Ugyancsak jó esetben a Dózsa György tér felőli végen robogsz be, és a Sándor-palotával, a köztársasági elnöki hivatallal kezded a túrát, mert akkor elégedetten tapasztalod, hogy pezseg az élet. Már félórával a nyitás után végtelen sor kanyarog az épület előtt. És elkezded szégyenletes adósságaid törlesztését. Nem jártam a Palotában, mert amikor 2002-ben pompásan helyreállítva megnyitották, nem volt lelkierőm a tömegben nyomulni, azóta meg zárva van a nyilvánosság elől, csak az év e két napján tárulnak fel a kapuk. Ízléses prospektus segíti a betérőt, megnézni minden csíkot a drapériákon van idő bőven, mert araszolunk csak, magyarok, külföldiek, majd végleg megtorpanunk: a legimpozánsabb megállónál, a Tükörteremben ekkor jutnak odáig, hogy a lábak alá védőszőnyeget terítsenek. Csavard fel a szőnyeget, én meg egyhelyben nézelődöm, ez a menet.
Újabb adósságomat a Dísz téren rovom le. Noszvajon már jártam a de la Motte kastélyban, de arról, hogy a Várban is van palotája, légvonalban úgy 500 méterre szülőházamtól, fogalmam sem volt. Az épületben a MÁG (Műemlékek Állami Gondnoksága) lakik, amúgy nem látogatható. Most igen, így egyre csökkenő számú tömeggel végignézzük az egykor pompás lakószobák maradvány freskóit, tesszük mindezt a hivatalnokok szobáiban. Látszik a pénteki rohamrendrakás nyoma, irattornyok az asztalok sarkain. A kapun felirat: "Elnézést, a délutáni demonstrációk miatt a délutánra tervezett programok elmaradnak, az épületet bezárjuk."...
 |
Látogatók a levéltárban
MTI Fotó |
Ahogy haladok térben a Moszkva tér felé, úgy csökken a látogatók száma. A Táncsics utcai Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban már egyedül nézem meg Dr. Czajlik Zoltán régészeti légifelvételeit (csodásak, mint megannyi modern festmény), és a remek pincegalériában Kristóf Ágnes utazásait megörökítő festményeit, hogy aztán a Levéltárban elámuljak Landerer (a március 15-ös nyomdász) egyetlen mondatos, ám 20 soros értesítőjén műhelye címváltozásáról. Ugyanitt végre gyermekprogramokkal is várnak: pecsételés, oklevélkészítés, miegyéb.
Úgy tűnik, a Kapisztrán téren találtam meg fehér foltomat. Nem lévén kerületi lakos, sosem jártam a Városházán, s nem lévén militáns alkat, életemben nem jártam a "hadászoknál", ahogy a Levéltárban - szombati utolsó állomásomon - titulálta az egyik ajtónálló a Hadtörténeti Múzeumot.
A Városházán olyan meglepetten néz rám az őr, hogy mit keresek itt, mintha nem tudná, milyen nap van. De, mint kiderül, tudja. "Mivel készültek az alkalomra?", faggatom. "Az épülettel." Frappáns válasz, és a 11 helyszín zömére igaz: sok helyen csak annyi az újdonság, hogy ezúttal ingyen lehet bemenni, máshol tárlatvezetéssel, ilyen a történeti múzeum, igaz, itt ma még historikus ruhák élő bemutatója is lesz, több helyen meg azzal, hogy egyszerűen megnyitják az amúgy zárt épületet. A Városháza persze nem tartozik ezek közé, hisz félfogadáskor tömegek zúdulnak be, bár valószínűleg nem a szobrokat, képeket bámulják. Szép épület, szép átriummal, tágas térrel, ahová most pompás fotókat is kiakasztottak a Vár megannyi apróbb-nagyobb részletéről.
A hadászokhoz nem is a pompás Kapisztrán térről, hanem a Tóth Árpád sétányról lehet behatolni. Az őrök kissé tudatlanok, ki van írva, böknek a plakátra kézzel kapirgált plusz infóra, mely szerint vasárnap (mily szerencse, hogy ma jöttem) séták kétszer indulnak, délután pedig két kiállítás nyílik Európa védelmében és Tábori lelkészek a Nagy Háborúban címmel. Ha már itt vagyok, kívülről is körbejárom az épületet, amely a Vár zárótömbje ezen az oldalon, és meglepve látom a hatalmas ágyúkat a várfal mellett, a békésen zöld fák alatt.
A Magyar Kultúra Alapítvány háza a Szentháromság téren igazi kavalkád, furcsa hely. A KÖN-re csak annyi az extra, hogy vezetést biztosítanak, de ez aztán nyílt épület, itt mindig van valami, sok valami: kiállítások, vásárok, klubszerű foglalkozások. A rengeteg szőnyeg, szőttes, gyertya, bódé, asztal között a tágas lépcsőházban fel sem tűnnek a szép ornamentikák, faragások, aztán megyek a szag után, büfé, előtte egyszer csak recepció: Hotel, mondja a meghökkentő felirat. Igen, a galambdúcban kulcsok lógnak, valaki épp kijelentkezik: Hotel Kulturinnov, hirdeti a furcsa név. Vajon milyen nyelven? A bejáratnál festmények lógnak, kiállítás, fönt-lent kis szobákban bort kínálnak, lakberendezési vásár, kerámiakiállítás, van itt minden. Valaha régen, egyetemistaként Máthé Péter koncertjén jártam itt, merengek csöndes nosztalgiával, és lassan hazaballagok.
