dolgoztam projektvezetőként, és az egyik projektem pont a színházi akadálymentesítés bevezetése volt. 2010-ben nagyobb változások küszöbén álltam és elhatároztam, hogy elindítom ezt a kezdeményezést, amely a 90 decibel nevet kapta. Mindezek mellett kormányzati szinten is rendkívül pozitív változásokat tapasztaltam az akadálymentesítés területén.

Külföldi példák segítették a megvalósítást?

Nagy-Britannia az elmúlt harminc évben példát mutatott az akadálymentesítésben. Rengeteget segített a Brit Nagykövetség, hogy olyan szakembereket hozzunk ide, akiktől nagyon sokat lehetett tanulni. Amerikai, ausztrál példákból is sikerült tapasztalatokat szereznünk. Mindent összevetve a brit módszert lehetett a legkönnyebben adoptálni, figyelembe véve a helyi sajátosságokat.

Kiknek szóltak a képzések?

Felvettük az ebben érdekelt szervezetekkel a kapcsolatot, úgyhogy a színházi jelnyelvitolmács-képzést jelnyelvi tolmácsoknak hirdettük meg, a narrátorit pedig főleg színházi, és vakokkal foglalkozó egyesületek vonalán hirdettük.

Hogyan fogadták a megkeresett intézmények a vállalkozást?

Az elején furcsán néztek ránk, nem értették, pontosan mit és hogyan akarunk. Több színházigazgató azonban az első perctől kezdve mellénk állt: Rázga Miklós, narrált előadásnak az országban először helyet adó Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetőjét, Cseke Péter a kecskeméti Katona József Színháztól, a veszprémi Petőfi Színházból Oberfank Pál, nem utolsó sorban pedig Fekete Péter jelenlegi kulturális államtitkár, aki akkor még a békéscsabai színház igazgatójaként segítette a törekvéseket.

Mennyire valósultak meg a kezdeti célok?

Azt szerettük volna elérni, hogy az akadálymentesítés ne amolyan PR-akció legyen, hanem természetes módon épüljön be a színház alaptevékenységébe. Anyagi támogatottság hiányában nem érhettük volna ezt el, de sikerült partnereket találnunk, akik anyagi segítségükkel fenntarthatóvá tették a kezdeményezést. Nagy köszönet illeti a Nemzeti Kulturális Alapot, amely célzott támogatást biztosított a színházaknak. Minden kitűzött cél megvalósult, ebben döntő szerepe van a folytonosságot biztosító jelenlegi kulturális vezetésnek is.

Van, aki negatívan fogadja a hasonló kezdeményezéseket. Az elutasítás Ön szerint miből fakadhat?

Ha valaki nem rendelkezik egy dologról vagy jelenségről kellő információval, elutasítóan reagál, de ebből még nem következik, hogy rossz ember lenne. Saját tapasztalat, hogy miután részletekbe menően felvázoltuk a munkánkat, azok is jól fogadták, akik kezdetben ellenállást tanúsítottak.

Ön narrátorként is részt vesz a munkában. Hogyan készül fel?

A szövegkönyv és a színházi előadásról készült felvétel segítségével készülök fel, és ha van rá lehetőségem, akkor élőben is megnézem az előadást. Egy vak embernek nem azt kell mondani, hogy Don Jose bejött balról és kiment jobbra, hanem részletesen, a legapróbb dolgokra is figyelve elmagyarázni, hogy mi történik a színpadon, a színészi gesztusokat és a nem verbális kommunikációt is beleszőve.

Nyújthat ez akkora élményt a nemlátóknak, mint a látóknak?

Meg merem kockáztatni, hogy egy-egy momentumban akár még élvezetesebb lehet. Egy látó nem biztos, hogy olyan apróságokat is felfedez, amelyeket én elmondok a nem látóknak.

Filmes területen az Uránia Nemzeti Filmszínház élen jár az akadálymentesítésben, és a múzeumok is egyre inkább szükségét látják ennek.

Az elmúlt években voltak próbálkozásaink, hogy múzeumi tárlatokat is akadálymentesítsünk. A Szépművészeti Múzeumnak készítettünk egy mobiltelefonos applikációt kifejezetten hallássérülteknek. Az érintettek jelnyelvi videókban kapják meg a műtárgyakról az információkat.

Büszkék vagyunk rá, hogy a londoni The Guardian ?a legjobb akadálymentesítés? címet adományozta ennek az applikációnak. Egyeztetés alatt áll egy másik múzeumi projektünk az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben. Érzékenyítő képzéseket tartunk múzeumi vezetőknek és a frontszemélyzetnek, azt tervezzük, hogy az akadálymentesítés területén elfogadott európai sztenderdet vezessük be a hazai múzeumokban.

Van még hova fejlődnie az ilyen projekteknek?

Mindenképpen. Leginkább a múzeumi területen lehetne javítani, már a technológia rohamos előrehaladása miatt is. Munkából és ötletből nincs tehát hiány.