A sírkamra megtalálásával Carter célba ért, a "modern régészet utolsó, legnagyobb alakjává vált". A felfedezés igazi hírnevet hozott a férfi számára, több doktori címet is kapott. Calvin Coolidge, amerikai elnök teára látta vendégül, Horst Beinlich, a Würtzburgi Egyetem egyiptológusa pedig "egy teljesen őszinte és idealista embernek" tekintette a felfedezőt. Ez azonban egy új elmélet szerint nem teljesen igaz.
Azt már eddig is tudták, hogy a régészet hőse iratokat hamisított, fotókat manipulált, és jelentéseket fabrikált az egyiptomi régészeti hivatal részére, mert a megtalált kincsek nagy részét Amerikába és Nagy Britanniába akarta küldeni. Volt kitől tanulnia: Carter korábban a Trója feltárását vezető német régész, Heinrich Schliemann munkatársa volt, aki szintén hasonlóképp csempészte haza a kincseket. Ez a terve azonban kudarcba fulladt: a műtárgyak Kairóban maradtak, Carter és csapata pedig üres kézzel távozott. Vagyis egészen eddig ez volt a hivatalos verzió.
Az elmúlt évtizedekben aztán több, különböző intézményben őrzött kincsről derült ki, hogy a sírból származnak. A Metropolitan Múzeum gyűjteményében körülbelül 20 műtárgy Tutanhamon sírjából való. A Brooklyn Múzeum tulajdonában egy lány szobra, egy kenőcskanál és egy kék üvegváza van. Két arany héjafej Kansas Citybe került. Az ékszer minden bizonnyal eltört, de Carter összegyűjtötte a darabjait és a fogorvosának ajándékozta.
Clevelandben egy fekete hematitból faragott macska található, egy szászországi múzeumban pedig a sírból származó fajanszgyöngyöket őrzik. A múzeumigazgató elmondása szerint "Carter zsebre tette őket, amikor a sírkamrák takarítása folyt, majd a titkárának adta", a kétes eredetű gyöngyökkel csak később, egy árverésen találkozott. A jelenlegi tulajdonosok nagyon kevés információt adtak ki a tárgyak eredetéről. Ezek az ügyek is a new york-i Metropolitan Múzeum előző igazgatója Thomas Hoving gyanúját bizonyítják, miszerint Carter és partnere, Lord Carnarvon értékes műtárgyakat csentek el a sírból, majd elajándékozták őket.
Carter 1891-ben érkezett meg Egyiptomba. Tutanhamon sírjának felfedezése előtt már három másik ? üres - sírt is megtalált. Ennek ellenére nem voltak erős helyi kapcsolatai, és az egyiptomi régészeti hivatal felügyelői munkáját is elvesztette, miután összeszólalkozott néhány francia turistával. A kezdeti kudarcok ellenére Carter gyorsan talált szponzort a feltárásokhoz, ám nem volt könnyű dolga, és az egyik sikertelen ásatás követte a másikat. Négyévnyi munka után csak néhány centiméterre voltak a nagy felfedezéstől, amikor a munkások hirtelen ? a főnök kérése nélkül ? máshol folytatták a munkálatokat.
Amikor aztán Carnarvon 1922 nyarán vissza akarta vonni a támogatást, az események hirtelen felgyorsultak. Carter Nagy-Britanniába utazott és egy utolsó projekthez kért anyagi támogatást. Épp csak visszatért Thébába, amikor az egyik asszisztens nagyszerű felfedésről számolt be neki. Egy lépcsősort találtak, ami egy elzárt ajtóhoz vezetett. Lord Carnarvon féltestvére szerint azonban Carter már három hónappal előbb felfedezte ezt az elrejtett lépcsősort.
A hivatalos verzió szerint Carter ki akarta nyitni a sír ajtaját, de végül ellenállt a kísértésnek és visszatemette a lépcsőket. Másnap, 1922. november 6-án táviratozott Lord Carnarvonnak: "Csodálatos felfedezésre tettünk szert itt a völgyben. Egy nagyszerű, ép sírra bukkantunk. Érkezéséig visszaállítottuk. Gratulálok!" Carter több mint két hetet várt a szponzora megérkezéséig. Eddig az időpontig ember nem nyitotta ki a sírhoz vezető ajtót. Az ajtó mögötti folyosó tele volt kőtörmelékkel. November 26-a délutánjára a munkások eltávolították a törmeléket és tovább haladtak befelé. Carternek sikerült egy kémlelőnyílást találnia, amelynek segítségével beleshetett az egyik sírkamrába, és megpillantotta a csodálatos tárgyakat.
Az ásatásvezető ekkor megállította a feltárást, hogy értesítsék az egyiptomi főfelügyelőt. Lord Carnarvon azonban nem sokkal a halála előtt egész másról számolt be: eszerint a várakozás helyett gyertyák és halvány elektromos lámpák segítségével a munkások már három hónappal korábban hamar bejutottak a sírkamra előterébe. A felfedezők szövött kosarakat tapostak el, parfümtartó tégelyeket tettek zsebre, és a mellékkamrák kincsesládáit is kinyitogatták.
A betolakodók felfedeztek egy másik, befalazott bejáratot is, amit két életnagyságú őrszobor védett. A továbbhaladás az engedélyükbe került volna, ennek ellenére a csapat mégis betörte az ajtó egy részét. Most már mindenki betekinthetett a terembe, ahol a szarkofág feküdt. A munkások órákat töltöttek a földalatti sírkamrákban, majd megegyeztek, hogy a felfedezésről nem szólnak senkinek, és az egészet rákenik az ókori sírrablókra.
Mindezt már többen korábban is felvetették: egy német egyiptológus például megvizsgálta a feltáráskor készített fotókat, és megállapította, hogy a sírrablók állítólagos lábnyoma nem régi egyiptomi saruk lenyomata, hanem új, modern kori cipőké. Alfred Lucas, Carter egyik alkalmazottja emellett arról számolt be, hogy főnöke először titokban törte fel az ajtót, majd később megtévesztő hitelességgel újra lezárta azt. Ez a feltételezés 1947-ben megjelent egy kairói szaklapban is, de a hír nagyon kevés emberhez jutott el.
A gyanú azonban tovább fokozódott, különösen a német egyiptológusok körében, akik kétlik, hogy a sírrablás az ősi időkben történt volna. Szerintük a történet nagy részét eltúlozták. A kételkedést tovább mélyíti, hogy az ásatási engedély 9. és 10. cikkelye szerint a sír tartalma akkor osztható fel, ha azt már a felfedezés előtt kirabolták; a sértetlenül felfedett síremlék tartalma pedig minden esetben Egyiptomot illeti.
Carnarvon 1923-as áprilisi halálát követően aztán Carter hivatalosan "üres kézzel" távozott, mert az ásatási engedély a szponzora nevére szólt. Még az Egyesült Államok is beavatkozott a kérdésbe - persze Carter oldalán - és elkezdődött a harc a műtárgyakért. Ebből végül Egyiptom került ki győztesen, Carnarvon örökösei pedig kompenzációt kaptak.
