Az elszakadás története
Az első világháború és a trianoni határok
A magyar interpretáció a világháborús hátország bemutatása után az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság, és az azt követő átmeneti hónapok eseménysorozatán keresztül jut el a trianoni békeszerződésig. A tankönyvek a nemzetiségek háború alatti helyzetéről és magatartásukról nem szólnak, csak annyit, hogy a háború végén már az elszakadásban gondolkodtak. Mindkét vizsgált magyar tankönyv szól a Vörös Hadsereg felvidéki hadjáratáról, a középiskolai sorozatban emellett többször előkerül, hogy Magyarország a proletárdiktatúra alatt nem tudott jobb határt kiharcolni a tárgyalásokon.
A szlovák tankönyv a háborús hátország bemutatásakor a nemzetiségeket érintő jelenségekre fokuszál. Ezek közé sorolhatóak a háborús szükségállapot kapcsán hozott olyan intézkedések (mint pl. önkormányzati választások elhalasztása), amelyek a nemzetiségek mozgásterét csökkentették; vagy a szlovák katonák lázadása a szerbiai Kragujevácban 1918-ban, amelynek leverése után 44 katonát végeztek ki. A tankönyv szerint egyébként a Monarchia hadseregének 4 százalékát alkották szlovákok, és a "szlovák területről" mozgósított katonák közül 69 ezer esett el, 61 ezer pedig nyomorékká vált. Ilyen, nemzetiségi szintre lebontott adatok a magyar könyvekben nem szerepelnek. Egy idézet pedig azt próbálja érzékeltetni, hogy a szlovákok számára nyomasztó volt a háború szlávellenes atmoszférája.
A trianoni békeszerződést a magyar történelemtankönyvek negatív kontextusba helyezik. A magyar narratíva szerint a győztesek hamis történelmi jogokra hivatkoztak a béketárgyalásokon, amelyek eredményeként 3,3 millió magyart kényszerítettek a szomszédos országokba, úgy, hogy sokszor a határ mellett egy tömbben éltek. Így adódik a végső konklúzió, miszerint "tehát lehetett volna etnikai alapon igazságosabb határt húzni". Ezt hivatott alátámasztani a mindkét érintett magyar tankönyvben felhasznált Teleki-féle vörös térkép, illetve egyéb illusztrációk is. Trianon tehát "fájdalmas és nehezen magyarázható" történelmi sorsforduló volt, és életre hívta a "trianoni traumát", valamint a revízió általános igényét.
A történelmi Magyarország felbomlásának szlovák interpretációjában a térség etnikai összetétele, így a szlovák-magyar határ kérdése is, háttérben marad. Az eseménysor legfontosabb állomásai, szlovák szemmel, a következőkben foglalhatóak össze. A szlovákok politikai tevékenységét a háború alatt teljes passzivitásba süllyesztették. A csehszlovák emigráció politikai-katonai szervezkedése tartotta életben az ellenállást, ahol már nem föderalizációban, hanem elszakadásban és közös csehszlovák államban gondolkodtak. A Monarchia összeomlása után ezt az elképzelést pedig sikerrel valósították meg a cseh és szlovák politikusok. "A prágai és turócszentmártoni események révén megkezdődött a két közép-európai szláv nemzet közös útja a csehszlovák köztársaság keretén belül" - foglalja össze a tankönyv ezt a történeti folyamatot.
A határkérdés tehát nem kerül igazából elő. Utalás történik arra, hogy a háború után Párizsban döntöttek a határok rögzítéséről, ahol a csehszlovák delegáció célja "a fiatal állam érdekeinek megvédése volt a békeszerződés megkötése révén"; de az etnikai dimenzióval a könyv nem foglalkozik, ahogy etnikai térképek sem érzékeltetik azt, hogy az új országba került magyar lakosság a határ mellett egy tömbben élt.
Egy kisbetűs rész taglalja viszont Magyarország ellenállását az új határokkal szemben - eszerint a csehszlovákok már 1918 decemberében megkapták az antant engedélyét a szlovák-magyar határ ideiglenes kijelölésére, és a csehszlovák hadsereg december 20-ig elfoglalta egész Szlovákiát. A magyar kormány azonban nem tekintette a kérdést lezártnak, és 1919 májusában Szlovákia kétötödét megszállta. 1919. június 16-án sor került a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására. A csehszlovákok ellenoffenzívát kezdtek, "a békekonferencia pedig ismét állást foglalt a kérdés kapcsán. Véglegesen rögzítették a Csehszlovákia és Magyarország közti határvonalat, és a döntést mindkét kormánnyal közölték. A csehszlovák és az antant-erők nyomása alatt a magyar hadsereg visszahúzódott a kijelölt határvonal mögé".
A két világháború közti Csehszlovákia - magyar és szlovák szemmel
A magyar és szlovák tankönyvek alapján meglehetősen eltérő kép rajzolódik ki a két világháború közti Csehszlovákiáról - különbözik az érdeklődés iránya és így a korszak kapcsán bemutatott tényanyag is.
A szlovák tankönyvi interpretáció az 1919-1939 közti Csehszlovákiát elsősorban abból a szempontból ítéli meg, hogy milyen helyet foglalt el az új államban a szlovákság. Eszerint az amerikai szlovákok - akik az első világháború alatt az otthoni represszió és passzivitás miatt átvették a szlovák nemzeti törekvések képviseletét - többségükben elfogadták azt, hogy a szlovákság nincs felkészülve önálló állam létrehozására, ezért Szlovákiának egy szövetségest kerestek, amely biztosítja jövőbeni fejlődését. "A különböző javaslatok közül végül a legnagyobb támogatást a csehek és szlovákok közös államának projektje [sic] kapta", minthogy a csehek nyelvileg és kulturális is közel álltak a szlovákokhoz, és hagyományosan jó volt a viszony a két nép között.
A "projekt" gyakorlati megvalósításánál, azaz a csehszlovákiai szlovákkérdés taglalásánál a tankönyv egyszerre emel ki pozitív és negatív elemeket. Előbbiek közé tartozik az általános, egyenlő, titkos és közvetlen választójog bevezetése, melynek keretében - sokakat, pl. Franciaországot megelőzve - a nők is választásra jogosultak lettek, vagy az, hogy Szlovákia lakossága pedig "lassan megtanult politikai alapon gondolkodni, a politikai programokat értékelni, és megkülönböztetni a választás előtti demagóg ígéreteket a valós lehetőségektől". Ide sorolható még a vasúthálózat fejlesztése, a munkajog fejlődése és a földreform is.
A negatívumok közé egyrészt gazdasági problémák kerülnek - a szlovák gazdaság 1920 utáni hanyatlása, amelyet a korabeli sajtó "a szlovák ipar lerombolásának" nevezett, de ami a tankönyv szerzői szerint valójában az új viszonyokhoz (megváltozott piachoz és erősebb konkurenciához) való alkalmazkodást jelentette. A könyv emellett éhező völgyekről (hladové doliny) beszél, valamint a kivándorlók új hullámáról, és a parasztok tiltakozását brutálisan (sortűzzel) elnyomó államhatalomról. A negatívumok közé sorolható emellett a szlovák-cseh viszony megoldatlansága is, ti. hogy a cseh politika - a szlovák elit együttműködésre kész részével közösen - az egységes csehszlovák nemzet ideáját képviselte, tehát tagadta a két különálló nemzet létezését, mivel a csehek csak a szlovákokkal alkottak többséget az országon belül. Mindez - jegyzi meg a könyv - sok problémát okozott a cseh-szlovák kapcsolatokban, és végső soron a szlovákok többsége Csehszlovákia fennállása alatt ezt a megközelítést nem fogadta el.
A magyar tankönyvek nem a cseh-szlovák problematika felől, hanem a magyar-(cseh)szlovák kapcsolatok felől közelítik meg a csehszlovák állam megítélését - így az érintett témák a békeszerződés kisebbségvédelmi rendelkezéseinek be nem tartása, a magyarok számára hátrányos földreform és a közigazgatási átalakítások, a telepesfalvak létrehozása, a magyar iskolahálózat visszafejlesztére. A középiskolai sorozat mindemiatt a "magyargyűlölő csehszlovák demokráciáról" beszél. A forrásközpontú sorozat nem mond explicite ítéletet; a szerző megjegyzi, hogy a magyarellenes intézkedések ellenére polgári demokrácia működött az országban, és a cseh-szlovák problematikáról is szót ejt. Viszont mindkét könyvben szerepel egy-egy olyan idézet, melyben a megértő és "humanista" Masarykot szembeállítják a "magyargyűlölő" Bene?sel.
A szlovák tankönyv nem szól a két világháború közti Csehszlovákia magyarellenes intézkedéseiről. Általános jellegű utalásként jegyzik meg a szerzők, hogy többek között "a nemzetiségi kisebbségek addig ismeretlen problémájának kialakulása miatt" nem úgy működött a csehszlovák állam, ahogy azt korábban megálmodták. Ugyanis - magyarázza a szlovák tankönyv - Csehszlovákia területén a csehek és szlovákok mellett "éltek nagy, gazdaságilag és kulturálisan fejlett nemzetiségi kisebbségek is. Az utódállamok közti új határok problémákat okoztak a más nemzetiségűek körében, akik hirtelen egy számukra idegen országban találták magukat". A szlovák tankönyvi interpretáció szerint Csehszlovákia egyedüli kivétel volt abban, hogy a Népszövetség kisebbségekkel kapcsolatos rendelkezéseit betartotta. A konklúzió tehát az, hogy annak ellenére, hogy a csehek-szlovákok és a nemzetiségek közti kölcsönös kapcsolatok javításának a kormányzati szervek figyelmet szenteltek, a kérdés súlyos belpolitikai probléma maradt, megoldása pedig elhúzódott.
Azt lehet tehát mondani, hogy a kisebbség-többség viszonyában fennálló feszültség okozójaként a kisebbségi oldalt jelöli meg a szlovák narratíva. Ebbe illeszkedik az a csehszlovákiai magyar pártokkal kapcsolatos megjegyzés is, miszerint bár központjuk Pozsonyban és Komáromban volt, valójában budapesti szervezetek befolyása alatt álltak, a szlovákság autonómiáját Magyarországon belül képzelték el, és a németekkel együtt végig kormányellenes irányvonalat képviseltek. Az 1935. évi választások kapcsán pedig az "egyesült magyar kisebbségi nacionalista erők" kifejezés szerepel.