Szociológiai vizsgálat követte a gyilkosságot
A Kecskeméti Megyei Bíróság 1961. június 9-én, 91 napos tárgyalássorozat után 29 vádlottal szemben, több évre visszatekintő bűncselekmény-sorozat ügyében hozott igen súlyos ítéletet. Rostás Fardi Bakró I. rendű és Rostás Tamás II. rendű vádlott esetében halálbüntetést, Sztojka Péter Pecó, Rostás György Tigris, Rostás Rudolf István Bajka, Rostás Lajos Laci és id. Rostás Fardiné Rostás Mura esetében életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A vádlottak száma az eljárás alatt folyamatosan nőtt, kezdetben kilenc, az ítélet kihirdetésekor már 29 személy terhére mondta ki a sorozatosan elkövetett bűncselekményeket. A bíróság az ítélet indoklásában kiemelendőnek tartotta, hogy a vádlottak négy kivételével cigány nemzetiségűek, a személyi körülmények leírásánál pedig megállapította, hogy a cigányok rokonságot alkotnak.
A rendkívül súlyos ítélet kiszabására több kisebb súlyú bűncselekmény mellett egy gyilkosság elkövetése miatt került sor. 1960. január 20-án reggel ásóval széthasított fejjel találtak egy magányosan élő özvegyasszonyt. A sértett, özv. Csorba Gyuláné férje országos hírű, külföldet is megjárt cigány zenész volt. Az előzmények felderítéskor a bíróság azt állapította meg, hogy a gyilkosság indítéka a pénz volt, mivel az özvegynek magas nyugdíj járt, ami miatt pereskedett és a per megnyerése után visszamenőleg nagyobb összeget fizettek ki neki.
Az összeg nagyságáról mesébe illő hírek terjengtek a tanyavilágban. A bíróság tudni vélte azt is, hogy mire kellett volna ez a nagy összeg a cigánykaravánnak. Id. Rostás Fardi és családja azt tervezte, hogy megvesz egy Mogyoród melletti telket és azon kunyhót, ill. cigányházat építenek maguknak. A telek ára 5000 forint volt, ebből 2700-et tudtak kifizetni. A fennmaradó összeg kifizetését februárra vagy márciusra vállalták. Nem volt írásba foglalt szerződés, csak a pénz átvételéről volt egy elismervény és szóbeli megállapodás arról, ha a fennmaradó pénzt nem fizetik ki, akkor a kifizetett pénzt is elveszítik. 1960. február 9-én megkötötték a szerződést az ingatlanra és ki is fizették.
Azonban ha "csak" pénzszerzés érdekében elkövetett gyilkossági üggyel lenne dolgunk, talán csak egy "egyszerű" bírósági eljárást tudnánk felvázolni. Ebben az esetben azonban egy sokkal összetettebb esetről van szó, mivel az eljáró hatóságok időt és pénzt nem kímélve egy cigánykaraván 1950-es évekbeli életmódjára derítettek fényt. A bíróság indoklása 1959 októberétől a gyilkosság elkövetésének idejéig szinte napról napra nyomon követte a Rostás Fardi vezette cigánykaraván mindennapi életét.
A cigány nagycsalád életébe természetesen a felsőbbség szemével pillanthatunk be, ami sok esetben tendenciózus képet ad, hiszen a periratok olvasásakor szinte tapintható az eljáró hatósági személyek teljes értetlensége és elborzadása a mindennapi élet eseményeivel kapcsolatban. A történészi feltáró munkát egyelőre még az is hátráltatja, hogy egyelőre csak az írásos dokumentumok feldolgozására nyílt lehetőség, a jelentős számú szalagos magnetofonszalagok a technikai lehetőségek hiánya miatt még nem hozzáférhetők. A képet azért torzítja mindez, mivel a vádlotti kihallgatási jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy a vádlottak szinte mindegyike vagy írástudatlan, vagy legalábbis az aláírásuk írásképe alapján nem sok fogalmuk lehetett a jegyzőkönyvbe foglaltak értelméről. A hangszalagok így arról is tanúskodhatnak, mennyire hitelesek a rendőrségen és ügyészségen felvett jegyzőkönyvek.
Ítélkezve vádoltak
A bíróság szociológusi vizsgálatokat idéző módon általános megállapításokat is tett a cigánykaraván életmódjáról. Véleménye szerint a vádlottakat három csoportba lehetett sorolni. Az első csoportba azok tartoztak, akik következetesen kóborlásra, munkakerülésre és bűnöző életformára rendezkedtek be. A második csoportba azok sorolhatók, akik ingadozást mutatnak a letelepedés és a dolgozó életmód, másfelől a kóborló és a bűnöző életmód között. Végül a harmadik csoportba a legenyhébb megítélés alá eső, megtévesztett nem bűnöző személyek tartoztak.
Az első csoportba tartozó életformára a bíróság a fővádlott Rostás Fardit és családját hozta fel példának a bíróság, aki a hatóság megállapítása szerint feleségével és fiaival egész életében kóborló életmódot folytatott. Rostás Fardinak 1954 és 1956 között Dunaegyházán ugyan volt egy kezdetlegesen épített háza, de itt csak a hideg téli hónapok alatt tartózkodott. Különböző községekben volt bejelentett lakása, ahol a község tulajdonát képező földterületen földbeásott kunyhót vagy lombozatból, szárból télen nem fűthető sátrat készítettek. Fardinak több kocsija és lova is volt, a lovakat jól ellátta. Sűrűn adott-vett és cserélt lovakat. Az életmódjukkal kapcsolatban a bíróság számára az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a vádlottak megszokták, hogy hideg télen is a puszta földön aludjanak. A havat elseperték, a földre szalmát, erre pokrócot terítettek és dunyhával takaróztak. Nagy mennyiségű fehérneműt hordtak magukkal, amit nem mostak, hanem a táborhelyen eldobáltak. A gyerekek iskolába nem jártak, a család nőtagjai koldulásból szereztek pénzt.
A második csoportba tartozó vádlottak közül volt, aki a kötelező katonaidejét is rendesen letöltötte és állami gazdaságban idénymunkán is dolgozott. Ebben szülei példáját követte, akik részben letelepedett életmódot folytattak, vályogvetéssel és földműveléssel foglalkozó cigányok voltak. Más vádlott esetében jobb volt a családi háttér, hiszen apja kis házzal és néhány hold földdel is rendelkezett. A szoba-konyhás házban ugyan 20-30 személy lakott, de mégis lehetővé tette, hogy a vádlott segédmunkásként építő vállalatnál és terményforgalmi vállalatnál is dolgozzon. A vádlott meg is próbált letelepedni felesége családjánál, de aztán a cigánykaraván hatása erősebbnek bizonyult. "A kóborló cigányok szokása egyébként, hogy amikor a körükbe vagy rokonságukba tartozó egyén a rendes munkás életmódra tér át, ebbe nem törődnek bele, eljárnak hozzá, tömegesen valósággal megszállják otthonát és bűncselekmények elkövetésébe igyekeznek őt belevinni" - vonta le általános következtetését a bíróság elnöke.
A harmadik csoportba tartozókat azok alkották, akik "segítették" a cigánykaraván kóborló életmódját. Így az a vádlott is, akinek tanyája közelében szokott tábort verni a cigánykaraván már 1945 előtt is. Ő vette meg a lopásból eredő ingóságokat is. Neki természetesen volt hivatalos megélhetési forrása is, a korabeli terminológia szerint középparaszt volt, a bírósági eljárás ideje alatt pedig már tsz-tag.
A bíróság megpróbálta feltérképezni a karaván tipikus bűnöző életformáját. Az egyik jellemző bűncselekményként a falopást jelölte meg, a másik a koldulás volt. A nő szerepét a karaván életében azonban a legközérthetőbben a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság foglalta össze. A fiatalkorúakat és a gyerekeket is gyakran kényszerítették koldulásra, sokszor télen mezítláb zavarták őket kéregetni.
Különösen részletesen követte nyomon a bíróság az 1959 november elejétől december 20-ig eltelt időt, amelyet a gyilkosság távolabbi előzményeként kezelt. Ez alatt az idő alatt a cigánykaraván bejárta a Duna-Tisza közét, naponta kb. 10 km-t tettek meg. A hosszú vándorlás nem telt eseménytelenül. A leírás részletességével a bíróság azt kívánta alátámasztani, hogy a vádlottak megrögzött bűnöző életmódot folytatnak, remény sincsen megjavulásukra. A legborzasztóbb esemény november közepén történt, amikor Gyál községnél a karaván egyik tagja gyereket szült a szabad ég alatt. A kóborlást azonban folytatták, annak ellenére, hogy a gyermek beteg lett. Orvossal ugyan megvizsgáltatták, aki gyógyszert írt fel, de tovább vándoroltak és a gyerek december 24-én meghalt (orvoshoz többet nem vitték).
A meghalt gyereket az ítélet szerint december 24-ről 25-re virradó éjszaka elásták, miután a halott gyereket 1 napig magukkal vitték. Egy kiásott fa gödrében csináltak egy kisebb mélyedést és oda temették el a gyereket. A csecsemő halálával kapcsolatban a védelem álláspontja az volt, hogy a vádlottak azért nem követtek el bűncselekményt, mert magatartásukat saját szokásaikhoz mérve kell megítélni. A bíróság szerint a vádlottak civilizált társadalomban élnek, a társadalmi együttélés követelményeit ismerik. A gyerekkel való mostoha bánásmód a munkakerülő csavargó életmód következménye. A bíróság szerint a fő vádlottak tudatosan törekedtek arra, hogy a bűnözői életmóddal kapcsolatos szokásaikat népcsoporti életformaként tüntessék fel, a hatóságoknak a munkakerülés és bűnözés elleni fellépését fajüldözésként magyarázzák.
Felmentő ítélet született
A bíróság külön foglalkozott azzal a vádlottak által állított ténnyel, hogy a rendőrségen bántalmazták őket. A bíróság azonban ezt alaptalannak találta, érvei szerint a vádlottakat nagyon gyakran vitték hatósági tanúk jelenlétében helyszíni szemlére, a hatósági tanúk szerint egészségeseknek néztek ki és jókedvűek voltak. Az egyik vádlott úgy nyilatkozott, hogy négy karót törtek össze a mellén, ezután az SZTK-ba vitték az orvosi vizsgálat azonban csak egy régi eredetű csontduzzanatra derített fényt. Egy másik vádlott arcsérülésről beszélt, kórházba vitték, de itt csak kelevényt vágtak fel. Elhangzott egy sokkal súlyosabb vád is, mely szerint a kecskeméti rendőrkapitányságon a rendőrök közösültek az egyik cigányasszonnyal, Rostás Tamás szerint a rendőrség azért verte rá a gyilkosságot, mert ezt kikiabálta. A bíróság megállapítása szerint ez nem lehet igaz, mert a nevezett cigányasszony nem is került a rendőrkapitányság fogdájába.
A bíróság mindent mérlegelve döntött a legsúlyosabb büntetés kiszabása mellett, mivel véleménye szerint a vádlottak minden vonatkozásban bűnöző beállítottságúak, semmiféle megrendülést sem mutattak. Remény sincs arra, hogy megváltozzanak, elkerülhetetlen a legsúlyosabb büntetés kiszabása. Ugyanezt szükségessé teszi a megelőzés és visszatartás is a minden elvetemültségre kész bűnöző elemekkel szemben. Az ügyész azonban még ezt a szigorúságot is keveselte, mivel még további öt vádlott esetében kérte halálbüntetés kiszabását. A vádlottak fellebbezése azonban meglepő eredményt hozott, ugyanis 1962. februárjában a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. A megyei bíróság eljárásában azonban olyan komoly hiányosságokat tárt fel, hogy az új eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki. A legkomolyabb hibákat a tárgyalásvezetésben és a jegyzőkönyvvezetésben tárta fel.
Ítélete szerint a megyei bíróság a vádlottakat az egyes vádpontokban összefüggően nem hallgatta ki és nem adott lehetőséget a védekezések összefüggő előterjesztésére sem. A tárgyalási jegyzőkönyv nagyon részletes, de sok oda nem tartozó részlet van benne, ami nehezíti az áttekinthetőséget. Az ítélet is sok esetben követhetetlen, súlyosabb probléma azonban, hogy a bíróság az ítéletben ugyan feltünteti a bizonyítékokat, de azt nem jelöli meg, hogy melyekre alapozta az ítéleti tényállást. A Legfelsőbb Bíróság a vádlottak védelme érdekében megállapította, hogy súlyosan sérült a védelemhez való joguk, mert a fél évig tartó tárgyaláson az egyes tárgyalási napokon más-más védők védték őket, ők valószínűleg nem ismerték a tárgyalási anyag egészét. Valószínűleg a kötelező védelem is csak formális volt. Ezt az eljárást a bíróság nem kifogásolta és nem is tett semmit a megváltoztatására. A halálbüntetés alapjául szolgáló bűncselekménnyel kapcsolatos indoklást különösen problémásnak találta a Legfelsőbb Bíróság.
A Fővárosi Bíróság 1963. október 11-én hozott ítéletet, melynek során a korábban halálra és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt vádlottakat az előre kitervelt különös kegyetlen módon nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének vádja alól felmentette. A vádlottakat csak kisebb súlyú bűncselekményekben találta bűnösnek, a legsúlyosabb kiszabott büntetés nyolc évi szabadságvesztés volt.
A fentiekben elemzett bírósági eljárás jól mutatja, hogy az 1950-es évek végének Magyarországán a jogszolgáltatásban szerepet kapott hatóságok milyen sztereotípiákkal rendelkeztek. A bíróság ítélete szinte megismétli a politikai vezetés szempontjait, amelyet Czinege Lajos fogalmazott meg: "a cigányság nagyobb része lényegében a társadalom perifériáján él, illetve gyakran élősködik. Rendszeres munkát nagy többségük nem végez, egyrészük a hagyományos cigányfoglalkozásokat űzi... " .
A részletes esetleírás a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvasható: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Felelős szerkesztő: Márfi Attila. Palatia Nyomda, Pécs. 2009. 311 o.
