Havasalföld 1655 eleje: Constantin ?erban vajda a forrásokban csupán szemenyeknek nevezett zsoldosserege fellázadt. Ez a túlnyomórészt bolgárokból illetve albánokból, szerbekből, magyarokból álló hadat még az előző vajda, az 1654-ig regnáló Matei Basarab fogadta zsoldba. Ez a sereg nagy kiváltságokban részesült, de fenntartása komoly nehézségekbe ütközött. Emiatt Constantin vajda a bojárjaival egyetértésben feloszlatásukról határozott. A had ebbe bele nem törődve lázadást robbantott ki, amely sebesen terjedt szét egész Havasalföldön.
Ez a pillanat hozta meg II. Rákóczi György számára a lehetőséget, hogy Havasalföldet, kvázi vazallusává tegye. A másik román vajdaságot, Moldvát már 1653-ban Erdélyhez láncolta, ?tefan Gheorghe hatalomra segítésével. Az addigi vajdát, a népszerűtlen Vasile Luput ?tefan az erdélyi seregek közreműködésével üldözte el és foglalta el a vajdai széket. A kán a tatárokhoz menekült Luput Isztambulba küldte - miután sikertelenül ajánlotta fel II. Rákóczi Györgynek, majd ?tefan Gheorghenek -, ahol a Jedikulába zárták. Lupu ezzel kiiktatódott a közvetlen hatalmi harcokból, de a későbbiekben a portai hatalmi belharcok kihasználásával többször tett kísérletet a visszatérésre, s ha Moldvát nem is kapta volna ismét meg, akkor Havasalfölddel is beérte volna. Lupu e tevékenysége a moldvai vajdát még szorosabban Erdélyhez kötötte, s ezt a havasalföldi vajda Constantin Serban sem hagyhatta számításon kívül.
?erban helyzete ugyanis elég ingataggá vált a lázadás következtében. Az erdélyi fejedelemmel való kapcsolata feszült volt, mert igyekezett megőrizni viszonylagos függetlenségét Erdélytől. II. Rákóczi György ugyanis a Matei Basarabbal fennállott "szövetséget" akarta fenntartani, ami érthetően Constantin vajda ellenállását váltotta ki. Ugyanakkor ?erban helyzete a Portán sem volt mindig egyértelmű és biztos. Országának forrongó állapotát egy ideig nem jelentette Isztambulba, attól félve, hogy leteszik a vajdaságából, holott az erdélyi kapitihák jelentése az ellenkezőjéről tanúskodik: "ha Kosztandi vajda eddig az portának miben legyen az havasali állapot megírta volna, jövendőbeli megmaradására vajdaságában nagy fundamentom volt volna, de kapikihái fedezgették, takargatták az ott való állapotot." Havasalföld helyzetéről a későbbiekben is pozitív képet vázolt a Portán, veszélyeztetve ezzel a készülődő erdélyi beavatkozást. Ebben az esetben a Porta nem adott volna engedélyt az akcióra, abban a tudatban, hogy a területen minden rendben zajlik.
Ettől függetlenül Ipsír nagyvezír már utasítást adott a szilisztrai pasának, Sziavusnak Constantin elfogására és helyébe Vasile Luput kívánta emelni, ami "mind tatárral és kozákkal elvégeződött dolog volt." Ez az elképzelés a nagyvezír halálát követően semmissé vált. Az utódja, Murad nagyvezír is fenyegetően lépett fel a havasalföldi vajda ellen; "Karakas pasát küldötte volna postán Kosztandin vajdához...sollicitálván az szegény Máté vajda kincsét, hogy eléadná."
Constantin vajda a fentebb sorolt okokból is kifolyólag önerőből akarta pacifikálni országát, még márciusban is "váltig kiáltja az vajda, minden ember csendességben legyen", de mikor híre ment, hogy a lázadók a kozákokkal tárgyalnak már, s amikor májusra már székhelyéről, Bukarestből Tirgovi?tere szorult vissza, egyetlen lehetősége maradt a helyzet rendezésére: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és hű szövetségese, ?tefan Gheorghe moldvai vajda.Az intervenciót a moldvai vajda is sürgette. ?tefan ugyanis tartott attól, hogy a felkelés az ő országára is átterjed - Moldvában 1653-ban lezajlott már egy zendülés, amin szintén Rákóczi segítségével tudott úrrá lenni. Ezen kívül a "szemenyek" kozákokkal való tárgyalásai is aggodalommal töltötték el, s félhetett attól is, hogy a Porta a zűrzavaros helyzet miatt Constantint leváltja, s esetleg a helyébe Vasile Luput ülteti.
II. Rákóczi Györgyöt az Erdélybe menekült havasalföldi bojárok kérték fel a fegyveres beavatkozásra és az ő közvetítésükkel kötött szövetséget Constantin vajda az erdélyi fejedelemmel. A szilisztrai pasa, Sziavus is a beavatkozást sürgette, ő "is fenekedik reájok, mivel törököt is vágtak le az latrok", s "az havasali dolgot szorgalmaztatja, félben ne hagyjuk, hanem hamar lássunk hozzá." A fenyegetettség közelsége miatt az április végére összehívott részországgyűlés is támogatta a fejedelmet az intervenció megindításában, bár ezt portai jóváhagyáshoz kötötte.
A fejedelem ugyan nem avatkozott még közvetlenül közbe, de seregét készenlétben tartotta, s kiküldött emberei által figyelemmel kísérte az eseményeket. A beavatkozás elkerülése vagy legalábbis megkönnyítése érdekében taktikázásba kezdett. A május elején és végén hozzá menesztett havasalföldi követség tagjait, akik között ott voltak a vajda "árulói", akik "ijastól fiastól mindenik az bojernak az fiajikért is és nagy erős hittel megesküsznek s fogadják életekre, fejekre hogy soha többé rajtok olyan dolgot nem követnek, sem nem cselekesznek", letartóztatta a lázadás erőtlenedését remélve. Az árulókat ("23 magával jütt vala ki szombaton az legnagyobb lator szemény s gyalogok kapitánya, kiket mi is megforgatánk") maga és a havasalföldi vajda hűségére megeskette, de egy részüket továbbra is túszul tartotta.
A helyzet azonban nem sokat változott, május végén ?tefan Gheorghe ismételten sietette a beavatkozást. Egyrészt, hogy "nem volna jobb hogy semmit evvel az dologgal nem mulatnók, holott az pasa ő nsga akaratja is semmiben meg nem változott...ha múlatunk mi, evvel ők is annál inkább megerősödnek, s ki tudja, végre mint fordulhat", másrészt pedig "mivel azután az adót is fel kell vetnünk az ország kurtányira s mint adhatnak adót is, hadba is menjenek lehetetlen dolog ez most." Június elejére a fejedelem is tettekre szánta el magát, "az havasali dühödött istentelen nép fenyegetőzik magokban, ha mi nem megyünk is, de ők reánk jűnek." Elhatározásában megerősítette Sziavus pasa álláspontja, aki továbbra is "meg nem változtatta akaratját, sőt még ő szorgalmaztat." A fejedelem május végén Moldvába küldte Mikes Kelement, aki június elejétől az ottani előkészületeket koordinálta. Az erdélyi seregek megindulásának időpontját pedig június 9-re tűzte ki.
A hadjárat egy hónap alatt lezajlott, az erdélyi fejedelem sikeresen vonta Havasalföldet és Constantin ?erbant Erdély közvetlen befolyása alá. A fejedelem önbizalmát növelte, hogy akciójára a Porta így reagált: "az mi meglett, meglett, azt már kérdezni nagyságodtúl (Rákóczi György) miért cselekedte? Nem illik." II. Rákóczi György erre a két román vajdaságra támaszkodva már merészebb terveket szövögethetett, mégpedig a lengyel trón megszerzését.
