II. fejezet: A nők nevelése és a körülmetélés folyamata
A kicsinyek három- négyéves korukig fabölcsőben aludtak, mely fölé fátyolt feszítettek, hogy megóvják őket a szúnyogoktól. Bölcsőjük fölé talizmánt függesztettek: ez leggyakrabban egy alaposan kiszárított birkaszem volt, és arra szolgált, hogy megvédelmezzék kicsinyüket a gyermekbetegségektől, amiket Allah alázatos szolgái rontásnak tulajdonítottak. Rendszeresen égettek tömjént, hogy a piciny teremtések közeléből elűzzék az ártó szellemi lényeket.
A kisebb gyereket rendszerint úgy altatták el, hogy egy vászondarabkába belegöngyölt finom s édes datolyát dugtak a szájukba, és közben énekeltek nekik. A nagyobbacskákat függőágyba fektették. Ágyaikat négy kötél tartotta, és ezek húzogatásával hintáztatták őket. A szülők nagyon fontosnak tartották, hogy gyermekeik mindig ápoltak, egészségesek és jólöltözöttek legyenek. Így a család apróságai számára berendezett szobában nagy szereppel bírt az a hatalmas medence, amely lehetővé tette a gyermek megfürdetését a nap bármely szakaszában. Öltözködésüket illetőleg általánosságban elmondható, hogy az apró muszlimok s muszlimák ugyanolyan ruhákban jártak, mint őseik.
A kislányokat éppúgy öltöztették, mint mamájukat. A gazdagabb családok lánykái már kilenc éves koruktól fogva bársony ruháik felett selyemből készült fátylat viseltek, és akárcsak az igazi hölgyek festették a körmüket, s ujjaikat gyűrűkkel rakták tele. A legszebb és legpompásabb ékszerekkel és ruhadarabokkal díszítették testüket. A kisleányok főztek, babáztak, labdáztak és időnként aprócska agyag vagy papírból készült állatfigurákkal játszottak.
Édesapjuk minden este a bazárban vásárolt lédús gyümölccsel vagy valami finomsággal lepte meg feleségét, és kisgyermekeit. A lánykák egészen 5 éves korukig anyjuk gondjaira voltak bízva, és a hárem egy nagy méretű lakószobájában laktak. A tehetősebb famíliákban a dajkák, a kevésbé előkelőbbekben az anya vagy a nagymama vigyázott a gyerekekre. A hárem nőtagjai megismertették a fiatalokkal az alapvető társadalmi szabályokat. Ezen hagyományok közül a keresztbe font lábakkal való ülést kell kiemelni, amely a Közel-Keleten igen elterjedt, bár ez egy eléggé kényelmetlen testhelyzet.
Mikor betöltötték az 5 éves kort a fiúk apjuk mellé szegődtek, a lányoknak pedig megtanították a vallásos tisztálkodás szabályait és az imák rituális rendjét. Az ima arabul - (szalát) az iszlám 5 fő alappillérének egyike, a rituális tisztálkodás pedig a szaláthoz szorosan kapcsolódó jelenség. Az ima minden muszlim kötelessége, amit napi 5 alkalommal kellett elvégezniük.
Ezen tradíciók elsajátítása mellett édesanyjuktól és a nőrokonoktól megtanulták a helyes viselkedés szabályait, az öltözködés és a szépségápolás fortélyait, és betekintést nyertek a házimunkák és a gyermekgondozás teendőibe. Az arab leányok általában a család valamely férfi tagjától nyerték képzésüket. Többnyire nem látogathattak olyan nyilvános órákat, melyek a mecsetekben vagy ismeretlen magánházakban kerültek megtartásra. Ennek előnye, hogy a nő fátyol nélkül is tanulhatott, és nem eshetett csorba a tisztességén sem.
Amikor a leánygyermek elérte a 7-8 éves kort, gyakorta egy nyugati ember számára szokatlan műveleten kellett átesnie. Ez a körülmetélés, mely a feketék és a sémi népek körében igen régóta elterjedt babona. A termékenységisteneknek mutattak be áldozatot vele. A fájdalmas szertartás a lányok esetében a csikló eltávolítását jelentette. A beavatkozást ünnepi hangulat előzte meg, de ima elmondására soha nem került sor előtte. A körülmetélésre kitűzött napon a kiválasztott fiatalt gondosan felöltöztették, és a ház egyik fogadószobájában borotva segítségével elvégezték a kisebb fajta műtétet. Ezt a folyamatot a kicsi sebhely kiégetése követte, mely tiszta fahamuval történt.
Mindezek után pompás fogadás következett, ahol a vendégek finomabbnál-finomabb nyalánkságokból válogathattak. A vagyonosok körében olyan díszes lakomákat rendeztek, hogy még erőművészek s medvetáncoltatók is érkeztek a hatalmas vendégsereg mulattatására. Persze az ünneplés során férfiak és nők egymástól teljesen elkülönülve szórakoztak. Így az urak a fogadóteremben, az asszonyok a háremben ünnepelték meg a csodás eseményt. A gyermekeknek meg állandóan ezeket a szavakat mondogatták: "A mai napig csak hitetlen pogány voltál, mától fogva muszlim vagy!"
Ezek jókedvvel és boldogsággal töltötték el a kíméletlen szertartáson átesőt, aki most már tudta magáról, hogy nagyon fontos tagját képezi a hívő muszlim társadalomnak.