Műkincsek fellegvára Moszkvában

Egyéb

A múzeum alapítását az egyetem egyik professzora, Ivan Vlagyimirovics Cvetajev művészettörténész, Marina Ivanovna Cvetajeva költőnő apja kezdeményezte 1893-ban. Ugyanő lett az új intézmény első igazgatója (1911?1913).

A leendő múzeum épületét 1898-ban kezdték építeni P. Sz. Bojcov tervei alapján, az építkezést azonban nem ő, hanem Roman Ivanovics Klein építész irányította. Az 1904-re ?nagyjából? elkészült épület homlokzatának és belső tereinek kiképzése is az ő és munkatársainak munkája. Időközben külföldi műhelyektől számos ismert alkotásról rendeltek gipsz- és egyéb másolatokat a megalakítandó intézmény számára. A III. Sándor cárról elnevezett moszkvaiSzépművészeti Múzeumot végül 1912. június 13-án nyitották meg.

1923-ban a moszkvai Rumjancev Múzeum nyugat-európai gyűjteményére alapozva létrehozták a régi nyugati festészet múzeumát és azt a Szépművészeti Múzeum épületében helyezték el. A következő évben több felszámolt magángyűjtemény anyaga is ide került. 1932-ben az intézmény neve Állami Képzőművészeti Múzeumra változott, öt évvel később pedig a múzeum felvette Alekszandr Szergejevics Puskin nevét.

A világháború idején a gyűjtemények jelentős részét Novoszibirszk és Szolikamszk városokba menekítették. A háborúban megsérült épület helyreállítása után, 1946. október 3-ától a múzeum újra fogadott látogatókat.

1948-ban egy megszüntetett múzeum anyagának jelentős része, a 19?20. századforduló nyugat-európai és amerikai mestereinek mintegy 300 festménye és 60 szobra került a Puskin Múzeumba. Köztük voltak Ivan Abramovics Morozov és Szergej Ivanovics Scsukin egykor híres magángyűjtők francia impresszionista- és posztimpresszionista festményeinek kollekciói is.

Napjainkban a múzeum több mint 560 000 festményt, grafikát, szobrászati és iparművészeti alkotást, egyéb műtárgyat, érmét, régészeti emléket őriz. A régi épület felújítására és a krónikus helyhiány megszüntetésére egy 11 épületből álló múzeumi negyed kialakítását tervezik. Építése 2010-től várhatóan mintegy nyolc évig tart.

A múzeum világhírű francia festészeti anyagának egy töredéke 2010 elején Degas-tól Picassóig címmel a budapesti Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításán három hónapig látható.

Forrás: wiki