A műfaji sokszínűség és művészi érték az irányadó Szombathelyen

Egyéb

weores-sandor-szinhaz-szombathely-2-oWeöres Sándor Szent György és a Sárkány című művét június 22-én mutatják be a Weöres-emlékév apropóján tartott centenáriumi díszelőadás keretében ? tájékoztatott Jordán Tamás a színház évadát bemutató sajtótájékoztatón. A darabot Valló Péter rendezi, a címszerepében pedig a szintén szombathelyi születésű Fekete Ernőt, a Katona József Színház színészét láthatja a közönség.

Jordán Tamás, igazgató hangsúlyozta: a műfaji sokszínűség igyekszik kiszolgálni a széles közönség ízlését, miközben a művészi érték is irányadó volt az évad megtervezésekor. A 2013/2014-es évadban bemutatják Füst Milán Máli néni című darabját Koltai Róbert rendezésében, László Miklós Illatszertárját Béres Attila tolmácsolásában, valamint Örkény István Tóték című drámáját, utóbbit Ivo Krobot állítja színpadra.

Tavasszal a nagyszínpadon Dés László-Geszti Péter-Békés Pál A dzsungel könyve című zenés mesejátékát mutatják be Valló Péter rendezésében, aki emellett Molnár Ferenc Az üvegcipőjét is színpadra állítja az évadban.

Műsoron lesz még Hamvai Kornél Szigliget című műve Balikó Tamás rendezésében, valamint Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye, amelyet rendhagyó módon a diákokból álló hallgatóságot is bevonva állítanának színpadra. A bérleten kívüli tervezett előadások között szerepel az évadban egy nem mindennapi vállalkozás, Czukor Balázs próbálja meg egyedi értelmezésben színpadra állítani Babits Mihály Gólyakalifa című művét.

A teátrum nem csupán a születésnapi, június 22-ei díszelőadással tiszteleg a névadója előtt, a színház ugyanis drámaíró pályázatot írt ki. A határidőre 184 pályázat érkezett be, ebből tíz formailag érvénytelen volt. Az eredményt június 22-én hirdetik ki. "A színház nagyon magas pályadíjat tűzött ki, a szakmai zsűri pedig szigorúan bírálja el a darabokat, ezért bízunk abban, hogy a pályázatról színvonalas kortárs drámák kerülnek ki? -  mondta el Puskás Tivadar, polgármester. A három a legszínvonalasabbnak ítélt munkát a 2014-2015-ös évadban műsorára tűzi a színház. Szombathelyen az idény egyik kiemelt előadásaként tűzték műsorra a Katona József Színház vendégjátékát, Fekete Ernő Weöres Sándor-estjét, mely során a művész Weöres verseit fűzi egybe, és teszi élővé a színpadon is.