"A Szabad Európa rádió adásainak zárt lakásban történ? hallgatása csak akkor valósítja meg a népi demokratikus államrend elleni izgatás b?ntettét, ha ez más jelenlétében történik, vagy pedig, ha a lakáson kívül tartózkodó személyek részére is lehet?vé vált ezzel ezen rádióállomás uszító híreinek hallgatása, ezen utóbbi esetben azonban csak akkor, ha nemcsak az nyert tényként megállapítást, hogy a kívül lev? személy tudta, hogy a lakásban a Szabad Európa rádiót hallgatják, hanem az is, hogy e rádióállomás milyen híreit hallotta." A Legfels? Bíróság (LB) 1955-ben hozott elvi döntése látszólag megszorító értelmezéssel kívánta a szocialista jogalkalmazás számára pontosítani a népi demokratikus államrend elleni izgatás b?ntette megállapíthatóságának körét, valójában a lényegen semmit nem változtatott. A hatályos törvénykönyv - a BHÖ. - ugyanis változatlanul a legkülönböz?bb államellenes tényállások szankcióival volt képes büntetni a "külföldi, ellenséges, magyar nyelv? rádióadók" hallgatásával megvalósított magatartásokat. Ezen rádiók körében a "különösen veszélyes ellenség" megjelölést - a m?sorsugárzás 1951-es megindulásától - a Szabad Európa Rádió érdemelte ki a pártvezetés, illetve a Belügyminisztérium részér?l. Az ellene folytatott harc alapvet?en a proletárdiktatúra államvédelmi szervezetének küls? elhárítási feladatkörébe tartozott, amely tevékenység ugyanakkor elválaszthatatlannak bizonyult a bels? reakció elhárítás feladataitól. A SZER m?ködésének négy évtizede alatt az alkalmazott er?k, eszközök, technikák és módszerek figyelembe vételével két nagy id?szakot lehet megkülönböztetni. Az ötvenes években a "rádióvédelem" els?sorban - amint erre a LB is utal - büntet?jogi-adminisztratív úton, részben pedig m?szaki-technikai (adás-zavaró) eszközökkel történt. Az ellenséges propagandaadások zavarásának helyzetér?l számolt be az az 1954-b?l származó jelentés [MOL M-KS-276. fond 54/350. ?. e.], amelyet az MDP Politikai Bizottság számára készített a munkában koordináló szerepet betölt? 118-as számú speciális postahivatal vezet?je: "Az ellenséges adásokat hullámhosszanként részletezve - a külföldi segítséggel együtt - a következ? eredménnyel zavarjuk: Hosszúhullámon naponta két frekvencián hét alkalommal dolgozik az ellenség, amit 30-50 %-ban zavarunk jó eredménnyel. Segítés nélkül ilyen eredményt csak hazánk területének 1/3-án tudnánk elérni, mivel a hullámhossz zavarására csak egy darab 15 KW-os adó áll szabadidejében rendelkezésünkre. Középhullámon az ellenség 10 frekvencián 15 alkalommal dolgozik, amit hazánk területének 3/4 részén 75-80 %-ban zavarunk jó eredménnyel. Külföldi segítés nélkül ilyen eredményt csak hazánk területének 1/4-én tudnánk elérni, mivel kevés adóberendezéssel rendelkezünk. E hullámsáv zavarására két darab 15 KW-os, egy darab 8 KW-os és két darab 400 W-os adó áll rendelkezésünkre minden id?ben. A m?sorszóró adókat csak szabadidejükben használhatjuk. Rövidhullámon 100-110 frekvencián 186 alkalommal dolgozik az ellenség és van olyan id?szak, amikor egy id?ben, egyszerre 30-35 frekvencián. Zavarásra rendelkezésünkre áll 10 drb 15 KW-os és 7 drb kisteljesítmény? adó. A 15 KW-os berendezéseket a hullámsávterjedés sajátossága miatt csak részben - f?képpen a 6-7 Mc/s-os sávban - használhatjuk hazai zavarásra, ezért a zavarásban elért eredmény dönt?en a külföldi segítésb?l adódik. A rövidhullámot összesítve: 40-45 %-ban zavarjuk jó eredménnyel. Budapesten az eredmény jobb, mivel a zavarás tökéletesítésére a fent említett 7 drb kisteljesítmény? adó a f?városba lett telepítve." Az már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a zavaróállomások m?ködtetése nem csak rendkívül költséges tevékenység, de a berendezések igen alacsony hatékonysággal m?ködnek. Mégis, a Politikai Bizottság csak 1963 októberében foglalkozott a külföldi rádióadásokat zavaró magyar adók további m?ködtetésének kérdésével [MOL M-KS-288. fond 5/316. ?. e.] Kádár János - egy közbevetett kérdést?l eltekintve - csak a vita végén szólalt meg. Felsorakoztatta érveit a szigorúbb változat - a zavarások fenntartása - mellett, végül pedig javasolta annak elvetését. "Egész id? alatt arra gondoltam, hogy a Politikai Bizottság mennyire nem ismer fontos kérdéseket. Az el?terjesztésben foglalt dolgok a mi egész agitációs- és propagandatevékenységünknek fontos részét képezik. Amikor elolvastam az anyagot, csak ámultam, hogy mi van ezen a téren." Már 1957-ben is tudtuk - emlékeztetett Kádár -, hogy sokba fog kerülni a zavarások fejlesztése, mégis megszavaztuk. A kérdés politikai jelent?ségét pedig az adja, hogy a törvény nem tiltja ezeknek az adásoknak a hallgatását - "csak annyi van a köztudatban, hogy ezeket az el?adásokat (sic!) titokban illik hallgatni". A dolog érdemi részének pedig azt tartaná, ha Budapesten még hatékonyabbá lehetne tenni a zavarást, hiszen "aki Budapestet kézben tartja, az az országot tartja kézben. Budapest a centrum, és innen indul ki minden". Végül mégis azzal összegezte a véleményét, hogy "Ez nagy költségbe kerül, és úgy látszik, nincs értelme fenntartani." Ezzel a kérdés eld?lt: 1964-t?l megsz?nt a külföldi rádiók zavarása. Ett?l kezdve, a médiaháború új szakaszában nem a technika, hanem f?ként a propaganda eszközei játszották a f? szerepet. A stratégiaváltással természetesen megfért a két módszer együttes alkalmazása is, mint ahogyan korábban sem mell?zte a politikai vezetés ezen a téren sem az ideológia harc fegyvereinek alkalmazását. Amikor a Politikai Bizottság 1957. októberében határozatot fogadott el a párt-és tömegpolitikai munkával kapcsolatban, a következ? év elején a Belügyminisztérium is meghatározta az ebb?l rá es? propaganda-feladatokat [BM Központi Irattár 10-140/18/1958]. Ez, többek között megállapította: "Ismertessük meg az állam bels? és küls? biztonsága ellen b?ntevékenységet irányító imperialista, agresszív er?k nyílt és titkos szerveit, stratégiáját és taktikáját, a hidegháború aljas módszereit. Leplezzük le az ellenséges propagandát és a hazug - lázító hírver?k boszorkánykonyháit. Tegyük a közvélemény megvetése tárgyává a hazaárulókat - kémeket, összeesküv?ket -, diverzánsokat és b?nöz?ket. (?) Tények, adatok, leleplezett ügyek és példák, okmányok és nyugati sajtóanyagok ügyes közreadása és kommentálása bizonyítsa be, hogy az államellenes tevékenységek résztvev?i osztályidegen, huligán, züllött emberek és éppen olyan b?nöz?k, mint a közönséges tolvajok. Másfel?l tárjuk fel azokat az aljas, imperialista behálózási módszereket, amelyekkel tisztességes embereket tesznek tönkre és kényszerítenek a szolgálatukba. (?) A propaganda munka leplezze le - marxista alapon - napjaink konkrét példáival, hogy a b?nöz?k az osztályütközetben vesztes, volt uralkodó osztályok tagjaiból és kiváltságosaiból kerülnek ki, másfel?l a burzsoá erkölcs és a kapitalista rendszer örökségbe hagyta ránk a b?nöz?k különböz? kategóriáit. Végül, az imperialista propaganda és a beküldött ügynökeik szervezik a b?nöz?k utánpótlását." A propaganda alapvet? módszerei között az el?adásos forma, a "kiadmányok", sajtó-rádió és a kiállítások mellett nagy jelent?séget tulajdonítanak a filmnek is. Riportfilm, dokumentumfilm elkészítését éppúgy tervbe vették, mint az olyan játékfilm el?állítását, "melyet a BM anyagai és tanácsai alapján a Filmgyár készít". Mindezen feladatok megvalósítására a Tanulmányi és Módszertani Osztályon belül Propaganda Alosztály létesült, egyben a Módszertani Osztály hatáskörébe rendelték az ORFK keretében már korábban is m?ködött Filmosztályt. Ezek után nem meglep?, hogy a fenti célkit?zéseket - "leplezzük le az ellenséges propagandát és a hazug - lázító hírver?k boszorkánykonyháit!" - megvalósító, els? nagyszabású filmalkotás éppen a "Boszorkánykonyha" címet kapta. Ahogyan a film rendez?jével, Bokor Péterrel készített interjúból kiderül, az 1958-59-ben készített filmet eredetileg bels? oktatóanyagnak szánták, de 1960 március végén váratlanul mégis felbukkant néhány budapesti mozi m?során. "'Itt a Szabad Európa Rádió, a Szabad Magyarország Hangja!' Napjában több-tucatszor hangzik el az éterben ez a felhívás. Nem messzir?l érkezik a hang: Nyugat-Németország területér?l, München városából. Szabad Magyarország? Ugyan, kik azok, akik Münchenben, Hitler véres mozgalmának ?si városában ennyire szívükön viselik hazánk sorsát? Egy jelent?ségéhez mérten talán inkább túl rövid film, a Boszorkánykonyha, Bokor Péter és Moldoványi József kiváló filmje részben választ ad a kérdésre." - így kezd?dik az a filmismertetés, amely a Népszabadság 1960. április 19-i számában jelent meg Kende István tollából, és hasonló hangvétel? cikkek jelentek meg többi újságban is [Zay László: A hét filmjei. Magyar Nemzet, 1960. március 31.; Gedeon Pál: Kísértetjárás a moziban. Népszava, 1960. ápr. 9.; Kürti László: Boszorkánykonyha. Filmvilág, 1960. április 15] A SZER leleplezése céljából készült film arra az - egyébként valóban meglév? - összefüggésre alapozott, amely a Horthy-korszak némelyik jobboldali alakját az 1951 óta m?köd? rádióhoz f?zte. Ez a magyarázata annak, hogy olyan részletes magyarázatban részesülnek a kassai bombázás ellentmondásos körülményei. Az a Borsányi-B?hm Julián ugyanis, aki részt vett a vizsgálati jelentés elkészítésében, a forradalom id?szakában mint "Bell-ezredes" igyekezett tanácsokkal ellátni a felkel?ket. Egyébként azok az életrajzi adatok, amelyek alapján a Rádió munkatársait a film bemutatni igyekezett, eredetileg a Belügyminisztérium II. (hírszerz?) Osztályának egy 1954-ben keletkezett Tájékoztatójában szerepeltek és megállapításai, s?t, még szófordulatai is a hetvenes évekig is meghatározó részeit képezték a SZER-rel foglalkozó propaganda-anyagoknak. Borbándy Gyula SZER-monográfiájában [Magyarok az Angol Kertben] röviden összegezte mondanivalóját a filmr?l: "A SZER ellen nemcsak a kommunista sajtóban és rádióban jelentek meg a szakmai vagy politikai bírálatot messze túlhaladó indulatos támadások, nemcsak a zavaróállomások nehezítették m?sorai meghallgatását, hanem 1960 tavaszán elkészült [helyesen: bemutatásra került] az els? film is a tevékenységér?l és több, önkényesen kiválasztott munkatársáról. A film címe: Boszorkánykonyha már maga is jelezte, milyen céllal és szándékkal forgatták és terjesztették." A "Boszorkánykonyha" végül nem lett olyan ismert film, mint az 1967-ben készült "Teenager Party". Utóbbit már valóban a tömegpropaganda professzionális eszközének szánták, hiszen a népszer? pop-m?sor hallgatottsága szociológiailag is kimutathatóvá tette a "veszélyeztetett" fiatalok számának ugrásszer? növekedését. Nyilván alkotói is jóval elégedettebbek lehettek vele, hiszen a mozi-forgalmazás és a többszöri televíziós vetítések mellett végül az iskolai politikai nevel? munka demonstrációs eszköztárába is bekerült. A "Boszorkánykonyha" ehhez képest a hidegháborús propaganda szerény eszközökkel kivitelezett agitációs kelléke maradt.
