Műholdas utazás a történelmi térképeken

Kultpol

Bár léteznek hazai útvonaltervező- és térképszolgáltatások is, a Google Térképek és ennek asztali verziója, a Google Earth használata mostanra megkerülhetetlenné vált az online kartográfiában. Bár egyesek komoly kritikával illetik a kezdeményezést, mert szerintük ezáltal elsikkad a kartográfia korábban színes és tarka világa, a különböző rétegek (layerek) használata minden korábbinál változatosabban bővíthetővé teszi ezeket a programokat.

Az online szférában persze számtalan szabadon használható kezdeményezés létezik: ilyen például az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának Térképtára, ahol már a tízezredik térkép internetes publikálásán is túl vannak. Ez utóbbi gyűjtemény a világ egyik legnagyobbja: 5.4 millió térképet, 75 ezer atlaszt és 500 földgömböt őriznek, amelyet egytől egyig szeretnék közzétenni az interneten. Szintén érdekes szolgáltatást kínál a National Geographic, amely a tőle megszokott minőséget képviselő érdekesség mellett több, oktatási célra is használható térképet közzétett. Igen hasznos a Good magazin által készített Wanderlust oldal is, ahol interaktív formában a legnagyobb felfedezőutakat követhetjük nyomon.

Az egyik legérdekesebb vállalkozás mégis a keresőóriás adatbázisához köthető: a David Rumsey Gyűjtemény feldolgozásával korlátlan lehetőségek nyíltak meg az átlagos internetezők előtt is. Elég csupán letölteni a programot, majd a telepítés után azt elindítva a bal alsó dobozban található Gallery rész alatt bepipálni a Rumsey Historical Maps boxot. Ha ezt megtettük, abban a pillanatban 120 történelmi térképrészlet jelenik meg a földgolyón, amelyen a legaktuálisabb műholdképekhez hasonlóan kalandozhatunk, ráadásul a térképek a földrajzi koordinátákhoz igazítva jelennek meg az online atlaszban.

Bekapcsolt térkép-réteg a német-cseh határon

A térképekről először nagyfelbontású digitális képek készültek, majd ezután igazították őket a Google Térképek, és a Google Earth adatbázisában található, többé-kevésbé naprakész műholdas képekhez. A georeferenciának nevezett eljárással a régi atlaszok rajzainak meghatározó földrajzi pontjait a maiakkal egyeztették, és ezután egy speciális algoritmus rendezte a régi rajzok adott pontjait a mai térképekre. Egyes esetekben az atlaszok képei tökéletesen illeszkednek a mai térképekre, míg másokon felfedezhetjük, hogy mennyire másként gondolkodtak a kor kartográfusai, és milyen más szemmel ábrázolták a világot. Ez utóbbiak is a mai normáknak megfelelően, sokszor elhajlítva jelennek meg, ám egy további linkre kattintva általában megtekinthetjük az eredetieket is.

Az elmúlt 30 év alatt létrehozott gyűjteménynek azonban ez csak egy elenyésző része: David Rumsey kollekciójában 150 ezer térkép található. Ezek közül 1999 óta 17 ezret már beszkenneltek, és a www.davidrumsey.com oldalon kereshetővé tettek. A fantasztikus választék mellett a gyűjtemény legnagyobb előnye az ingyenesség: a látogatók itt nem csak megtekinthetik a néha 2 gigabyte-os méretű térképeket, hanem akár kedvükre le is tölthetik.

A hivatalos kiadásba is bekerült régi térképek mellett nem szabad megfeledkezni az online közösség által gyártott modulokról sem. A Google programjának egyik nagy erőssége, hogy a bárki által elkészített, .kmz vagy .kml formátumban elmenthető fájlokban szabadon terjeszthetők a fontosnak gondolt kartográfiai információk. Ilyen apró fájlokból pedig rengeteg van: csak a Google Earth közösség fórumában több ezret találhatunk.

Szerencsére nagyon sokan gondolják úgy, hogy saját lakóhelyük részletes információi, vagy a műholdas térképeken fellelhető, meztelenül napozó hölgyek pontos helyének megadása mellett a történelmet is feldolgozzák. A legkomolyabb gyűjtemény a History Illustrated fórumtopikban található, ahol mindenki kedvére töltheti le, majd nyithatja meg a programban az aprócska, ám sokszor elképesztő mennyiségű információt rejtő fájlokat, amelyek az UNESCO világörökségi helyszíneinek egységes megjelenítése mellett történelmi eseményeket, híres bűnügyeket, vagy épp évszázados társadalmi változásokat is a térképre varázsolnak.